A Litvániából induló és oda érkező repülőgépeknek mostantól el kell kerülniük Fehéroroszország légterét – jelentette be a balti ország közlekedési minisztere hétfőn, egy nappal azután, hogy Minszkben leszállásra kényszerítették a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát.
Az MTI tudósításában azt írja, Marius Skuodis a vilniusi kormányülést követően leszögezte,
tilos olyan járatokat indítani vagy fogadni a litván repülőtereken, amelyek a fehérorosz légtéren keresztül repülnek.
Tájékoztatása szerint az intézkedés kedden hajnali 3 órakor lép életbe, ugyanakkor több légitársaság, a LOT, a Wizz Air és az airBaltic már eddig is, önkéntesen elkerülte a fehérorosz légteret.
A litván kormány azt tanácsolta az ország állampolgárainak, hogy ne utazzanak a szomszédos Fehéroroszországba, ha pedig már ott vannak, akkor mielőbb távozzanak.
Az EU bekérette a fehérorosz nagykövetet a hétvégi incidens miatt
Az Európai Unió bekérette Fehéroroszország nagykövetét, akit arról tájékoztattak, hogy az EU intézményei és tagállamai határozottan elítélik a Ryanair járatának hétvégi minszki földre kényszerítését és a gépen utazó, őrizetbe vett újságíró szabadon bocsátására szólítottak fel
– közölte az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) hétfőn.
Josep Borrell kül- és biztonságpolitikai főképviselő kérésére Stefano Sannino, az EEAS főtitkára azt közölte Aljakszandr Miknevics fehérorosz nagykövettel, hogy az EU megengedhetetlennek tartja egy polgári repülőgép leszállásra kényszerítését, ami veszélyeztette az utasok és a személyzet biztonságát, illetve elítéli az egyik utas, Raman Prataszevics letartóztatását.
Kijelentette:
az EU álláspontja szerint a „felháborító intézkedés” a fehérorosz hatóságok egy újabb kirívó kísérlete arra, hogy minden ellenzéki hangot elhallgattassanak.
Az Európai Unió Prataszevics azonnali szabadon bocsátására szólít fel – hangoztatta.
Közölte azt is, hogy az „elfogadhatatlan fellépés” ügye az Európai Tanács hétfőn kezdődő csúcstalálkozójának napirendjére kerül. Az Európai Unió mérlegelni fogja az incidens következményeit, beleértve intézkedések meghozatalát a felelősökkel szemben – tette hozzá a főtitkár.
A Ryanair ír légitársaság repülőgépe vasárnap előre nem tervezett leszállást hajtott végre Minszkben, ahol őrizetbe vették a járaton utazó Raman Prataszevicset, a Fehéroroszországban szélsőségesnek nyilvánított NEXTA nevű Telegram-csatorna volt főszerkesztőjét.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »