Annak idején, amikor még az egykori mentősből a Szerencsekerék (van, aki ne emlékezne erre a tévéműsorra?) táblaforgatójává, majd később komoly televíziós üzletasszonnyá avanzsált Prokopp Dóra valamelyik csatorna moziműsorában úgy konferálta fel Lukács György bácsi világhírűvé vált űreposz folyamának előzmény trilógiáját, pontosabban az első részt, a Baljós árnyak címűt, mely szerint elérkezett az a pillanat, ahol a Titanic átadja a helyét a legtöbbet kereső filmnek, akkor még nem tudhattuk, mennyire beszédes és mennyire jelzésértékű maga a cím, hogy Baljós árnyak. Ja! Meg azt sem, hogy nincs így, azaz mennyire nincs okuk búcsúzkodásra a dobogós helytől Leóéknak, merthogy Lukács Gyuri bácsi – a rajongók helyett kizárólag a profitot szem előtt tartva – összelapátolt egy nagy kupac szart.
De ne vágjunk a dolgok elébe.
Az ok, ami miatt a botcsinálta zsurnaliszta ismét billentyűzetet ragadott, egy rövidke kis híradás, amely az sg.hu weboldalon jelent meg:
„A tinédzserek miatt nem nagyobb siker a Csillagok között?
Már az is baj a fiataloknak, hogy az Interstellar nem látványos akciófilm volt, hanem filozofikusabb?
Christopher Nolan hithű rajongói ott voltak a Csillagok között amerikai premierjének első napjaiban a moziban, azonban a film közel sem robbantott akkorát, mint pár éve Nolan saját filmje, az Eredet. A Csillagok között, melynek hétvégi bevételét alaposan felbecsülték, végül 47,5 millió dollárra volt jó hazájában az első hétvégén, miközben az Eredet 62,8 milliós debütálást mondhatott magáénak. (Természetesen a Batman-filmek más pályát jelentenek, A sötét lovag: Felemelkedés például 160,8 millióval startolt.)
Hiába volt tehát ambiciózus a film, az előzetesek, melyek nem rendelkeztek olyan wow!-faktorral, mint az Eredet trailerjei, közel sem mozgatták meg a közönséget. Persze az elkövetkező hetekben a remekül sikerült film bevétel tekintetében még bőven rámászhat akár az Eredetre, de érdekes megnézni azt, hogy min is múlott Nolan új filmjének nem kiemelkedő fogadtatása.
Nos, egyrészt a már említett kritikai fogadtatáson (“csak” 73% volt ezúttal a pozitív kritikák aránya, ami a többi Nolan-filménél alacsonyabb), másrészt amíg a felmérések szerint a férfiak és a nők aránya nagyjából egyenletes volt (52% – 48%), addig a húsz éven aluliak még az ötödét sem tették ki a nézőknek, legalábbis erre lehet következtetni abból az adatból, miszerint a közönség 75%-a 25 éven felüli volt. Az Eredetnél ez az arány nagyjából 50% volt. (A majdnem 3 órás filmhossz valószínűleg nem játszott szerepet, hiszen többtermes vetítések is voltak, s persze az előző Batman-film is nagyon hosszú volt.)”
Ha lehet, de ha nem, akkor is, javasolnám, hogy ismét lépjünk egy lépéssel hátrébb, és próbáljuk meg rendszer szinten szemlélni, hogy mi is történt valójában.
Már Elliot Aronson és Anthony Pratkanis „A rábeszélőgép” című klasszikusából is tudhatjuk, mennyire fontos, hogyan alakítják ki a hipermarketek polcait, kikre vannak a legnagyobb tekintettel az áruk elhelyezésekor, illetve azt is, hogy mennyire fontos szerepet játszanak az oda vásárlás céljából, gyermekeikkel betérő családok esetében maguk a gyermekek. És hogy ezen vásárlások alkalmával többségében ki az, aki diktál, a szülő, vagy pedig a gyermek.
Lukács György bácsi, foglalkozására nézve ”kiegészítő ketyerékkel és reklám bisz-baszokkal hogyan váljunk könnyen gyorsan multi milliárdosokká”, valamint űreposz gyártó kisiparos 1999-ben a klasszikus trilógia rajongói helyett a pénztárgépet választotta és elkövette azt a hibát, hogy a fából vaskarika előzmény-trilógia első epizódjába behozott egy karaktert, akit úgy híttak: Jar Jar Binks. Azt hiszem ez volt az a pillanat a filmek világában – nyugodtan nevezhetjük akár történelminek is – amikor a filmek hipermarketjében végképp lemondtak a szülőkről és a vásárlás céljából betérőknél, a gyerekek vették át a hatalmat.
A tizenévesek.
Ráadásul a nem is akármilyen, hanem a buta tizenévesek!
Ráadásul a nem is akármennyire, hanem a nagyon buta tizenévesek!
Úgy tűnik Nolan új filmjével elérkeztünk egy újabb jelzésértékű pillanathoz, a fagyi visszanyalt.
Butul, satnyul az emberiség! Elérték a célt, ezt akarták! Most meg csodálkoznak rajta!
A dolog egészen az elején, már az általános iskola alsó tagozatában elkezdődik. Fogalmazzunk finoman, nem azt mondom, hogy megutáltatják az olvasást a gyerekekkel, mondjuk inkább azt, hogy nem kedveltetik meg velük. A másik elengedhetetlenül szükséges összetevő, az írás is erőteljesen kihúzta a gyufát, a világ vezető hatalma, az Amerikai Egyesült Államok arra az elhatározásra jutott, hogy az általános iskolákban megszüntetik a kézírás oktatását. Azzal indokolták, hogy „a modern kor már csak a gépelést követeli meg. Az aláírás, mint személyazonosító ma már helyettesíthető, vagyis hivatalosan valóban nincs szükség rá.” Több szakember egyébként személyiségünk feladásaként értékelte ezt a lépést.
Jómagam ritkán járok moziba, éppen ezért az utóbbi idők egyik kellemes és elgondolkodtató filmélménye volt számomra Christopher Nolan „Csillagok között” című alkotása. Az sg.hu írását olvasva, valószínűleg a korom miatt.
És talán az is, hogy ezúttal nem Pécs eddigi egyetlen mozijában a plázában működő többtermes multiplexben néztem meg ezt a filmet, hanem gyermekkorom nemrég újra kinyitott mozijában, az Urániában. A film (és a mozi) megtekintése után azt mondtam magamnak (és azóta az ismerőseimnek is), hogy a jövőben hanyagolom a plázát és inkább az Urániát választom. Túl azon, hogy a legmodernebb technikával van felszerelve – életem első ún. 4K filmélménye volt Nolan új sci-fije – úgy tűnik a mozi alkotói ezúttal a profit helyett a nézőket választották. Elsőre talán érthetetlennek tűnik, miért nagyobb és kényelmesebb a szék, és miért van akkora hely a széksorok között, hogy ha utánad érkezik valaki, nem kell felállnod. Igaz, hogy az egész mozi csak egy teremből áll, de itt visszakapod a klasszikus „filmszínház” érzést. Azt gondolom, ez a mai világban azért nem semmi!
Tudják, kicsit olyan ez, mint amikor valami mögé odabiggyesztik az „ipar” szót. Azonnal elveszti emberi léptékét, futószalagon előállított, uniformizált, lélektelen tömegtermeléssé válik.
De vissza az eredeti problémakörhöz.
Személyes vesszőparipám, melyre időről-időre a világ, de főleg hazai események és történések miatt, muszáj visszakapaszkodnom, az iskolai oktatás egyre romló minősége. Az első téglát kétségtelenül az SZDSZ és károkozói vették ki a falból, a végromlás pedig azóta is töretlen.
Meggyőződésem, hogy az egyre kevésbé „tanuló ifjúság” esetében sem a lexikális tudás hiánya a probléma fő okozója! Persze sok esetben ez is szerepet játszik. Inkább a fantázia, a kreativitás, a gondolkodás, az önálló véleményalkotás hiánya az, ami igazán jelzésértékű. Az írott szó, de legfőképpen a könyvek helyett – ahol magunk elé kell képzelni azt a világot, amiről a szerző mesél nekünk –, inkább a mindig kész konzerv, a film és a videó előre rögzített, gondolkodást nem igénylő passzív fogyasztását erőltetik, az vált alapértelmezéssé. Lassan, kitartóan – nem észrevétlenül, hiszen az idősebb korosztályok minden egyes alkalommal felemelik a szavukat – de megfosztják a felnövekvő nemzedékeket, immáron törvényesítve, az iskolai oktatás keretei között önkifejezésük és intellektuális fejlődésük lehetőségének csodálatos képességeitől. Az írás és olvasás bizonnyal ezek közé tartozik.
A városi szóhasználat nevezéktanában az akciófilm a „baszós-kardozós” besorolást kapta. Tudják, ez az a kategória, ahol nincs üresjárat, minden pillanatban történik valami. Szex és erőszak a fő csapásirány, de persze vannak még egyéb különleges asszeszoárok is, amit időről-időre bevetnek a néző figyelmének lanyhulása ellen.
Akik Jar Jar idején még tizenévesként ültek be a moziba, ma már felnőttek. Még az is elképzelhető, hogy az eredeti, a klasszikus trilógiát, tudják, azt, amelyik a IV. résszel kezdődik, nézhetetlennek találnák. Mondjuk azért, mert nem lőnek le, vagy kaszabolnak le fénykarddal benne valakit benne percenként.
Talán a filmipar az egyik legszemléletesebb példája annak, hogy a régiségben áras népeknek nevezett, mindent csak pénzben mérő gondolkodásmód mennyire eluralkodott a mai világon. Nincs is mit csodálkozni ezen, hiszen az, hogy kiknek a kezében van Hollywood gyakorlatilag a ténykérdés kategóriájába tartozik.
De visszatérve az eredeti gondolatmenetre.
„Már az is baj a fiataloknak, hogy az Interstellar nem látványos akciófilm volt, hanem filozofikusabb?” – teszi fel a kérdést az sg.hu. Igen, úgy tűnik a mai kütyü-nemzedék számára már ez is baj. Miért? Azért, mert ahogyan mifelénk mondani szokás, nem érik fel ésszel, hogy mit is láttak! És ez itt a baj, még pedig nem kicsi!
Hogy’ is fogalmaznak a cikkben? Hiába volt ambiciózus a film, az előzetesek nem rendelkeztek azzal a bizonyos wow!-faktorral!*
*Megint csak így szerényen és zárójelesen jegyezném meg, fogalmazzunk úgy, kiküszöbölendő a muszáj-seggnyalást, értsd: amerika-majmolást. Megfigyelték? Eltűntek a rácsodálkozást, a meglepődést jelző szavaink. Nincs már Hűűű, hűha meg aztán már végképp, vagy aszta, van helyettük viszont Váúúúúú (nem a kutya ugat, vagy vonyít, leírva ez az a bizonyos wow), a hoppá helyett pedig itt az Ooops (ejtsd: Uupsz). Tényleg muszáj ezt? Miért is?
De vissza ahhoz a bizonyos hűha, vagy wow!-faktorhoz! A televízió, főként a kereskedelmi televízió teljesen elszoktatta a fiatalokat a való világtól, a valódi magyarországi létezéstől. Médiavilág sorozataiban például senki sem dolgozik. Pontosabban dolgoznak ők (lásd rendőrök, különös tekintettel a helyszínelőkre – főleg az amerikaiakra, magyar helyszínelőkről szóló sorozatot valószínűleg a kutya se nézne, mer’ hogy utánozzák az amerikaiakat –, meg még talán az orvosok, plusz kórházi személyzet), de a néző mindig valami olyan eseménnyel szembesül, és ezen van a hangsúly, amivel általában nagyon ritkán, vagy sohasem találkozik az életében. Mire gondolok? Sokan például leélik úgy az egész életüket, hogy sohasem találkoznak olyan emberrel, aki gyilkosság áldozata lesz. Viszont a tévében, a nyomozós sorozatokban minden hétre jut legalább egy gyilkosság. És akkor arról, hogy a mai fiatalok tizenéves korukig hány gyilkosságot látnak a tévé képernyőjén, még egy árva szó nem sok, de annyit sem ejtettünk, pedig erről is készültek szörnyű statisztikák.
Már pedig a valódi világban, a robotolós hétköznapokban az esetek többségében, az idő nagy része ún. wow!-faktor nélkül telik el. Fel is merül az emberben rögtön a kérdés, vajon jól éreznénk magunkat egy olyan világban, ahol az életünk minden hetében látnánk egy gyilkosságot?
Az ún. átlag amerikai néző évente mindösszesen három mozifilmre vált jegyet. A többit máshol, máshogyan nézi meg. Ezért van az, hogy a stúdiók ma már biztosra mennek, csak a képregényekből készült (mivel ezeket Amerikában nagyon sokan ismerik) vagy már bevált filmek, sok esetben izzadságszagú folytatásait erőltetik a nézőkre. Nincs kockázat első nekifutásra biztosnak látszik a siker. A blockbuster (kasszasiker) filmek pazar látványvilágot vonultatnak fel, a történetmesélésben, de legfőképpen a karakterek felépítésében általában már nem jeleskednek ennyire, éppen ezért nem is nagyon sikerül nekik a klasszikusok kategóriájába emelkedni. Az amerikai filmes iskolákban leendő rendezők és filmkészítők számára kötelező tananyagként funkcionáló, nem rég elhunyt Blake Snyder által kitalált 15 lépéses „Mentsd meg a macskát!” című forgatókönyvminta alapján készülnek
A filmipar tökéletesen tisztában van vele, hogy a mozik pénztárainál kifizetett pénzt ugyan még mindig apu és anyu keresi meg, de egyre többször, legalábbis most már az esetek túlnyomó részében a gyerekek költik el, akik viszont nem vevők azokra a filmekre, melyek…
Majdnem azt írtam, hogy a szülőknek szólnak, de itt ennél már jóval nagyobb a baj. Távol álljon tőlem, hogy általánosítsak, de a mai fiatalok közül nagyon sokan már az olyan filmekre sem vevők, amik kicsikét elgondolkodtatók, vagy valamilyen problémafelvetéssel állnak elő. Méghozzá azért nem, mert ideje korán – példának okáért a rossz oktatás miatt nyűgnek, egyfajta szükséges rossznak érzik az olvasást – elkezdik leszoktatni őket a gondolkodásról, a kérdésfeltevésről, az önálló véleményalkotásról. Nem hogy nagyot, hanem kicsit sem mernek, vagy talán már nem is akarnak álmodni, jó nekik a kereskedelmi tévé által adott készen kapott konzerv minták néhány tucat előre legyártott sablonja. A fiúknak ott van a kigyúrt izomagy, aki akár műsorvezetőségig is viheti, és annak ellenére, hogy minden nap találkozunk vele a képernyőn, az adóhivatal mégsem éri utol. Vagy másik lehetőségként –lányoknak szintén – ott az univerzálisa média-ugródeszka, a valóságshow. Lásd a multi-funkciós sztárrá avanzsáló, a vidéki pórnép soraiból érkező Majka. Ha pedig lány vagy elég, ha elég nyitott vagy és mindent megmutatsz. Lehetőleg bele az összes kamerába, és mehet az eksön. Még mindig jobb, mint valahol éhbérért lapátolni, nem igaz?
A lényeg ezúttal is a külsőségekben van. Addig élj meg a testedből, amíg jól néz ki, amíg hasznot hajt számodra! Kiöregedett akciósztárokkal különben is tele a padlás. Ráadásul, ebben a mai, a múlandóságról, a halálról tudomást venni nem akaró világban nem szeretik az öregeket. Nem kellenek! Főleg nem példaképnek! Lásd a visszatérése során erőteljesen bukdácsoló Arnoldot.
Nos, ma már ez a generáció, az írásról, olvasásról leszok(ta)tott kütyü-nemzedék dirigál a mozi-pénztáraknál. Úgy tűnik a filmkészítők, legalábbis azok a rendezők, akik valami maradandót szeretnének alkotni, ezt egyelőre még nem vették észre.
Mostanság megfigyelhető, hogy híres amerikai filmsztárok egyre többen mennek vissza tévésorozatokba szerepelni, mert újabban ott lehet nagyobb népszerűségre szert tenni, valamint a mozifilmekhez képest sokkal hosszabb játékidő lehetővé teszi a karakterépítkezést és a történetmesélés egy más, magasabb szintre való emelését.
A nagysikerű „Battlestar Galactica” című amerikai televíziós sci-fi sorozat volt az első és mindezidáig az egyetlen, melynek alkotóit meghívták az ENSZ-be, ahol vitanapot tartottak róla. Arra való hivatkozással, hogy a sorozat az emberi, társadalmi együttélés különböző vonatkozásait (kultúra, vallás, gazdaság, morál, etika, háború stb.) olyan magas színvonalon járta körbe, melyeket megvitatásra érdemesnek találtak a világszervezet fórumán.
Egy fecske persze nem csinál nyarat, mindenesetre azért akadnak kivételek. És nem csak a nagy víz túloldalán, a messzi Ámerikában tudnak jó filmeket készíteni. Nemrégiben volt alkalmam megnézni a spanyolok El Barco (A bárka) című sorozatát, amelyet mindenkinek ajánlok figyelmébe. Az amerikaiaknak már nem is kell ajánlani, olyannyira megtetszett nekik, hogy elkészítik belőle a saját változatukat.
A minőség helyét átvette a mennyiség, a hazai általános iskolai képzés a szelekció (a választás) képességének kialakítására gyermekeinkben pedig szintúgy alkalmatlannak tűnik. Pedig, ha máshonnan nem is, de népmeséinkből tudhatjuk, mennyire fontos, milyen nagy jelentőséggel bír szétválasztani az ocsút a tiszta búzától.
A televízió a valódi világ helyett egy mesterségesen kitalált torz, és hibás értékrendű világot kínál fel az iskolai oktatást legjobb esetben is csak tömegfogyasztóként vagy munkaerő haszonállatként (jószág) elhagyó jövendő nemzedékeknek. Erre utal a népnemzeti polgári fülkeforradalmár kormány hivatalának elnevezése is: Emberi Erőforrások Minisztériuma. Mi ez, ha nem maga a Mátrix? Ugye emlékeznek arra a jelenetre, amikor Morpheus felmutatja a ceruzaelemet?
A filmben sok esetben nem a rendőrnek, hanem a tolvajnak, gyilkosnak szurkol a néző, lásd az egyik legújabb kasszasiker, a Galaxis őrzői, ahol a főhős egy tolvaj! A film, pontosabban az amerikai film, még pontosabban a hollywoodi filmek világában a gyilkosság, az élet kioltása jelentéktelen momentummá degradálódik csupán. És akkor csodálkozunk, hogy szintén Amerikában egyre gyakoribbak az iskolai lövöldözések? Csak a filmben lelőtt karakterektől eltérően, akiket együtt fényképeznek a premieren vagy a sajtótájékoztatón a gyilkosukat alakító színészkollégával, a valódi áldozatokat legfeljebb már csak a temetésen és koporsóban láthatjuk viszont.
A fagyi visszanyalt! Nem kell az igényesség, nem vevő rá, csak most már a közönség egy kisebb része. Nem baj, majd hozzábutulunk a többséghez, mert hát a profitért mindent! A pénz, a haszon az, ami mammon világában mindenekfelett áll! Csak ez számít, és semmi más!
És akkor a végére egy kis hazai adalék!
Mivel a statisztikai előrejelzések szerint, ha marad minden ugyanígy, 2050-re már csak 5 milliónyi magyar lesz, viszont az egyik államalkotó kisebbség száma a mai duplájára, mintegy 2 millióra nő majd, ha tetszik, kezdjünk hozzászokni ahhoz, hogy (nem csak a mozi-pénztáraknál, de könnyen elképzelhető, hogy másutt is) ők fogják elkölteni a pénzünket, íme, egy kis ízelítő arról, milyen jövő vár ránk. Akár szellemi, akár anyagi, akár bármilyen más, mondjuk életben maradási vonatkozásban. Tényleg csak a szemléltetés kedvéért. Az alábbi linkre kattintva megtekinthetik a ZG STUDIO felvételét, melynek címe: Esztergomi Bandi unokájának,Dzsesszikának a keresztelője! Amúgy egyébként az urbánus frazeológia (városi szóhasználat) ezt a kis videó-szösszenetet az „ez azé’ odabasz” kategóriába sorolja. De minimum nagyon szigorú.
Azért választottam ezt a felvételt, mert ebben gyakorlatilag mindent megtalálnak, amiről ez a rövid kis írás szól.
Megmondom az őszintét, a Nemzeti Adóhivatal körüli hercehurca kapcsán, bennem konkrétan egy kérdés körvonalazódott a felvétel megtekintése után. Hol a rossebbe van ilyenkor a NAV? Ugyan vajon mibűl fussa erre? Aztán eszembe jutott, hogy hát biztos bodzáznak!
Isten áldja Magyarországot!
Mindenkinek jó szórakozást kíván:
1 öntudatos pécsi polgár
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
