F1-szakíró: látunk még idén csodát és űridőket

F1-szakíró: látunk még idén csodát és űridőket

A hétvégén hazai közönség előtt kerülhet még közelebb második Forma–1-es világbajnoki címéhez Max Verstappen.

A Racingline.hu főszerkesztője szerint a Holland Nagydíj biztosan „őrültek háza” lesz, vagyis a narancssárga színen kívül mást nem nagyon fogunk látni a nézőtéren. Ennek Max Verstappen mellett – akinek nyilván kötelező lenne hoznia a Spa utáni újabb hazai versenyét –, vélhetően Lando Norris is örülni fog, hiszen a brit pilóta állandó jelleggel közli: Hollandiában milyen sok McLaren-rajongó van. (Tréfás utalás a McLaren narancs festésére – a szerk.)

Vámosi Péter szerint a Circuit Zandvoort olyannyira kötelező elem lesz az energiaitalosoknak – úgymond a hab vagy cseresznye Verstappen tortáján –, hogy nyilván mindent fel fognak csavarni a Red Bullon, pláne hogy Belgiumban már túlestek a motorcserén is. Vagyis nagyon meglepő lenne, ha nem tudnák összehozni – akár stratégiailag, akár nyers erőből – a győzelmet a szeptember 4-i futamon – jegyezte meg az F1-szakíró.

Jóllehet, a Red Bullnak nem indul jól az év, gondolva itt a bahreini és melbourne-i futamra, összességében nem sok szívfájdító hétvégéjük volt eddig a szezonban. Vámosi Péter szerint a történetben az a „durva”, hogy úgy szedték magukat össze, hogy még mindig nehezebb az autójuk, mint kellene. Érzése szerint Monzában – „csak hogy a Ferrari is érezze a törődést” – teszik majd fel a pár kilóval könnyebb csomagot, amitől

újabb 2-3 tizeddel lehet gyorsabb a Red Bull

az időmérőkön, de akár versenykörülmények között is. Vagyis tudnak még hová fejlődni. Azt persze az ágaskodó lovas istálló nemcsak fájlalja, hanem furcsállja is, hogy honnan van erre pénzük a költségvetési sapka mellett.

A Racingline.hu főszerkesztője hozzátette: a fentiek alapján mindenképpen számíthatunk még – technikai értelemben – csodára és űridőkre. „Csak aztán nehogy előkerüljön ismét a zöld asztal, és ott kezdjenek el vitatkozni azon, ez belefért-e a költségvetésbe, vagy nem, megfelel-e a szabályozásnak, vagy nem” – jegyezte meg.

Hírdetés

A második helyért közben még óriási a csata a világbajnoki pontversenyben, több-kevesebb eséllyel öt pilóta küzd érte. Hogy ez kard ki kard helyzetet teremt a folytatásban, vagy a csapatszempontok fognak érvényesülni, Vámosi Péter azt mondta: elképzelhető, hogy a Red Bullnál stratégiailag úgy gondolkodnak, hogy amikor Max Verstappen pontügyileg már bebiztosította idei, összességében második világbajnoki címét, Sergio Pérezt kezdik majd tolni, hogy behúzzák vele a második helyet. Ez pedig nyilván azt eredményezné, hogy a konstruktőrök között is az élen végeznének.

Ami a Ferrarit illeti, az F1-szakíró szerint Mattia Binotto csapatfőnöknek nem igazán sikerült rendet tennie a fejekben abban, hogy kinek pontosan mi a szerepe a csapatban. „A Mercedes meg egész egyszerűen gyenge” – zárta összegzését.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »