A Kikötő – Polgári Szalon 2018 őszétől változatos témákkal vonzza be rendezvényeire Komárom közönségét. A legutóbbi, 2024. január 25-én megtartott program vendége FA NÁNDOR, óceáni szólóvitorlázó volt.
A rendezvény főszervezője, s egyben az est házigazdája, Bödők Gergely történész számos kérdéssel próbált közelebb kerülni e különleges személyiséghez, aki saját szándékát megvalósítva, a legelső magyar emberként egyedül kerülte meg vitorlásával a Földet. A házigazda – saját bevallása szerint – népmesei hősként tekintett a legendás hajósra, hiszen annak első útja idején négyéves kisgyermek volt.
Bödők Gergely legelső kérdése Fa Nándor családi hátterére, gyermekkorára irányult: milyen mintát kapott a szüleitől, milyen belső iránytű vezette.
A család a háborút követő korszak viszonyaiban szokványos tisztes szegénységben élt. A ma már 70 esztendős hajótervezőtől, hajóépítőtől megtudhattuk: családjukban 4 fiúgyermek nevelkedett, ahol a napi tevékenységükhöz a játékos focizgatás mellett hozzátartozott a rendszeres sportolás. Fa Nándor serdülő éveiben testvérbátyjai nyomdokán haladva birkózott, akiktől családon belül is – humoros hangsúlyozással – alapos és rendszeres testedzést kapott.
Fa Nándor szüleiről végtelen nagy szeretettel és tisztelettel beszélt; édesanyját kis törékeny asszonyként írta le, aki néhány elemit járt csupán, de mindennek ellenére józan ésszel, bölcsességgel megáldott teremtés volt, akinek szavai már az első hajóútján is tisztán visszacsengtek, és mutatták a helyes irányt.
Édesapja szép szál, izmos, derék férfi volt, aki hadifogságba került, de sikerült megszöknie, és rettenetes körülményeket túlélve, szálegyenesen tért haza. Tőle a szívósságot, a kitartást, a kockázatvállalást, az erős akaratot, a szándék valóra váltását örökölte.
Bödők Gergely azon kérdésére, kapott-e a családjától valamiféle ösztönzést arra, ami a víz világa felé indította, vidám humoros választ kaptunk. Felmenői nem igazán kerültek a víz közelségébe, még szomjúságoltás céljából sem. Édesapjának – aki 16 gyerekes családból származott – volt egy darabka szőleje, és a saját készítésű borocskáját iszogatta.
Fa Nándor Székesfehérváron született és itt töltötte gyermekkorát. Mint mondja, lakhelyük közelében volt egy árok, ami az esővíz elvezetésére szolgált, ide vezeti vissza első hajókázós emlékeit. Szerette, ha a nagy záporokat követően bőséggel összegyűlt a víz a mederben, és ő lécekből kishajót épített. Egy szóval, már a gyermekkorából is jó poFa hajós történeteket hallhattunk.
Édesapja vasutasként dolgozott, ami lehetőséget biztosított, hogy a család szabadjeggyel vonatozhatott. A világkerülő vitorlás visszaemlékezésében már 10 éves korában egyedül felült a vonatra, elutazott a mindössze 10 km-re eső Velencei-tóra, s ilyenkor az egyik szabad-strandon jót fürdött, aztán a következő vonattal visszatért. (A szerző megjegyzése: Az ötvenes, hatvanas években a gyermekek szabadidejükben általában viszonylag nagy szabadságot kaptak szüleiktől; lakókörnyezetükben tetszés szerint mozoghattak, ilyenkor fő feladatuk volt, hogy vigyázzanak magukra. A hazaérkezés idejét általában a déli és esti harangszó határozta meg.)
Fa Nándor hajózás iránti vonzalmát a génjeiben hozta magával, még nem tanulta, de már tudta, valahonnét, tán kétezer év távlatából. Vitorlásával ötször kerülte meg a Földet, ezeken túl számos egyéb vitorlázóversenyen is részt vett.
A beszélgetés folyamatában megtudhattuk, hogy kamaszkori birkózása idején térdsérülést szenvedett, így ezt a sportot abba kellett hagynia, és kenura váltott. Tíz égig kenuzott válogatott szinten, s emellett hajóépítő lett saját klubjában. 27 éves koráig kenuzott, ekkor sajnálatosan meghalt egy jó barátja, amit nehezen dolgozott fel, értelmetlennek látott mindent. Ebben az időszakban csak hajóépítéssel, hajójavítással foglalkozott – közben kapott egy lehetőséget, hogy saját használatára egy vitorlás hajót megjavítson.
Mindennek kapcsán 1979-től kezdett vitorlázni – saját építésű Finn dinghy hajójával válogatott kerettag lett. Ebben az időben érlelődött meg benne a szándék, hogy szeretné körbehajózni a Földet, s ebben partnerre talált barátjában.
Komoly könyvet olvasott a vitorlázásról, ami löketet adott számára, s mint humorosan meséli, mindenféle hátsó szándék nélkül odaadta barátjának, Gál Józsefnek is.
Ezek után megszületett, majd valóra vált az elhatározás: megépítették a 31 láb hosszú Szent Jupát vitorlást – melyet egyszerűen csak kis tökhéjnak nevezett – és 1986-87-ben első magyarként körbe vitorlázták a Földet.
Ebben az időben még javában a kommunizmus időszakát éljük, amikor az útlevél és vízum beszerzése szinte a lehetetlen kategóriába tartozott. Végül sikerült egy hónapos vízumot szerezniük, ám ennek elteltével nem tértek haza, hanem lépésről lépésre, egy-egy állomásnál intézték további hajókázásukat.
A Szent Jupát útja nem volt zökkenőmentes, hatalmas viharba keveredtek, az óceán nyolc méteres hullámaiban hajójuk játékszer volt, felborultak – fel-alá közlekedve ég és víz között – és főhősünk, aki kirepült a hajóból csakis a biztosítókötél mentette meg az életét. A hajó javítása kapcsán fél évet Sydneyben töltöttek, s mindezzel együtt a Föld megkerülése két évet vett igénybe.
Hazaérkezésüket természetesen ünneplő tömeg fogadta, mindannak ellenére, hogy az országból csupán egy hónapos vízummal léptek ki. Persze, saját maguk azt előre nem tudhatták, hogy kikötésüket követően hogyan reagál majd a hatóság.
A felejthetetlen élményről könyv is született, A Szent Jupát 700 napja címmel.
A mesélés közben Fa Nándor azt is elárulta, Szent Jupátot ne keressük a szentek sorában, mert nem létezik, csupán a kenusok találták ki maguknak a félszemű, féllábú, italt és szép lányokat nem megvető lényt, akihez a kenusok nehéz helyzetekben fohászkodnak.
Bödők Gergely kérdésére, hogy mi az, ami ekkora vállalkozásra motiválta, a földkerülő hajós elárulta, hogy csupán ugyanaz, ami minden fiatalban ott motoszkál: megmutatni közvetlen környezetének mire képes; érett korban pedig saját maga számára bizonyítani – elérni teljesítőképességének csúcsát.
Fa Nándor a Szent Jupát vitorlással még számos nagyszerű utat megtett, majd egy jelentős lépésként 1987-ben Ausztráliába repült, és felkereste a világ akkor leghíresebb hajótervezőjét, hogy bepillantást nyerjen munkájába.
Így kerülhetett rá sor, hogy 1988 – 89 között megtervezte és megépítette az első magyar 60 lábas óceáni versenyvitorlását, mely szülővárosáról az Alba Regia nevet kapta.
Ezzel a hajóval is több versenyen részt vett, a legjelentősebb 1992-ben a Vendeé Globe vitorlásverseny, ahol egyedül, kikötés nélkül és külső segítség nélkül hajózta körbe a Földet.
Szóba került a következő, Budapest versenyhajó is, amivel nem volt szerencséje. Fa Nándor megszemélyesíti a hajókat: vannak jóindulatú hajók, amelyek segítik az embert, és rosszindulatú hajók, amelyek bajt okoznak. A Budapest sajnos az utóbbi csoportba tartozott. A hajós szerint az óceánon mindig vannak váratlan, előre nem kiszámítható helyzetek, és nagyon sok múlik magán a hajón, hogyan viselkedik egy ilyen szituációban.
Fa Nándor 2012-ben megépítette harmadik versenyhajóját, a Spirit of Hungary-t, és 2015-ben új-zélandi társával, Conrad Colmannal – aki fele annyi idős volt, mint ő – a Barcelona World Race földkerülő versenyen 110 nap alatt hajózták körbe a Földet.
2016-ban úgy érzi, még mindig van dolga az óceánnal, és ismét elindul a Vendeé Globe vitorlásversenyen, 63 évesen, mint a legidősebb versenyző.
Ekkor 93 nap 22 óra 52 perc 9 másodperces idővel a nyolcadik lett a nonstop Föld körüli vitorlásversenyen. Az élményhalmazok között azt is megtudjuk, útjai során szívesen olvas; leginkább filozófiai és történelem könyveket visz magával.
Megérkezését követően családja kérésére és saját belátása alapján is 2017 februárjában bejelentette visszavonulását. A rengeteg élmény kapcsán önéletrajzi könyvét Magad, uram címmel írta meg.
Az est házigazdája, Bödők Gergely még számos kérdéssel faggatta az első magyart, aki egyedül hajózta körbe a Földet: milyen érzés egyedül lenni a végtelen óceánon, van-e szerepe az érzelmeknek, mennyit jelent a rutin, mennyit a szerencse.
Fa Nándor óceáni szólóvitorlázó szinte minden mondatóból kicsengett az istenhit. Többször megélt olyan helyzetet, amikor a csodával határos módon menekült meg – s úgy érezte fogják a kezét. Mert vannak olyan szituációk, amelyek nem rajtunk múlnak. Amikor egy ember a végtelen óceánon egyedül van, alatta az ötezer méteres morajló víztömeg, felette az égbolt, teljes kiszolgáltatottságában meg kell éreznie azt a természetfeletti erőt, ami VAN. Mondja, hit nélkül csak botorkálni lehet, de menni, előre jutni nem.
Persze, azt is elmondja, ilyen teljesítéshez a fizikai, mentális és lelki adottságok is szükségesek. Egyetlen helyzetben sem lehet teret engedni az érzelmeknek, mert azok elviszik a figyelmet, az energiáját. Utolsó földkerülő útja során karácsony este beszélt családjával, néhány percig otthon volt gondolatban. Kint azonban süvített a szél, a hullámok csapdosták a hajót, s arra kellett összpontosítani; mert ha az ember hagyja, hogy az érzelmei fogságába kerüljön, az elgyengíti, s ez a feladás előszobája.
A legelső magyar szólóvitorlázó, aki az est folyamán leginkább első és utolsó megmérettetéséről beszélt, úgy érzi, utolsó földkerülő útján megérintették: ajándékot kapott fentről, a Horn fok közelében, úgy 30 mérföldre a parttól, amikor sötét, viharos időben egyszer csak megnyílt az ég és hirtelen megvilágosított.
FA NÁNDOR úgy érzi ajándékul kapta a Teremtőtől a rendkívüli élményt – azt a gyönyörű természeti képet, amikor a sötét, viharos tenger hirtelen változásaként, három perc erejéig megpillanthatja az éppen lenyugvó napot, és ekkor narancsságra ragyogásban tündököl minden, a nap, a víztükör, az Andesek vonulata, (Andok hegység) annak égbetörő sziklaormai, gleccserei. A hullámtörések is narancssárgán ragyognak, fent pedig egy hatalmas fekete felhőgerenda, melyből villámok cikáznak a hegygerinc csúcsai felé. Az élmény egyedi volt és kizárólagosan az övé.
Fa Nándor úgy vallja, a Jóisten mindvégig rajta tartotta a szemét.
Buday Mária
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
