A Történelmi Vitézi Rend Kézdiszéki Állománya megemlékezéssel egybekötött koszorúzást szervezett szombaton a Katrosában, a gelencei Kelemen Dénes nyugalmazott tanító által faragott, 2018-ban a rend által felállított apostoli kettős keresztnél a 83 évvel ezelőtt a Don-kanyarban hősiesen harcoló, ott megsebesült, elesett vagy fogságba került, sokat szenvedett magyar honvédek emléke előtt hajtva fejet.
A zord időjárás ellenére mintegy hetvenen voltak jelen, akik zászlókkal az élen vonultak a megemlékezés helyszínére, a Nyergestető irányába vezető műút jobb oldalán lévő dombra. A Történelmi Vitézi Rend (TVR) öt székely törzse – a kézdiszéki, sepsiszéki, bardóc-miklosvárszéki, csíkszéki és brassó-négyfalusi testület – képviseltette magát a megemlékezésen. A vitézek egy részét családtagok is elkísérték, és a háromszéki hagyományőrzők kis csoportja mellett Kászonújfalu küldöttsége is részt vett a megemlékezésen. Az eseményt v. Lázár Elemér, a rend tiszteletbeli helyettes főkapitánya is megtisztelte jelenlétével.
A közösen elmondott Magyar Hiszekegy után a megemlékező beszédet idén v. Ambrus Ágnes tiszteletbeli székkapitány tartotta. „Most azokra emlékezünk, akik parancsra mentek hazájuktól 2000 kilométer távolságra, de mégis helytálltak, mert ezt kívánta a katonai eskü és a becsület. Emlékeznünk kell Trianon sebére is, amikor 1920-ban szétszaggatták a hazát, s hárommillió magyar idegen földön ébredt. Mert 1942-ben a magyar haza fiait azért küldték idegen földre, a keleti hadműveleti területre, mert Magyarország a Trianonban igazságtalanul elveszített és a második világháború idején részben visszaszerzett területek megtartásáért küzdött. Don-kanyar: a magyar apokalipszis! Második magyar Mohács! A II. világháború legnagyobb magyar katasztrófája volt a 2. magyar hadsereg pusztulása, s a Don-kanyarban nemcsak egy hadsereg, hanem egy nemzet vére hullott. 1943. január 12. a kálvária kezdete. Ezen a napon indítanak támadást a szovjetek a 2. magyar hadsereg ellen Urivnál. (…) 1943. január 17. – a hadvezetés elrendeli a keserves és tragikus visszavonulást. A 2. magyar hadsereg három részre szakadt. Az egyes kisebb-nagyobb alakulatok utóvédharcokat folytatva vonulnak vissza a dermesztő hidegben. Az utolsó egységek kivonását a németek csak február 9-én engedélyezték. A 2. magyar hadsereg mint kötelék ekkor szűnt meg létezni. Az utolsó megmaradt alakulatokat 1943 áprilisában-májusában szállították haza Magyarországra. (…) A 2. magyar hadsereg katonái helytállásból kitűnőre vizsgáztak. Nem áldozatok voltak, hanem hősök. Helytállásuk a katonai eskühöz való hűségről, a honvédi kitartásról, a bajtársiasságról és az áldozatvállalásról szól. A Don-kanyar tragédiája figyelmeztetés is: arra figyelmeztet, hogy a háború árát mindig az egyszerű emberek fizetik meg a legdrágábban. Ma kötelességünk kimondani: áldozatuk nem volt hiábavaló, ha tanulunk belőle. Ha a múlt fájdalmából a béke iránti felelősséget, az emberi élet iránti tiszteletet és a józan döntések fontosságát erősíti meg. Ma fejet hajtunk mindazok előtt, akik a Donnál szenvedtek, akik ott lelték halálukat, akik fogságba estek, akiknek soha nem adatott meg a hazatérés. Emlékük legyen áldott, nyugalmuk csendes, és történetük legyen örök figyelmeztetés számunkra. Ma itt imát mormolunk el értük: Urunk, fogadd be a névtelen sírok lakóit, akiknek keresztje jégből volt, s akiknek sírját nem jelölte kő. Adj nekünk alázatot, hogy tanuljunk a múltból. Háború helyett emlékezés, fegyverek helyett béke, feledés helyett tisztelet!” – mondotta többek között a tiszteletbeli székkapitány, aki végezetül Iochom Zsolt Don-kanyar című versét is elszavalta.
V. Bartha Imre, a Történelmi Vitézi Rend vitéz Dálnoki Veress Lajos vezérezredes nevét viselő székely törzsének kapitánya ünnepi beszédében arról szólt: 83 évvel ezelőtt a 2. magyar hadsereg katonái olyan körülmények közepette tartottak ki a végsőkig, hogy az addig velük együtt harcoló román és olasz csapatok megfutamodtak, a német hadvezetés pedig utóvédnek hagyta hátra őket visszavonulásukat fedezendő. „Ez volt a nagy ára annak, hogy Horthy Miklós kormányzó úrnak sikerült részben összekovácsolnia az igazságtalan trianoni diktátummal szétszabdalt hazát, Hitler ezért kényszerítette az országot belépni a Szovjetunió elleni háborújába” – fogalmazott Bartha Imre, aki zárszóként Gyóni Géza Csak egy éjszakára című háborúellenes versét szavalta el. A megemlékezést Gáspár Adorján, a kézdiszentkereszti Trefán Leonárd-iskola tanulója által előadott katonadalok tették ünnepélyesebbé (felkészítő tanára Gábor Judit). Koszorúzás és himnuszaink eléneklése után a résztvevők szalonnasütéssel, teával és forralt borral egybekötött pikniket tartottak a Kászonokat Kézdivásárhellyel összekötő országút másik oldalán.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
