Fegyverrel és veréssel zsarolt egy 34 éves férfi – bűnügyi őrizetbe vették

Fegyverrel és veréssel zsarolt egy 34 éves férfi – bűnügyi őrizetbe vették

Fegyverrel és veréssel zsarolt egy 34 éves férfi – bűnügyi őrizetbe vették

A Nagykátai Rendőrkapitányságon indult eljárás – az élet vagy a testi épség elleni, illetve más hasonlóan súlyos – fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy nagykátai férfi ellen – tájékoztatott a nyomozóhatóság.

Hírdetés

A nyomozás adatai szerint a 34 éves gyanúsított 2018 áprilisában került kapcsolatba a sértettel, egy nagykátai férfival, akitől egy kerti kisgép javítását kérte. A sértett a vállalt munkát elvégezte, majd ezt követően a gyanúsított azzal kereste fel ismét, hogy a gép nem működik és további javításának, illetve pótlásának költségeit a sértettnek kell megfizetnie.

Pénzbeli követelését fenyegetéssel nyomatékosította, amelynek hatására a sértett kifizette a kért összeget. Ezt követően a gyanúsított hónapokon át különböző összegeket követelt a sértettől, akit egy alkalommal bántalmazott is, valamint többször bántalmazással, valamint hozzátartozója bántalmazásával fenyegetett. A sértett a bántalmazás és a fenyegetések hatására 2018. május és szeptember közötti időben több százezer forintot fizetett ki a gyanúsítottnak.

A nagykátai rendőrök azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit elfogását követően gyanúsítottként hallgattak ki, majd – 2018. szeptember 26-án – őrizetbe vették. A férfi lakhelyén tartott házkutatás alkalmával a rendőrök egy fegyvert vagy annak utánzatát és kábítószergyanús anyagokat találtak és foglaltak le.

(Fotó: illusztráció)


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »