Ezermilliárdos költségvetéssel vág neki a nagy toborzásnak a honvédség

Ezermilliárdos költségvetéssel vág neki a nagy toborzásnak a honvédség

Jövőre átlépi a Magyar Honvédség költségvetése az ezermilliárd forintot, egészen pontosan 1003 milliárd forint lesz – közölte a honvédelmi miniszter Veszprémben, a nyugállományú katonáknak és honvédségi nyugdíjasoknak tartott tájékoztatóján.

A fórumon Benkő Tibor kiemelte, hogy 2016-ban még csak 299,1 milliárd forint volt az éves költségvetés, idén már 778 milliárd forint. Megemlítette, hogy minden évben több pénzből gazdálkodnak, mint a költségvetés összege, mert évről évre plusztámogatásokat kapnak az államtól, mint 2020-ban, amikor egy év alatt 246,6 milliárd forintot kaptak.

A miniszter szerint Magyarország „a keleti és a déli fenyegetettségek metszéspontjában van”, ezért kell a Magyar Honvédségnek a térség meghatározó katonai erejévé válnia, és képesnek kell lennie az ország és a régió megvédésére. Ennek érdekében a honvédelmi célokra fordítandó költségvetési pénzek 2024-ben GDP-arányosan elérik a két százalékot, és ennek legalább 20 százalékát beszerzésre fogják fordítani.

Benkő Tibor örömének adott hangot amiatt, hogy a honvédelempolitika is jó úton van, az elindított haderőfejlesztés révén régi álmok valósultak meg az elmúlt években és a következő időszakban is ez várható. Hangsúlyozta, hogy mindenből a lehető legkorszerűbb eszközök beszerzése a fő irány, ezért vásároltak és vásárolnak többek között Airbus többfunkciós helikoptereket és Leopard harckocsikat.

A miniszter célnak nevezte a magyar hadiipar, a hazai fegyver- és felszerelésgyártás újraindítását, hogy „tetőtől talpig magyar eszközökben legyenek a magyar katonák”.

Mint mondta, az első lépések megtörténtek,

és ha minden téren önellátó lesz, akkor a gyártási kapacitásokat nemzetközi piacokon kívánják lekötni.

Benkő Tibor közölte, hogy a korszerű technikai eszközök mellett nagy szükség van az azokat jól kezelő, lojális katonákra is.

A miniszter rámutatott, hogy a sorkötelezettség 2004-es eltörlésével az ország védelmi képességei jelentősen gyengültek, és Magyarország megvédésére ma sem elég 30 ezer aktív állományú katona és 20 ezer tartalékos, mindenkire szükség van a társadalomból. Éppen ezért kiemelt figyelmet kap az utánpótlás biztosítása, az új parancsnok,

Hírdetés

Ruszin-Szendi Romulusz egyik fő feladata lesz minden régióban önkéntes tartalékos ezredek felállítása, amelyek egyelőre csak Székesfehérváron és Nyíregyházán vannak.

Tervben vannak bentlakásos katonai középiskolák létrehozása, a debreceni után 2030-ig további nyolcat szeretnének az ország minden részében elindítani.

Ruszin-Szendi Romulusz hétfőn volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége:

Ruszin-Szendi Romolusz az Arénában
 

var player9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1 = jwplayer(„au9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1”);var options={file: „https://chtbl.com/track/GB95AD/dts.podtrac.com/redirect.mp3/infostart.hu/audio/CFDDF/CFDDFD76.mp3”,mediaid: „9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1”,title: „Ruszin-Szendi Romolusz az Arénában”,autostart: false,preload: „none”,ga: {label: „Ruszin-Szendi Romolusz az Arénában”},skin: {controlbar: {background: „#2c3868”}},type: „mp3″,volume: 100,height: 40,width:”100%”,controls: true};player9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1.setup(options);var gPlayer;var gProgramID=””;var gParameters={};var isready=0;function initGPlayer9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1(brand) {var addp={};gPlayer = new GemiusPlayer(brand, „bIrg9J.n2vHoWkTIDCLzpMSrLc.y6xswd5x_qh0GqSP.m7”, addp);return gPlayer;};player9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1.on(„bufferChange”, function(event){readyJW9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1();});function readyJW9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1() {if(isready) {return;}gProgramID = „player9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1”;gPlayer = initGPlayer9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1(„JWP”);gParameters = {„programName”: „Ruszin-Szendi Romolusz az Arénában („+document.location.href+”)”,”programType”: „audio”,”programDuration”: Math.round(player9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1.getDuration()),”volume”: player9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1.getVolume(),”customInternalString”: „Ruszin-Szendi Romolusz az Arénában”};gPlayer.newProgram(gProgramID, gParameters);isready=1;};player9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1.on(„play”, function(event){setTimeout(function() {gPlayer.programEvent(gProgramID, Math.round(player9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1.getPosition()), „play”);}, 50);});player9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1.on(„pause”, function(event){gPlayer.programEvent(gProgramID, Math.round(player9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1.getPosition()), „pause”);});player9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1.on(„seeked”, function(event){gPlayer.programEvent(gProgramID, Math.round(player9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1.getPosition()), „seek”);});player9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1.on(„buffer”, function(event){if(gPlayer) {gPlayer.programEvent(gProgramID, Math.round(player9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1.getPosition()), „buffer”);};});player9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1.on(„complete”, function(event){gPlayer.programEvent(gProgramID, Math.round(player9aec0910181d0045b4beecd0096c9fa1.getPosition()), „complete”);});


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »