Az Expedíció a forgalmazó vonakodása miatt mégsem kerül moziba, de ez senkit se tántorítson el: Alex Garland filmje ugyan tényleg nem a popcornmozikra éhesek cirkusza, sokkal inkább egy összetett és érzékeny alkotás, amely még napokkal később is ott motoszkál a néző fejében.
A Paramount nagy hibát követett el, amikor biztonsági játékot játszott. Hiába az Oscar-díjas Natalie Portman a főszereplő, hiába az Ex Machinával elég erős szerzői névjegyet letevő Alex Garland a rendező, a filmet forgalmazó Paramount a mozibemutató előtt röviddel megfutamodott, mondván hogy az Expedíció túlságosan is rétegfilm, amit a mezei mozinézők nem fognak befogadni. Így az utolsó pillanatban eladta a filmet a Netflixnek, így sajnos elkerüli a mozivásznat, pedig az lenne az igazán megérdemelt helyet.
Alex Garland már első rendezésében, az Ex Machinában és az azt megelőző forgatókönyveiben (Napfény, Dredd) is megmutatta, hogy kifejezetten foglalkoztatják a disztópiák. Ezeken belül sem az akciódúsabb vonal, sokkal inkább az érzékeny társadalomkritika, a mélyebb értelmezések feltárása. Az Expedíció esetében nem saját kútfőből, hanem James VanderMeer Déli Végek-trilógiájából táplálkozott, annak első, azonos című részét formálta saját filmnyelvére.
Lena (Natalie Portman) néma szenvedéssel gyászolja férjét, Kane-t (Oscar Isaac), aki egy éve szupertitkos katonai misszióra ment, és azóta sem tért vissza. Az egyik nap viszont betoppan az erősen zavarodott férfi, a következő pillanatban pedig a kommandó is, Lena pedig egy furcsa intézményben találja magát. Hamarosan kiderül, hogy megmagyarázhatatlan dolgok történtek a Földön, aminek jócskán köze van férje állapotához is: egy titokzatos dolog csapódott a parton található világítótoronyba, a becsapódás pedig folyamatosan növekvő, szappanbuborék szerű képződménybe burkolja a partot, ahonnan még senki nem jött vissza. Lena csatlakozik ahhoz a maroknyi önkénteshez, akik bemerészkednek a rejtélyes burokba.
A történet első hallásra akár egy tucatsci-fi is lehetne, ha nem kezelné sokkal érzékenyebben a témát, és nem villantana fel megannyi értelmezési módot. Az angol cím, az Annihilation sokkal jobban tükrözi azt, amiről a film valójában szól: megsemmisítés. És nem abban a darálós-pusztítós értelemben, amit sugallhat elsőre a történet. Lena biológus, aki a rákos sejteket kutatja, ami az önmegsemmisítés egyik szimbóluma.
Az önkéntes csapatban mindenki sérült, és nem is ügyködik nagyon azon, hogy jobban legyen: Lena saját gyászába burkolva tartja távol magát az élettől, az egyik nő vagdosta magát, a másik gyermeke elvesztésének terheit cipeli, a csapat vezetője pedig rákos. Amit bent, a Vibrálásban találnak, az is hasonló elven működik, a fenyegető erő inkább maga az önmegsemmisítés, amely egyszerre vesz fel rémisztő és gyönyörű formákat.
A film akár rá is süthetnénk a girlpower-billogot, hiszen egy csupa nőkből álló csapat indul el egy olyan világban, ahova eddig kizárólag férfiak mentek – és vesztek oda. Az Expedíció viszont nagyvonalúan söpri le magáról a női szupercsapat jelzőt azzal, hogy sokkal inkább egyszerű, gyarló, mégis erős emberekként mutatja be a kompániát, mintsem szupernőként. Az egyik szereplő ki is mondja ezt, mikor szóba kerül: tudósként megyek be.
A film elmélkedő jellegét csattanós pofonként szakítják meg az akciódúsabb jelenetek, az egyik ilyentől szinte megáll az addig érzékeny okfejtésekbe bonyolódó néző szíve. Garland nagyon jól operál ezekkel a jelenetekkel, megfelelő ütemben helyezi el a film több pontján, hogy néhány percre megfagyassza a levegőt.
Ami miatt a Paramount talán joggal vakarhatta a fejét a film sikeressége miatt az az utolsó fél óra. A finálé kifejezetten zavarbaejtő, és inkább abból a fajtából, ami az erre fogékonyabbakat még napokig a hatása alatt tartja, akik viszont egyszerű, szórakoztató filmet akartak látni, azok nagy valószínűséggel a „mi a franc volt ez?” kérdést hajtogatva fogják csóválni a fejüket. Garland filmje szinte egyetlen kérdésre sem ad egzakt választ, semmit sem akar a szánkba rágni, olyan bőséges értelmezési skálát tár elénk, ami sokaknak már túlzó lehet – másoknak meg igazi izgalom.
Sosem derül ki, milyen lett volna az Expedíció mozis fogadtatása, hiszen a Netflixen keresztül jóval kevesebb emberhez jut majd el – és ez abból a szempontból nem is baj, hogy valószínűleg így nagyobb eséllyel fogják azok megnézni, akiknek nem bánják, ha a film kicsit játszik velük, és saját maguknak kell megtalálni a válaszokat.
Polák Zsóka
Nyitókép: Paramount Pictures/Skydance
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
