Ezúttal Mór külterületén tartottak „kulturális bemutatót” a cigányok – vascsővel, kapával, fejszével

Ezúttal Mór külterületén tartottak „kulturális bemutatót” a cigányok – vascsővel, kapával, fejszével

Az életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárásban tíz napon belül nyolc személyt fogtak el a nyomozók. Közülük két férfi letartóztatását a bíróság elrendelte, ketten bűnügyi felügyelet alatt várják ügyük folytatását.

Hírdetés

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán 2023. április 2-án indult büntetőeljárás egy Mór külterületén lévő telephelyen történt bántalmazás miatt.

A nyomozás adatai szerint két móri család tagjai – valamint ismeretségi köreikből többen – egy korábbi sérelem miatt személyes találkozót beszéltek meg. Az összejövetelre vascsővel, fejszével, kapával és egyéb eszközökkel érkezők azonnal megindultak áldozatuk, egy 45 éves férfi felé, akit testszerte, több alkalommal megütöttek, majd fejszével fejbe vertek. Ez utóbbi ütéstől a sértett megsérült  és elvesztette az eszméletét.  A nyomozás adatai szerint fennállt az életveszélyes sérülés kialakulásának reális veszélye.  

A rendőrségre érkezett riasztást követően a helyszínre érkező egységek egy 38 éves férfit fogtak el és állítottak elő, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt hallgattak ki a nyomozók.

Ezzel párhuzamosan az elkövetői kör kézre kerítése érdekében széleskörű adatgyűjtés és tanúkutatás vette kezdetét. A rendőrök néhány napon belül további hét személyt állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként. Közülük két férfi letartóztatását és további két személy bűnügyi felügyeletét a Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte, a többiek szabadlábon védekezhetnek az eljárásban.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »