Európai veszélyzónák

Európai veszélyzónák

parissuburb

Az anglikán püspök a Korán olvasásával akar királyt avatni

 

A franciaországi statisztikák arról számolnak be, hogy évente mintegy 200 000 francia vándorol ki hazájából. Talán nem csak a francia fősodratú sajtót, de őket is meg kellene kérdezni, miért. És arról vajon egyetértenek-e vezető francia politikusok egy-egy ritkán elejtett megjegyzésével. Mint amikor arról beszélnek, hogy „Ma, mint tudják, mintegy száz olyan lakónegyed van Franciaországban, amelyben potenciálisan hasonló a helyzet azzal, mint ami Molenbeekben történt”.

Ezt Patrick Kanner,  a városi közösségi életért, a sportért és az ifjúságért felelős francia miniszter mondta az Europe 1 tévének március 27-én. Molenbeek az a brüsszeli negyed, ahová a spanyolországi Atocha pályaudvar, a Bataclan és a brüsszeli reptér elleni robbantások gyökerei vezetnek. És ahonnan nem egy fiatal csatlakozott a szíriai dzsihadistákhoz.

De hasonló óvatlansággal nyilatkozott Michel Sapin pénzügyminiszter is, sőt, a politikailag korrekt nyelvezetre a hímes tojásnál is kényesebben törekvő Manuel Valls miniszterelnök is, amikor azt mondta, „Nekünk, franciáknak is vannak olyan negyedeink, amelyek egyszerre élnek a kábítószerkereskedők, az iszlamista és szalafista hálózataiban”.

Ha pedig valaki elolvassa, mit ír az elégedetlen franciák körében mind népszerűbb, az ő érzésüket és véleményüket kifejező Boulevard Voltaire internetes portál, azon csodálkozik, mikor fogják még sokkal többen örökre otthagyni hatszögletű hazájukat.

Elég, ha a portál vasárnapi kiadásán megjelent három cikkre vetjük pillantásunkat.

„A névtelen feljelentőknek van jövője” címmel arról olvashatunk, hogy míg Franciaországban embereket tartóztathatnak le egy-egy éles szerszámért vagy örökségből származó vadászpuska birtoklásáért, addig a rend őrei be nem tennék a lábukat, nemhogy rendőrileg fellépnének és bíróság elé állítanák azokat az iszlamistákat, akik az ilyen negyedekben a soron következő gyilkosságokat szövik. A cikk azzal zárul, hogy „Beteg társadalmunkban ez az aberráció a norma” és  „ordító a demokratikus deficit” „Franciaország történelmének legrosszabb kormánya idején”.

Egy másik ottani cikkben arról van szó, hogy a mai Franciaországot anarchia uralja, ahol az „antifasiszták”, a „Nincs Határ”, a Fekete Tömbök és hasonló pro-migráns szervezetek büntetlenül randalírozhatnak, rongálhatnak meg a magán- és közvagyont, és nem kell félniük a következményektől akkor sem, ha rendőrt vernek.

A „100 Molenbeek Franciaországban?” címmel megjelent  harmadik cikk pedig Kanner miniszter fentebb idézett kijelentését kevesli azzal, hogy Franciaországban nem száz, hanem 751 „érzékeny városi zóna” és 1300, úgynevezett elsőbbségi zóna van, ahol pontosan azok a jellemzőek, mint a brüsszeli Molenbeekben. Majd azt ajánlja, hogy tegyék  a francia állampolgárság megszerzését nehezebbé, és így könnyebbé az országból való kiutasítást, mert egy integrációs álmot kergetni, amely már milliárdnyi csapást kapott és olyannyi demagóg támogatást, nem más, mint „vak öngyilkosság”.

A helyzet Nagy-Britanniában sem jobb.

A szélsőségességgel nem vádolt Spectator hetilap tavaly májusban azt írta, hogy a „Dewsbury Iszlám Köztársaság becenéven futó Dewsbury járásban lévő Savile Townban, a muzulmán gettó szívében szép, szürke ház vásárolható potom ötvenezer fontért, ami a Franciaországhoz hasonlóan rohamosan iszlámosodó Nagy-Britanniában piti összeg. A ház egy kőhajításnyira fekszik a helyi sária bíróságtól és egy hatalmas mecsettől.

Arról a megyéről van szó, amely a „Robbantási Központ” becenevet kapta, ugyanis onnan származik három terrorista abból a négyből, akik 2005-ben Londonban robbantottak. A cikk azzal élcelődik, hogy míg a BBC és a Guardian nagyon aggódik az ott lakókért, addig a szomszéd helyeken a nőket kerítette hatalmába a félsz, miután megtámadtak őket az eliszlámosodott városból valók úgy, hogy a rendőrség a füle botját sem igazán mozgatta.  Sevile Townban már alig maradt fehér, és ha ott valaki panaszkodik a  hely megváltozott jellegére, az megkapja a rasszista jelzőt.

De miért lenne mindez csoda egy olyan országban, ahol az államvallást gyakorló anglikán egyház egyik vezetője, Lord Harries püspök azt ajánlotta 2014 novemberében, hogy II. Erzsébet királynő halálát követően  Károly herceg koronázási szertartását a Koránból való olvasással kellene kezdeni?  Aminek nyilván örvendenének például Birmingham város Bordesley Green negyedében, ahol a lakosság muzulmán részének aránya 75 %, vagy ugyanannak a városnak Washwood Heath negyedében, ahol ez az arány 77,3 %.

Németországról ne is beszéljünk. Hogy ott mi történik, az köztudomású és részleteiben, precízen dokumentálhatóan olvasható Udo Ulfkotte  tavaly nyáron megjelent és az e hetekben a hetedik kiadását megért Mekka Deutschland című könyvében.

Más országokról viszont szóljunk még röviden. Mint Hollandiáról, ahol az NPO közszolgálati rádióadót felszólították, tartózkodjék muzulmánok – és különösen marokkóiak – bűnelkövetéséről tudósítani. A szabad és független holland média… Akár a német.

Ott van azután a liberálisok által agyonszeretett, de a migránsok ellen hirtelen bezárkózott Svédország, amelynek Malmö városában az ottani bírósági épületet rendszeresen éri bombatámadás, és ezért írhatta a svéd Expressen még 2014 novemberében, hogy Malmö vezeti az európai városokban bekövetkezett bombatámadások rekordját.

Mely híradást követő egy hónap múlva a 17 000 svéd újságírót tömörítő újdondász szakszervezet elhatározta, hogy az újságírók az ilyen eseményekről ne jelentsenek, ugyanis a valóságos helyzet politikailag a jobboldali pártokat segíti.

Pedig ebből a propagandisták felmérései szerint  roppant boldog, de napsugártól és napfénytől alig érintett országból lenne mit tudósítani. Akár a szakszervezeti tiltás idejéből is, hiszen onnan származik az a Michael Nikolai Skramo nevű svéd férfi színe változása, aki számos iszlamista segélyszervezetet alapított, majd felvette az Abdul Szamad Ibrahim al Szvedi nevet, hogy később a szíriai Kobane városban csatlakozzon az Iszlám Állam harcosaihoz. Miközben ékes svéd nyelven hívta fel honfitársait arra, hogy kövessék példáját és fegyverrel küzdjenek az Iszlám Állam mellett. Márpedig ha ez  hírérték szempontjából nem a postás harapta kutya esete, semmi nem az, főként ha tudjuk, Skramo úr korábban az iszlámellenességgel szemben viselt harc fő felelőse volt ultraliberális hazájában.

Liberális körökben ez persze csak azt erősíti meg, hogy jó úton haladnak. Európa arculata teljes megváltoztatása irányába.

(Lovas István, Magyar Hírlap, 2016-04-05)

 

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »