Fekete Károly református püspök tartott tárlatvezetést a Görögkatolikus Múzeumban

Fekete Károly református püspök tartott tárlatvezetést a Görögkatolikus Múzeumban

Liturgikus párhuzamok a görögkatolikusság és a reformátusság között címmel rendhagyó tárlatvezetést tartottak Nyíregyházán, a Görögkatolikus Múzeumban április 9-én. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke tartott előadást.

Szabó Irén múzeumigazgató köszöntőjében elmondta: az exkluzív tárlatvezetés „célja a kapunyitogatás, a görögkatolikus egyház kultúrájának megismertetése nemcsak a görögkatolikusokkal, hanem más felekezetekkel, nem vallásosakkal vagy épp az ide tévedő turistákkal”.

Fekete Károly református püspököt Kocsis Fülöp érsek-metropolita köszöntötte, aki elmondta: két püspöktársával, Fekete Károllyal és Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel a rendszeresen tartott találkozásokkal „az ökumené otthonát teremtették meg a cívisvárosban”; beszélgetéseik és eszmecseréik évek óta őszinte párbeszédet tesznek lehetővé a protestáns és katolikus felekezetek között.

„Az ökumené fontos eszköze a barátság.” A felekezetek közötti kapcsolódási pont a közös kultúra eszköztára, sőt „a görögkatolikus egyházi éneklési mód, a dallamok világa is sokat köszönhet a protestáns egyházi gyakorlatnak” – mondta a metropolita. Utalva az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretében Esztergomban tartott konferenciára, felidézte: Fekete Károly püspök ott elhangzott előadásában rávilágított, hogy

Fekete Károly püspök azzal indította gondolatait, ami leginkább összekapcsol minket:

Előadásának első részében a református főpásztor azokat a személyes emlékeit idézte fel – gyermekkorától, a tornyospálcai évektől kezdve, katonai, valamint a teológiai évein keresztül a jelenig, amikor havi rendszerességgel szerveznek kötetlen találkozásokat a püspökök –, amelyek a görögkatolikusokhoz, a görögkatolikussághoz, a görögkatolikus szertartásokhoz kötődnek.

Majd a teológiai kapcsolódási pontokat vette sorra. Kálvin egyik alapművére, az Institúcióra utalt (A keresztyén vallás alapvonalai – Institutio Religionis Christianae), amelyben a szerző sokszor idézi Aranyszájú Szent Jánost, Nagy Szent Bazilt és további egyházatyákat, hivatkozva rájuk. A Második Helvét Hitvallás nevű iratban szerepel a négy első ökumenikus zsinat hitvallása, a négy óegyházi hitvallás.

Többet kellene ezeket a hitvallásokat forgatnunk, ezekkel foglalkozunk, mert

– hangsúlyozta Fekete Károly püspök.

Hírdetés

Az óegyházi hitvallások Jézus Krisztus kettős természetét és a Szentháromság jelentőségét fogalmazzák meg a reformátusok számára, ám ezek a tanok szerepelnek a görögkatolikus egyházban is – mondta a püspök.

Fontos kapcsolódási pontnak nevezte, hogy a lelkipásztorok, a papok házasságot köthetnek, hogy családos papjai vannak mind a két felekezetnek. Ezek a családok gerincoszlopai mindkét egyháznak; a családban való gondolkodás a példaadást és a lelkipásztori utánpótlást is segíti.

Fekete Károly püspök kitért a két szín alatti áldozás és az úrvacsora párhuzamaira is. Kálvin szavai szerint: „az úr asztala titokzatos egyesülés, közösség Jézus Krisztussal (Unio mystica cum Christo), vagyis kimondja, hogy ez egy titok, egy bensőséges cselekedet. Az igazi változás bennem munkálkodik, gyógyít, tisztít, bennem indít el változást.”

A múzeumban fellelhető kelyhek közül sokat akár református templomban is lehetne használni – tette hozzá a református főpásztor. „A mi vidékünkön a görögkatolikusság és reformátusság sok-sok elnyomást szenvedett, a hívek küzdelmek között éltek: etnikai, fejedelmi, felekezeti harcok között, de az ónedények összekötötték őket.

A kiállítótérben található, a liturgikus szövegek első fordításainak nyomait őrző könyvek előtt Fekete Károly püspök az anyanyelvűség kérdéseit érintette. Beszélt a népénekekről, a kereszt megjelenéséről és az ikonokról, ezek megítéléséről, hátteréről is.

A tárlatvezetés végén kérdésekre és megjegyzések tételére is volt lehetősége a megjelent több mint hetven érdeklődőnek.

Az exkluzív tárlatvezetések és a Görögkatolikus Múzeum egyéb kulturális rendezvényei folytatódnak.

Szerző: P.Tóth Nóra; Vándor Ilka Borbála

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »