Észak-koreai léggömb hatolt Dél-Korea légterébe a hét végén

Észak-koreai léggömb hatolt Dél-Korea légterébe a hét végén

Észak-koreai léggömb hatolt a hét végén Dél-Korea légterébe Szöul hétfői bejelentése szerint, amelyben hozzátették, hogy a rövid ideig Dél-Korea felett lebegő eszköz nem jelentett fenyegetést.

A dél-koreai védelmi tárca azt közölte, a léggömb csupán néhány órán át tartózkodott az ország légterében. A Yonhap dél-koreai hírügynökség névtelenséget kérő tisztségviselőre hivatkozva azt jelentette, hogy

vélhetően meteorológiai léggömbről van szó.

Hírdetés

Szöul és Phenjan között régóta ismét feszült a viszony:

Észak-Korea tavaly rekordszámú ballisztikus- és cirkálórakéta-tesztet hajtott végre, gyakran egyszerre több rakéta indításával, így az elindított rakéták száma meghaladta a hetvenet.

Phenjan ugyanakkor élesen bírálta az utóbbi hetekben tartott amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlatokat, melyek a kommunista rezsim szerint aláássák a térség stabilitását.

December 26-án öt észak-koreai drón hatolt Dél-Korea légterébe. A dél-koreai hadsereg nem tudta megsemmisíteni a repülőeszközöket, melyek a rövid közjáték után visszatértek indítási helyükre.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »