Az elmúlt évhez képest az idén 15 millióval több, 260 millió keresztény szenved üldöztetést a hite miatt. Ezeket a tényeket miért fogja a jövőben is agyonhallgatni a liberális média?
Három nappal a mindenszentek katolikus ünnep előtt és a maulíd moszlim ünnep napján (Mohamed próféta születésének ünnepén) egy késes bűnöző lefejezett egy nőt és két másik embert megölt a nizzai Notre-Dame-bazilikában. A támadás elkövetőjét elfogták. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház.
– Professzor úr, a korábbi franciaországi lefejezőt a rendőrség likvidálta. A mostanit elfogták. Miért gondolják az európai értékrendű emberek – tehát nem a merkeli, a junckeri szélsőség manipuláltjai, hanem a Leonardót, Michelangelót európaiként tisztelő igazi európaiak –, hogy a hosszan elnyúló tárgyalás idejében a liberális szélsőség sajtója mosdatni fogja a gyilkost, enyhe büntetést kap és a médiában megdicsőültként fog ragyogni az eljárás végén?
– Amikor valamilyen drámai jelenséggel találkozunk, az első érzelmi-indulati reakciók után munkához kell látnunk, vagyis el kell kezdeni a jelenségek mögötti lényeg feltárását. Ez azért egyre nehezebb feladat, mert az emberi világ komplexitása most már évszázadok óta önmagát gyorsító módon növekszik, míg azok a tudásaink és képességeink, amelyekkel uralhatnánk az egyre gyorsuló ütemben növekvő komplexitást, egyre inkább elmaradnak a komplexitás mögött. Nem akarnék senkit megriasztani ezzel, de jelezném, hogy kivétel nélkül minden birodalom ettől az egyre inkább széttartó folyamattól vált egyre irányíthatatlanabbá, míg végül a teljes rendezetlenség káoszába hullva elpusztult. Nem nagyon lehet kétségünk afelől, hogy most is ez fog bekövetkezni, hacsak nem történik „valami”, és a fő kérdés pontosan az, hogy mi lehetne ez a valami. A feltett kérdés helyénvaló, de nem árt rögzíteni, hogy az elkövető önmagában mindig jelentéktelen senki, aki csak embernek látszó tárgy, egy gerjesztett indulat-automata, aki távvezérelt robbanószerkezetként cselekszik. Amúgy az ilyen és hasonló esetek nagy részénél az elkövetőt vagy likvidálják, vagy az öli meg önmagát, de ha életbe marad is, mindig kiderül, hogy nincs és nem is lehet reflexív viszonya önmagához. Ez természetesen semmiféle felmentést nem ad a szörnyű tettekre, de nem árt, ha tudjuk, hogy a fegyelmezés, büntetés, elrettentés itt biztosan nem működik, sőt inkább csak tovább gerjeszti az egyre brutálisabb pusztítás hullámait. E tragikus helyzetre adandó válaszok mélyebb rétegei felé talán ott kellene megnyitni az megismerés útjait, ahol a kérdés szövegében Ön utal arra, hogy azokhoz szól, akik a nem a merkeli, a junckeri szélsőség manipuláltjai, hanem a Leonardót, Michelangelót európaiként tisztelő igazi európaiak. Valóban ez a kérdések kérdése, az identitás, hogy mit is jelent ma, és a rendkívül bizonytalan s veszélyes jövőben igazi európainak lenni, vagy egy kicsit még érdesebben fogalmazva, van-e még, egyáltalán lehet-e még olyan, hogy igazi európai. A Nyugat, vagyis az európai keresztény fehérember szépreményű szakrális kultúrája ugyanis már több mint fél évezrede süllyed egyre mélyebbre egy deszakrális lejtőn, így elég nehéz elképzelni, hogy létezhet még igazi európai. Ráadásul e deszakrális lejtő legelső szellemi gerjesztője éppen az itt említett reneszánsz, és aztán erre ráépülve az önmagát az általa „sötét középkorként” megbélyegzett szakrális korhoz képest „felvilágosodásnak” nevező szellemi áramlat volt. Szóval meg van ám rendesen tekerve ez az egész identitást értelmező diskurzus mező, és nem nagyon van remény a gyors, könnyű és egyszerű helyreállítására. Ahhoz, hogy egyáltalán el tudjuk kezdeni e sok évszázada zajló szellemi lejtő, Bibó Istvánnal szólva, „általános értelmi és erkölcsi lezüllés” legmélyebb okainak feltárását és megértését, ahhoz először is alkalmas értelmezési keret és fogalomkészlet kellene, amelyek segítségével létrejöhetne az adekvát elbeszélési mód, a narratíva.
Bibó István
Egyelőre ott tartunk, hogy a lepusztítás uralkodó narratívájával szembeszegülni próbáló lázadások kezdődtek el, ami persze szükséges, de messze nem elégséges feltétele a lejtőről való visszafordulásnak. A feladat azért roppant nehéz lelki, erkölcsi, szellemi próbatétel, mert amíg nincs ilyen koherens elbeszélési mód, addig saját magunk felelősségét sem tudjuk tisztázni, márpedig ez azért elengedhetetlen, mert ez az évszázadok óta tartó lezüllés nem mehetett volna végbe a magukat amúgy „igazi európainak” vélők együttműködése nélkül. Ahogy a Szentírás fogalmaz: „az ki megvallja és elhagyja a bűnt, irgalmasságot nyer ennek általa”, vagyis, amíg nem látja minden magát igaz európainak vélő személy a saját felelősségét ebben a lepusztulásban, és nem kezd el ő maga megváltozni, addig helyzetünk jobbrafordulása értelmezhetetlen. A jelenlegi konkrét helyzetre alkalmazva mindezt, az igazi európaiak vagy nem is észlelték/észlelik a legfontosabb összefüggéseket, vagy észlelték/észlelik, de nem cselekedtek/cselekszenek. A lényeg röviden összefoglalva a következő. A magát kereszténynek vélő (akkor már rég nem volt az) nyugati fehér ember eldobós eszközévé lett annak a „nem létező” világerőnek, amelyet az eldobás előtt a világ kegyetlen kifosztására használt fel ez a bizonyos „nem létező”. Az így „szerzett” erőforrások egy töredékéből a világerő megvásárolta a nyugati fehérember cinkos hallgatását és együttműködését. Mára azonban az európai, magát tévesen még mindig kereszténynek vélő fehér ember, az emberiség nagy részével együtt feleslegessé vált a világ urai számára. Részben azért, mert a technoevolúciós spirál önmagát végtelenségig gerjesztő gyorsulása egy évszázadon belül az emberiség 99%-át teszi majd teljesen feleslegessé. Részben pedig azért, mert a világ urai most kezdik igazán észlelni azt, hogy ez az általuk elindított technoevolúciós projekt, éppen a bevezetőben említett szuper-komplexitás miatt kifutni látszik a kezükből, így egyre kétségbeesettebben próbálják a világ általuk létrehozott komplexitását csökkenteni. Valahogy úgy kell ezt elképzelni, hogy miután most már tudják, hogy az általuk épített világ spontán módon önmagát fogja romba dönteni néhány évtizeden belül, ezért előremenekülnek, vagyis „irányított robbantások” sorával akarják a komplexitás szintjét csökkenteni, hogy az összeomlás így némileg ellenőrizhetőbb legyen. Az elmúlt öt év három nagy „világ-témája”, a migráció, a klíma, és most a vírus is erről szólt és szól. Ezek mind alkalmasak ugyanis a káosz, az erőszak fokozására, a világ drasztikus megbénítására, a megfigyelés és fegyelmezés eddig elképzelhetetlen szintjeinek elérésére, vagyis a világ mint rendszer komplexitásának a spontán csökkentésére. Amíg ezt nem értjük meg, nem látjuk saját felelősségünket, hogy se tudásunk, se bátorságunk, se becsületünk nem nagyon volt ennek a felismerésében és megakadályozásában, addig hiába várjuk a dolgok jobbrafordulását. Ami most rövidtávon történik, az csak egy hosszú történelmi folyamat vége. A „nem létező” világerő most cinikusan ráengedi az éppen általa ronccsá tett globális veszélyes hulladékot Európára, mindezt multikulturális nagyszerűségként ünnepelve. Ám közben arról is gondoskodik, hogy újra és újra provokálja és megalázza ezt a frusztrált élősdi tömeget például a Charlie Hebdo brutális csúcsfegyvereivel. Amely Charlie Hebdóval való kierőszakolt közösségvállalalásunkat némileg beárnyékolja, hogy címlapján az Atya Fiú Szentháromságot anális gruppenszexként ábrázolja, ezért aztán én itt is nyomatékosan jelezni szeretném, hogy JE NE SUIS PAS Charlie! És aztán mikor menetrendszerűen ismétlődni kezdenek a mostanihoz hasonló tragédiák, akkor felháborodást mímelve a rend helyreállítását ígéri. De vajon miféle rendet tudhat teremteni az, aki maga a rend szétbontását akarja éppen most programozott robbantásokkal véghezvinni?
– A kiadott hivatalos közlemény szerint „a magyar kormány felismerte azt a tényt, hogy a világ legüldözöttebb vallása a kereszténység, ugyanis az elmúlt évhez képest az idén 15 millióval több, 260 millió keresztény szenved üldöztetést a hite miatt.” Ezeket a tényeket miért fogja a jövőben is agyonhallgatni a liberális média, és miért fogja a gúny bárdjával lefejezni azokat, akik rögzítik, hogy a kereszténység a legüldözöttebb vallás: minden öt, vallásáért üldözött emberből négy keresztény?
– A lexikon három nagy monoteista világvallásról beszél, noha a zsidóság aránya legfeljebb néhány ezreléke lehet a keresztény és iszlám népességnek. A kézenfekvő ok nyilván az, hogy a zsidó vallás nem térítő jellegű, pontosabban szólva valaki vagy beleszületik az Istennel kötött szövetségbe, vagy nem. Ahogy Mózes második könyvében áll: „szövetséget kötök; a te egész néped előtt csudákat teszek, a milyenek nem voltak az egész földön, sem a népek között, és meglátja az egész nép, a mely között te vagy, az Úrnak cselekedeteit; mert csudálatos az, a mit én cselekszem veled” Mindez azért megrendítő, mert a mindenható Isten egyezséget köt, és ezt az egyezséget csak egyetlen néppel köti meg, noha kézenfekvő lenne a kérdés, hogy egy mindenható Isten miért egyezkedik egyáltalán a halandó és gyarló emberrel, aki nem mellesleg az ő kreatúrája, és ha már egyezkedik, akkor ezt miért csak egyetlen kiválasztott néppel teszi. Logikusnak látszik feltételeznünk azt is, hogy a zsidóság így saját ősi létértelmezési rendszerét nem térítéssel próbálta uralkodóvá tenni, hanem azzal, hogy saját képére és hasonlatosságára monoteista vallásokat hozott létre az akkor még politeista (többisten-hitű) világban. Az első kísérlet még sikertelen volt, mert bár a rendkívül befolyásos Tije hükszosz hercegnő fia, aki Amenhotep néven lesz fáraó, de Ehnatonként hal meg, Aton névvel új egyisten-kultuszt vezet ugyan be, de halála után művét lerombolják, őt magát ellenségként és bűnözőként említik.
Ehnaton
Ám a kereszténység és az iszlám maradandó alkotásnak bizonyult, hisz nem vitás, hogy ketten a világ népességének nagyobbik felét uralják. Éppen ezért jelent az egész emberiségre mérhetetlen veszélyt egyre súlyosbodó konfliktusuk, amelynek „csináltsága” egyre nyilvánvalóbb. Ám ez a konfliktus kezdettől fogva e monoteista hármas belső konfliktusa, és a kereszténység „üldözött” mivolta csak ebből a konfliktus térből kiindulva lenne megérthető. Ám sietek itt leszögezni, hogy nekem se elégséges tudásom, se elég bátorságom nincs ahhoz, hogy ebbe a szó szerint életveszélyes konfliktus térbe akár csak elemzőként belépjek. Hogy az itt jelzett „liberális média” egy globális véleményhatalmi diktatúra csúcsfegyvere, az evidencia, de a fegyver csupán eszköz, és ha változást akarunk, akkor nem a fegyverrel, hanem a fegyvert tartó kéz feltételezhető „gazdájával” kellene tárgyalásba bocsátkoznunk. De, mint tudjuk, „ő nem létezik”, csak az összeesküvés elméletgyártók és gyűlöletbeszélők agyában, így a kör bezárul.
-A magyar kormány tagjai „Úgy vélekednek, hogy a keresztény emberek élete már nem csak a Közel-Keleten vagy Afrikában van veszélyben, hanem Európa szívében is.” Miért tudjuk, hogy ezért a rombolásért soha nem fogják bíróság elé állítani a felelősöket, a könnyen azonosítható európai uniós politikusokat?
– Erre a kérdésre nagyon egyszerű a válasz, azért nem, mert az a jogrend, amelynek bírósága maga elé citálhatná, és vád alá helyezhetné őket, az ugyanennek a „nem létező” globális hatalmi szuperstruktúrának a lokális végrehajtó szerve, amelynek feladata éppen az, hogy ezeket a politikusokat, mint lokális helytartókat megvédje, és lehetőség szerint azokat ítélje el, akik e rombolást szóvá teszik. A demokrácia és jogállam léte mint elvi lehetőség szép és kedves, ám gyermeteg illúzió, és minél később ismerjük fel alaptalanságukat, annál tovább tart e szomorú fogságunk. Persze csapdában vagyunk, mert tragikomikus módon éppen azokat vádolják a jogállamiság megsértésével, most legfőképpen a magyar kormányt, akik éppen, hogy arra törekednének, hogy a jogállam valóban azok akaratnyilvánítási intézménye lehessen, akik Európa hagyományos önazonosságát szeretnék helyreállítani. Ahogy az elmúlt alkalommal is jeleztem, az Európai Unió uralmi struktúrái egyre inkább jogÁllamVédelmiHatóssággá váltak, és talán nem véletlen, hogy Laura Codruta asszony, aki a tagállamok közül Romániában először valósított meg egy brutális jogállami ÁVO-t, európai főügyésszé válhatott.
Laura Codruta
Mindebből az is látható, hogy ez egy nagyon bonyolult küzdelem, egy olyan elhúzódó identitásháború, amelyet csak kitartó munkával nyerhetünk meg, ha és amennyiben a győzelem egyáltalán lehetséges.
– Prognosztizálható-e, hogy a következő hetekben, hónapokban mit fog kapni ezért a mondatért magyar kormány: „a leghatározottabban elítélnek minden terrorcselekményt, kiváltképp, amikor azokat keresztények ellen követik el.” Felsorolhatók-e már előre azok az uniós szélsőségesek, hazaáruló itthoni politikusok, akik ezt a „kettős mércét” majd észreveszik, „fölháborodnak”, miközben ők maguk gátlástalan, sőt durva keresztényellenes kettős mércét alkalmaznak évek óta?
– A kettős mérce általában is, de egy elhúzódó identitásháborúban különösen alkalmatlan fogalom. Egyszerűen azért, mert ahogy Oswald Spengler írja, „annyi világ van, ahány lény a világon”, vagyis valójában nem kettős mércéről van szó, hanem arról, hogy a saját identitásunkkal adekvát történéseket automatikusan legitimnek tekintjük. Ezért aztán akármilyen kényelmetlen is szembesülni ezzel, itt nem egyszerűen „szélsőségesekről” van szó, hanem arról, hogy ez létminőségében eltérő két társadalom, sőt civilizáció. Ne áltassuk magunkat, soha semmilyen „konszenzus” nem lesz és nem is lehet, a lélek bármennyire áhítaná is a békét. A rend és rendezetlenség között nem értelmezhető a „béke” egész egyszerűen azért, mert a rendezetlenség számára a „rendezetlenség a rend”. Miért alkalmaznánk egy egészséges és a szervezet komplex együttműködési rendszerében tökéletesen funkcionáló sejtre ugyanazt a mércét, mint egy súlyosan degenerált tumorsejtre? Persze én is tisztában vagyok azzal, hogy ennek a nyílt kimondásához nincs és nem is lehet bátorságunk, már csak azért sem, mert akárhogy is nézzük, de sajnos a világban ma a rend erői vannak kisebbségben. Ha nem így lenne, akkor nem süllyedne a világ a káosz felé. És ahogy már jeleztem, egyelőre logikailag ennek a modern („liberális”) Nyugat által a világra erőszakolt „univerzális” civilizációnak a teljes és megakadályozhatatlan összeomlása a legvalószínűbb forgatókönyv. A rend teljes felbomlásának degeneratív folyamatait, ahol csak lehet, fékezni próbáljuk, ez elemi erkölcsi kötelezettségünk, de azt, hogy lehet-e mód a megállítására, azt egyelőre egyáltalán nem tudjuk.
– Szeptemberben érkezett a dél-olasz Lampedusa szigetére, majd innen jutott tovább Franciaországba a nizzai lefejező. Miért tudjuk, hogy azoknak a csempészhajóknak a vezetőit, akik a köztörvényes bűnöző embercsempészekkel együttműködnek, ezáltal maguk is köztörvényes bűnözőkké válnak, miközben NGO-nak nevezik bűnszervezetüket, nos, hogy ezek a bűnözők soha nem fognak bíróság elé állni, sőt, tapsot kapnak uniós fórumokon a korrumpált, felbérelt EU-politikusoktól?
– Azért, mert ahogyan már említettem, ők ennek az uralkodó jogrendnek, a jogrend stratégiai törekvéseinek a lelkes végrehajtói, így aztán e rend belső logikájához valóban jól illeszkedik, hogy ők kapnak elismerést. Ahol a rendezetlenség a „rend”, ott ebben nincs semmi meglepő, sőt! Azon nekünk kellene elgondolkodni, hogy Európa népei miért emelik maguk fölé azt az uralmi struktúrát, amely a káoszba vezeti őket. És erre a kérdésre mindig csak ugyanaz a válasz adható. Azért, mert nincs hitre épülő tudásuk, bátorságuk, becsületes helytállásuk. Ahogy a régi mondás tartja ex nihilo, nihil fit, semmiből semmi nem lesz, valami csak valamiből lesz.
Bogár László
Robert Schumann mondásának igazságát, miszerint Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz, most közvetlenül élhetjük át, Európa ma nem keresztény, így aztán nincs is, és nem is lehet.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
