Ez bizony nem rokonlátogatás: rengeteg állami pénzhez juttatott NER-társ fizette az ország fővadászának svédországi útjait

Ez bizony nem rokonlátogatás: rengeteg állami pénzhez juttatott NER-társ fizette az ország fővadászának svédországi útjait

Miközben a Fidesz–KDNP politikusai (például Rétvári Bence vagy Budai Gyula) és a kormánysajtó a hétvégén Semjén Zsolt Svédországban élő rokonainak meglátogatásával igyekezett magyarázni a miniszterelnök-helyettes luxusvadászatait, a Magyar Nemzet megtudta, épp csak a politikus családtagjai nem vettek részt a zsákmányejtő túrákon. A Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok és fényképek tanúsága szerint Semjén Zsolt mellett csupán két állandó szereplője volt az összesen öt alkalommal megtartott skandináv vadászatoknak.

Az egyikük egy üzletember, Farkas József (a lap úgy tudja, nem rokona Semjénnek), akinek érdekeltségébe tartozik mások mellett több magyarországi hotel is. Az ő szerepe azért kulcsfontosságú, mert a nevük elhallgatását kérő vadászatszervezők a Magyar Nemzetnek elmondták, hogy a skandináv kirándulások költségeit minden egyes alkalommal Farkas József utalta át nekik. Mindezt ráadásul alátámasztja az üzletemberrel folytatott levelezés is, amelyből kiderül, hogy a vállalkozó több esetben is jelezte a szervezőknek, hogy mikor utalta át, vagy mikor fogja átutalni a költségeket, így például a szállás vagy a repülőjegyek árát. Farkas József neve nem ismeretlen Magyarországon. Érdekeltségei rengeteg állami megbízáshoz jutottak különösen 2010 után – vagyis a második Orbán-kormány beiktatását követően –, és több mint 530 millió forintnyi európai uniós forrást is elnyertek.

Ebből jutott pénz például a Farkashoz köthető ráckevei, négycsillagos Kék Duna Wellness Hotelnek, és még többet kapott a szintén négycsillagos noszvaji Oxigén Hotel & Zen Spa. Utóbbi 365 millió forint támogatást, amelyet 2010 és 2014 között fizettek ki a hotelnek.

Figyelemre méltó, hogy a noszvaji szálloda avatóünnepségén éppen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mondott beszédet. A kereszténydemokrata politikus arról beszélt, hogy a hazai turizmus erősítése nemzetgazdasági érdek, fontos, hogy a magyar családok ne külföldre menjenek pihenni, hanem a magyar tájakat fedezzék fel. Mint mondta, a magyar állam szívesen támogat minden olyan beruházást, amely erősíti a családok összetartását, ezért is finanszírozták a fejlesztést 365 millió forinttal az Új Széchenyi-terv keretében. Semjén Zsolt az Eger Televíziónak nyilatkozott is a megnyitó ünnepségen: „Ahogy a belső turizmus erősíti a nemzet összetartó szöveteit, ugyanúgy erősíti a család összetartását, amikor együtt tudnak nyaralni, papa, mama, gyerek” – mondta. Hozzátette: „azt gondolom, hogy ennek jótékony hatását az egész társadalom érezni fogja. Részint úgy, hogy a belföldi turizmus mindenkinek a javára válik, részint úgy, hogy a család erősítése és ilyen értelemben a nemzeti öntudat erősítése szintén a nemzet javára szolgál”.

Hírdetés

A szállodaavatást követően Semjén Zsolt a magyar helyett a svéd tájak felfedezését választotta, ahova öt alkalommal kísérte el őt Farkas József, illetve két alkalommal Farkas fia is. Nem mellékes egyébként, hogy az üzletember érdekeltségébe tartozik a Szaktudás Kiadó Ház Zrt. is, amely a Közbeszerzési Hatóság honlapja szerint a második Orbán-kormány idején huszonnégy közbeszerzési pályázatot nyert el. A mára luxemburgi hátterű cég a Debreceni Egyetem, a Magyar Agrárkamara, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, valamint az Országos Roma Önkormányzat botrányos Híd a munka világába programjának konzorciumi partnere, a Türr István Képző- és Kutatóintézet pályázatain is befutó volt.

Említésre méltó, hogy a kormány által már megszüntetett Türr István Képző- és Kutatóintézet megbízásából Farkas József egy másik cége nagy botrányba keveredett 2015-ben. A Száz Magyar Falu nevű kiadócég ugyanis bruttó 31 millió forintért egy körülbelül húszéves amerikai mezőgazdasági projekt tankönyveit másolta le, amelyet vadonatúj magyar könyvként adott ki a Türr István Képző- és Kutatóintézet az Eötvös-programban. Akkor Farkas elismerte, hogy fordítottak, azonban azzal védekezett, hogy nem szó szerint.

A skandináv vadászatokról érdeklődve a lap megkereste Farkas Józsefet, aki letagadta, hogy vadászaton vett volna részt a miniszterelnök-helyettes társaságában Svédországban. Azt mondta: „nem tudom, hogy miről beszél”, majd bontotta a vonalat. Mindezt cáfolják a lap birtokába került dokumentumok és fényképek (amelyeken ő is szerepel).

Semjén Zsolt svédországi útjainak harmadik állandó szereplője különben Vajai László volt, aki 2010 és 2013 között a Vidékfejlesztési Minisztérium erdészeti, halászati, vadászati főosztályának vezetője volt. Vajai a 90-es években az MSZP–SZDSZ-kormány idején egyébiránt az agrártárca vadászati főembere volt.

Emlékezetes, a Magyar Nemzet múlt pénteken számolt be arról, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes évek óta vesz részt svédországi luxusvadászatokon, amelyek költsége alkalmanként 4-5 millió forintnak megfelelő svéd koronába kerül. Az árat minden bizonnyal növelte, hogy előfordult, a miniszterelnök-helyettesnek ki kellett bérelni egy egész szállodát, hogy magyarokkal semmiképp se találkozhasson. Semjén főként rénszarvasra, jávorszarvasra, valamint siketfajdra vadászott. A legnagyobb szabású vadászatot tavaly ősszel tartották, amikor egy helikoptert is kibéreltek Semjénék számára, ami több mint 750 ezer forintba került egy órára. A politikus az ügyben csak annyit reagált a Facebookon: nem ő helikopterezett, hanem a jávorszarvas. Ráadásul később kijavította bejegyzését, miután a lap megírta, hogy a helikopter nem egy jávorszarvast, hanem egy rénszarvast szállított a nyakánál fellógatva.

(MNO nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »