Európai trend következménye az osztrák eredmény – mit lép majd az EU?

Európai trend következménye az osztrák eredmény – mit lép majd az EU?

Hogy lephetett meg mindenkit az FPÖ? Miért lőttek mellé a közvélemény-kutatók? Kovács Jánost, az Iránytű Intézet elemzőjét kérdeztük.

Mint írtuk, az FPÖ-s Norbert Hofer a szavazatok több mint 36 százalékát szerezte meg az elnökválasztás első fordulójában, a második helyen a Zöldek végeztek, a kormányzó pártok jelöltjei a 4-5. helyen. Az eredmény alaposan meglepett mindenkit, mivel a közvélemény-kutatók is egészen más eredményt jósoltak.
 
Balogh Gábor publicisztikájában úgy fogalmazott, hogy a 21. század rárúgta az ajót Ausztriára.
 
Kovács Jánost, az Iránytű Intézet elemzőjét arról kérdeztük, mi a szövetségi elnökválasztás május 22-én tartandó második fordulójában ahol csak az első fordulóban legtöbb szavazatot kapott két jelöltre lehet majd voksolni, vagyis a szavazópolgároknak a szabadságpárti (FPÖ) Norbert Hofer, valamint a zöldpárti Alexander Van der Bellen között kell választaniuk. 
 
– A mostani helyzetben az a kérdés, hogy az osztrák belpolitika fajsúlyos szereplői az FPÖ-vel szemben hajlandóak-e egyfajta „olajfa-koalíciót” alakítani, hiszen az establishment-tet leginkább a szabadságpártiak további erősödése veszélyezteti. S bár Ausztria parlamentáris köztársaság, így egy államfőválasztás kormányzati jelentősége korlátozott, minden esetre egy szabadságpárti szövetségi elnök – legyen bármennyire autonóm – további támogatást, „legitimációt” adhat a sokak által „szélsőségesnek” bélyegezett Szabadságpárt, illetve az általuk képviselt politikai irányvonal számára. Persze, ilyenkor felmerül, hogy a szavazatok nem adhatók össze automatikusan, hiszen a választók saját politikai preferenciákkal rendelkeznek, így nem feltétlenül követik az általuk elsődlegesen támogatott pártelitek döntéseit.
 
– Mi állhat a sokak számára meglepő eredmény hátterében?
 
– Egyrészt a jelenlegi nagykoalíciós kormány politikai teljesítményével való elégedetlenség, ami nyilván befolyásolja a szövetségi elnökválasztási preferenciákat is, másrészt – ami Ausztriában is tematizálja a közéletet – az osztrák kormányzat látványosan elhibázott menekültpolitikája, rosszul végrehajtott politikai manőverezési kísérletei, s nem elhanyagolható módon a jelölt személyes kvalitásai, karizmája. Másrészt az Osztrák Szabadságpárt – az európai trendhez illeszkedően – a választók jelentős részének szemében képes volt úgy pozícionálni magát, hogy politikájának karakterisztikus elemei, különösképp szigorú bevándorlás-politikát megcélzó törekvése – bármennyire is megosztó – immár nem számít szalonképtelennek. 
 

Ennek hátterében egyrészt egy általános európai trend áll, hiszen az unió számos tagállamában hasonló politikai folyamatokat tapasztalhatunk, ami túlmutat a belpolitika szféráján, másrészt erőteljesen formálja a politikai diskurzust, s a metapolitikán keresztül a reálpolitikát is. Az anti-establishmnet erősödése, s ezzel együtt az EU jelenlegi politikai irányvonalát, intézményes működését bíráló erők társadalmi támogatottságának, elfogadottságának látványos növekedése szintén e folyamat részét képezi.

 
Ugyanakkor nem mondhatjuk, hogy előzmények nélküli a Szabadságpárt jelöltjének jó szereplése, hiszen a Heinz-Christian Strache vezette FPÖ erejét az elmúlt időszakban több alkalommal is megtapasztalhattuk: a 2010-es bécsi tartományi választáson 25,8 százalékos eredménnyel sikerült megközelítenie 1996-os rekordját, 2011 elején a pártot országos szinten már az SPÖ és az ÖVP támogatottsági szintjére mérték (24-29%). A 2014-es EP-választásokon az FPÖ ugyan a harmadik helyre szorult, 2015-ben azonban már rekord magas részvétel mellett csaknem megszorongatta a fővárosban hagyományosan „taroló” szociáldemokratákat.
 
– Milyen belpolitikai és külpolitikai következményekkel számolhatunk?
 
– Itt sokan az 1999-es parlamenti választásokkal vonnak párhuzamot, amikor a Szabadságpárt a második legtöbb szavazatot megszerezve az Osztrák Néppárttal (ÖVP) kormányt alakított, s ez Ausztriával szembeni szankciókhoz, az ország nemzetközi elszigetelődéséhez vezetett.
 

Csakhogy más időket élünk. Az EU jelenleg számos krízissel küzd, így nem érdeke újabb frontokon megütközni, s egyes tagállamaiban már mind kormányzati, mind államfői pozícióban vannak olyan szereplők, akik a mainstream álláspont szerint „szélsőségesnek” – vagy ahogyan újabban nevezik: nacionalistának, populistának – számítanak.

 
Itt elég csak a Lengyelországgal vagy a Magyarországgal szembeni ún. demokráciavitákra, az uniós alapszerződés 7. cikkelyének meglebegtetésére gondolni. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül a görög példát sem – noha tény, hogy a radikális baloldallal szemben közel sem annyira határozottan lép fel az unió, ráadásul a Syrizát mostanra sikerült „domesztikálni”-, vagy a 2014-es európai parlamenti választások eredményét, ahol is az euroszkeptikus erők több tagállamban is első helyen végeztek, s uniós szinten is az EP-mandátumok ötödét megszerezték. Mindebből az következik, hogy FPÖ-s (államfőjelölti) győzelem esetén sem várható Ausztria nemzetközi elszigetelődése, bár kétségkívül nagy külpolitikai (diplomáciai) nyomás alá helyezi majd az országot – különösen, ha az új szövetségi államfő, esetlegesen egy későbbi FPÖ-kormány Brüsszel opponenseként, adott esetben a Visegrádi Négyekkel szövetségben tud megjelenni. Ami az osztrák belpolitikai kontextust illeti, a Szabadságpárt előretöréséhez a politikai paletta egyéb szereplőinek az európai politikai folyamatok, valamint az osztrák társadalomban zajló folyamatokhoz célszerű igazodniuk, így amennyiben a nagykoalíciós logika kudarcot vall, az Osztrák Néppárt is újraértékelheti viszonyrendszerét. Utóbbi ma még nem realitás.
 
– Mi lehet az oka annak, hogy a közvélemény-kutatók ennyire mellélőttek?
 
– Erre a kérdésre több válaszlehetőség is kínálkozik. Ha jóhiszeműek akarunk lenni, akkor kizárjuk annak lehetőségét, hogy a nagy közvélemény-kutató cégek machinált adatokkal próbálták félrevezetni a közvéleményt, esetleg komoly módszertani hibákat vétettek. Mivel a Szabadságpárttal szemben alapvetően ellenséges a fősodratú média, így a pártnak sok rejtőzködő szavazója lehet, ami részben magyarázhatja a fiaskót. A másik szempont, hogy az FPÖ a fiatal választók körében, akik rendszerint kevésbé motiváltak a szavazásra, különösen népszerű, így egy magasabb részvételi hajlandóság esetén jobb eredményre számíthat. A szövetségi elnökválasztás első fordulójában ugyanis magasabb (68%) volt a választási részvétel, mint hat évvel ezelőtt (akkor 54% volt).


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »