Páratlan érdeklődés előzi meg a Hagyományok Háza Etnopedagógiai konferenciáját. A november 18-ai tudományos találkozó részleteiről Sándor Ildikót, az Intézmény Közművelődési és tudományos szakcsoportjának vezetőjét, a találkozó szervezőjét kérdeztük.
A konferencia előzményeit két irányból közelíthetem meg. Mintegy negyedszázaddal ezelőtt, amikor a Nemzeti alaptantervet (NAT) bevezetni készültek, 1996-ban egy kétnapos átfogó konferenciát rendeztek az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán.
A találkozón mindenki ott volt, aki korábban a néphagyomány és a pedagógia kapcsolódása érdekében tevékenykedett. Az inspiráló, nagy várakozást megelőző rendezvényen én magam is részt vettem. Visszatekintve viszont némi csalódottsággal kell megjegyeznem, hogy e két tantárgy nem tudott úgy gyökeret verni az oktatásban, mint ahogyan elterveztük. Az előadásokból viszont született egy kitűnő kötet, s a közelmúltban – a huszonöt éves évfordulóval összefüggésben – e könyv anyagát elemeztem.
A másik előzmény, hogy a Hagyományok Háza mindig kereste a kapcsolatot a közoktatási intézményekkel: mindig folytattunk, s folytatunk pedagógus-továbbképzést olyan részterületeken, mint a népi játék, a néptánc, a népi kézművesség, és még sorolhatnám.
Itt említhetem a néphagyományból eredő tartalmak helyét a közoktatás rendszerében, s mindazokat a módszereket, ahogy apáink – a szájhagyományozó kultúrában – tanítottak, és ahogyan a tudást átadták. Emellett kitérünk arra, hogy a különböző népcsoportok és etnikumok sajátos műveltségű háttere hogyan befolyásolhatja a modern oktatás kérdéseit. A megszokott módszertanunkkal operálunk, miszerint Intézményünknek híd szerepe van a tudomány – jelen esetben a néprajztudomány és a pedagógiatudomány – és a gyakorlati szakemberek között. Igen, ők azok, akik mindennapi munkájukban alkalmazhatják a tudományos eredményeket.
További információkat a Hagyományok Háza oldalán találnak.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »