„Ezt a verset szeretem” – Videós szavalóverseny: eredményhirdetés és díjátadás

„Ezt a verset szeretem” – Videós szavalóverseny: eredményhirdetés és díjátadás

A Kárpátaljai Magyar Filmgyártásért Alapítványt (KMFA) azzal a céllal hozták létre három évvel ezelőtt, hogy segítse a kárpátaljai magyar filmgyártás beindítását. Nos, az eddigi produkcióik, eredményeik azt bizonyítják, hogy ez sikerült. A további cél a megmaradás biztosítása, ehhez pedig – ahogy Bunda Rita, az alapítvány elnöke fogalmazott az „Ezt a verset szeretem” videós szavalóverseny eredményhirdetésén – fiatalokra van szükség. Ezért igyekeznek őket különböző pályázatok útján bevonni a filmgyártásba. Tavaly rövid videót kellett készíteniük, idén pedig videós szavalóversenyt hirdettek számukra azzal a reménnyel is, hogy a résztvevők közül egyesek akár gyermekszínészethez is kedvet kapnak.  

A videós szavalóverseny eredményhirdetésére és díjátadójára június 24-én került sor a Beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Vendégházban.

A verseny résztvevőit és az őket elkísérő szülőket, tanárokat Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja is üdvözölte. A diplomata szomorúan konstatálta, hogy a mai kor digitális világa háttérbe szorította a nyomtatott szövegek befogadását, pedig a szép szó, a líra teljesebbé teszi életünket, szükségünk van az általuk közvetített érzelemvilágra. Elismeréssel szólt a KMFA tevékenységéről, arról, hogy a fiatalok érdeklődését ez irányba terelik. 

A szervezők ezúttal három korkategóriában hirdettek győzteseket. A produkciókat szakmai zsűri értékelte: Riskó Márta, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum magyar nyelv és irodalomtanára, Gál Natália, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművésze és Marcsák Gergely költő, irodalmár. Lássuk hát az eredményt!

A legkisebbek (7–10 évesek) korcsoportjában Vascsák Áron lett az első, Fazekas Petra a második, Lázár Csenge pedig a harmadik. A zsűri és a szervezők különdíját László Máté vehette át.

Hírdetés

A 11–14 évesek közül Hánka Dávid végzett az első helyen, Gogola Mária a második, Sass Eszter pedig a harmadik lett.

A legnagyobbak kategóriájában (15-18 évesek) a képzeletbeli dobogó felső fokára Bácskai Dorina, a másodikra Kuruc Attila, a harmadikra pedig Ábrány Gabriella állhatott fel.

A dobogós helyen végzők okleveleket és értékes vásárlási utalványokat vehettek át. 

A díjátadót követően az igencsak ígéretes Ullie zenekar lépett fel. A tehetséges kárpátaljai fiatalok – Blanár Dávid (gitár, az együttes vezetője), Ulyanna Donetskaya (ének), Kudron József (gitár), Dudás Gergő (zongora, billentyű, vokál), Danku József (basszusgitár) – is bizonyították: merni kell nagyokat álmodni, és kemény munkával a célok elérhetővé válnak. 

További sok sikert a szavalóknak és zenészeknek egyaránt!

Kovács Erzsébet


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »