Jelképes, hogy sokszor a választások megfelelő értékelése és a további irányvonal meghatározása legalább olyan fontos, mint maga a voksolás eredménye. Nem árt ilyenkor rendszerezni az embernek a saját gondolatait, véleményét, így sokkal könnyebben veheti a jövőbeli akadályokat is. Úgy terveztem, hogy a sajátomat már hétfőn virtuális papírra vetem, aztán rájöttem, hogy minek is kapkodnék. Hagytam leülepedni, így a következő pár gondolatot joggal nevezhetjük egy általam szelektált válogatásnak, amiben csokorba szedtem a legfontosabbakat.
Elsőként szeretném leszögezni a tényt, hogy a főváros balliberális fellegvárrá való átvedlése igazából nem akkora meglepetés, főleg annak fényében, hogy Magyarországnak egyetlen nyugat-európai mércével mérve is jelentős nagyvárosa van, az pedig Budapest. Ezekben a nyugati nagyvárosokban pedig kivétel nélkül liberális többség van, az atmoszféráról és szellemiségről nem is beszélve. Ráadásul – erre talán már többször is hivatkoztam a múltban – Magyarországra minden nyugat-európai jelenség pár évtizedes késéssel érkezik, legyen az jó, vagy rossz. Hát, most megérkezett. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a nagyvárosokban mindenki balliberális, vidéken meg keményvonalas szélsőjobboldali, de a jelenség tagadhatatlanul létezik és jelen van, ahogy a népi-urbánus „ellentétpár” is, ami sokszor nem is feltétlenül politikai beállítottságot takar, csak más világszemléletet. Mindenesetre jó lesz belegondolni abba is, hogy a „nagykörúti srácok” jóval több szavazatot kaptak vidéken is, mint amennyit megérdemelnek. Ez legnagyobb bizonyossággal annak köszönhető, hogy az internet korában bárkihez bármikor könnyen eljuthatunk a Facebooknak köszönhetően, főleg akkor, ha történetesen baloldaliak vagyunk és a közösségi oldal is a mi szekerünket tolja. Ezen a ponton pedig már az is mindegy, hogy az eljuttatni kívánt üzenet valódi-e vagy szimpla „fake news”, aki el akarja hinni, az el is fogja.
Itt pedig rátérnék két jelenségre, amelyek érdekes módon a választások után kezdték szúrni a kormánypártok szemét, pedig mindkettőről már jóval korábban tudtak/tudniuk kellett. Az egyik a Facebook-cenzúra, amely most, hogy a kormánypárti hirdetéseket és megosztásokat is megnehezítette, hirtelen fontos kérdés lett. Dúró Dóra hónapokkal ezelőtt kezdeményezte egy vizsgálóbizottság felállítását az üggyel kapcsolatban, a kezdeményezést lesöpörték. A Mi Hazánk jóval keményebben és jóval hamarabb megtapasztalta azt, amit most a Fidesz egy enyhébb változatban (Orbán Viktor fényképét meg lehet osztani Toroczkaiéval ellentétben, legalábbis még egyelőre). Persze a Mi Hazánk sérelmeiről az Origón megjelent cikk nem tesz említést, ami igazából nem meglepő, ellenben kíváncsi vagyok, ezúttal lesz-e bármilyen következménye a Facebook ámokfutásának. Külön ironikus, hogy ugyanez a cikk panaszkodik arra is, hogy a PestiSrácok nem tudott netes hirdetéseket is feladni, miközben annak a honlapnak, ahol most ezt az írást olvassák, már a linkjeit sem lehet megosztani évek óta. Egyébként ez a fáziskésés mindig jellemző volt a „szalonjobboldalra” (hiába, aki elszántabban és bátrabban harcol, hamarabb szembesül a problémákkal, de hamarabb is látja meg azokat), gondoljunk csak az etnikai problémákra, amely még mindig tabutéma a legtöbb csatornán.
Fáziskésés az is, hogy a kormánypártok a fővárosi baloldali győzelmeket külföldiek szavazásával magyarázzák. Mármint a jelenség létező és egyben elképesztően felháborító is, de könyörgöm, azt ne mondja senki, hogy erről nem tudtak már hamarabb. Nyilván egy kozmopolita néger cserediák esetében az ember joggal számíthat arra, hogy baloldali pártokra fog voksolni, ha azok ráadásul buzdítják is rá, de ez idáig ezzel senki nem volt tisztában? A kérdés persze költői.
Nem mehetünk el szó nélkül a Jobbik mellett sem, ugyanis Stummer János, a párt alelnöke szerint a „Jobbik felállt a padlóról”. Ez azért meglepő, mert az elmúlt bő egy évben azt kommunikálták, hogy nincs baj a szervezet háza táján. Akkor most hogy tudott felállni a padlóról, ahová elvileg nem is került soha? Rejtély, mint ahogy az is, hogy most, vagy akkor nem mondtak igazat. Persze mindemellett szalmaszálként kapaszkodnak minden vasárnap elért „sikerükbe”, amelyek nagy része az összefogás égisze alatt történt, ennek alapján pedig nem lehet leszűrni a párt népszerűségét. Erre egyedül azok a megyék alkalmasak, ahol önálló listát indítottak. Ezeken a területeken valóban többet kaptak, mint az EU-s választásokon, de ne feledjük, hogy többen is mentek el szavazni, mint akkor, továbbá még ezek az eredmények sem különösebben kiemelkedőek, így a „felállt a padlóról” kifejezés számomra még mindig értelmezhetetlen. Korábban már írtam arról is, hogy számos jel utal arra, hogy a párt megpróbál visszaevezni jobbra, jobban mondva jobbközépre. Nyilván ezt már saját magukon kívül senki nem hiszi el, ha valóban így lesz, de ha esetleg évek múlva mégis elfelejtenék páran, elég elővenni Vágó István választási plakátját, rajta a Jobbik-logóval. Ahová egyszer egy jelkép felkerül, onnan levakarni nem lehet. Ráadásul láthatólag nem csak a baloldali garnitúra, de annak szócsövei is semmibe veszik az egykori radikális pártot. Az Index ugyanis a DK-t és a Momentumot nevezte meg a szivárványkoalíció erős pártjainak (igazuk is van benne), s még a Mi Hazánkról is több pozitívumot ír, mint a Jobbikról.
Valóban, a Mi Hazánk joggal lehet büszke elért eredményére, különösen, hogy egy másfél éves szervezetről beszélünk. A ’22-es választásokig tovább kell folytatni a pártépítést, illetve aktívan részt kell vennie a radikális jobboldali kultúrkampfban. Mindemellett szükséges egy olyan széles értelmiségi holdudvar kialakítása, akik világnézetükben is megingathatatlanok és következetesek. Ennek megléte feltétlen előfeltétele a még professzionálisabb működésnek. Az eredményekből látható, hogy komoly igény van egy ilyen pártra Magyarországon, azt pedig külön öröm volt látni, hogy több megyében a Mi Hazánk listán megelőzte az MSZP-t.
Nos, dióhéjban ezeket tartottam fontosnak kiemelni, 2022-ig nem lesz semmilyen választás Magyarországon, így az eseménydús két és fél évet egy hosszabb, de várhatóan annál érdekesebb belpolitikai csatározás válta majd. Az, hogy ennek kik lesznek a nyertesei és vesztesei, az a jövő zenéje.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
