Esküvői álmok varázslója – KÉPEKKEL

Esküvői álmok varázslója – KÉPEKKEL

Az általa készített élővirág-díszítés beragyogja a termet. Már a szalonja is mesevilág. Munkáját a romantika és az elegancia jellemzi. Ismerjük meg a párkányi Tóth Annamária dekoratőrt, virágkötőt, esküvőszervezőt.

A stílbútorral berendezett szalonban ülünk le beszélgetni, virágcsokrok, füzérek, saját festmények között, mintha egy barokk kastély termében járnánk.

Elmondja, már gyermekkorában virágokat gyűjtött, és belőlük kis csokrokat kötögetett. Mivel pályaválasztáskor a művészetek felé kevés út vezetett, laboráns lett, de álma így is megtalálta. Budapesten szerzett virágkötészeti bizonyítványt.

Szívemből-lelkemből szerettem a virágkötészetet, s ahogy lehetőség adódott, virágüzletet nyitottam. Örömmel képeztem magam, újabb és újabb utakat ismerve meg ebben a szakmában. A virágkötészet mellett azonban az esküvő volt az, ami lenyűgözött és fellelkesített.

Kitanultam az esküvőszervezést, az esküvői divatot, országos szakelőadói képesítést szereztem, a pozsonyi Comenius Egyetemen elvégeztem a szak pedagógiai mesterfokozatát. Sok kreativitással kapcsolatos tanfolyamon is részt vettem, hogy mindig képben legyek. Van a mondás, hogy válassz olyan foglalkozást, amit szeretsz, és soha többé nem kell dolgoznod. Én valahogy így vagyok ezzel – mondja Annamária és hozzáteszi, a virágkötészet, a dekorációkészítés inkább művészet, mind szolgáltatás, ezért is óvja vállalkozását attól, hogy túlzottan üzleti jellege legyen. S bár a megrendelések száma lehetővé tenné, hogy munkatársat alkalmazzon, csak akkor nyugodt, ha a virágokhoz ő maga nyúl. Természetesen a kiszállításhoz és a „cipekedős” feladatokhoz van segítsége.

Esküvő közös tervezéssel

 – Szeretem, ha van a párnak, főleg a menyasszonynak elképzelése a csokorról és a díszítésről, hiszen ezáltal egymást inspiráljuk. Addig csiszoljuk ötleteinket, amíg abból egy gyönyörűség ki nem kerekedik. Néha egészen különleges ötletekkel jönnek, igyekszem ezeket megvalósítani, hogy az esküvő külsőségekben is kifogástalan legyen. Megbeszéljük az esküvői csokrot, a terem díszítését, a dekorációkat, a színeket, a kiegészítőket, például a chiavari székek, kristályok, lufik, fényfüggöny, gyertyatartók, szalvéták és hasonlók kérdését.

Hírdetés

A menyasszonyok az esküvői ruhájukról is küldenek fényképet, így elérjük a tökéletes harmóniát. Az a tapasztalatom, hogy a mai lányok nyolcvan százaléka romantikus esküvőt, ruhát és ehhez illő hercegnői csokrot szeretne

– fejti ki Annamária. Kitér arra is, igyekszik úgy dolgozni, hogy az ifjú pár és a rokonok már csak a feldíszített termet lássák, és a bontást is gyorsan és a megrendelőknek gondot nem okozva végzi.

Az örök rózsacsokor

Elmeséli, sokan szeretnék eltenni a menyasszonyi csokrot emlékbe. Az évek során készült már ebből a célból néhány örök rózsacsokor. Nemrég azonban megtalálta a tökéletes megoldást. Egy olyan különleges tudást sajátított el, amellyel a csokor virágainak lenyomatával hernyóselyem sál vagy kendő készülhet. Viselhetik ezt jeles eseményeken, de akár minden évben a házassági évfordulón is. Az első pár darab már el is készült.

Bár eleinte előre dolgozott, mára meri az utolsó pillanatra hagyni a munkát, hogy a díszítés friss és tartós legyen a nagy napon. A virágokat maga szerzi be, hogy ki tudja válogatni a legszebbeket. Főleg Magyarországról vásárol, a legtöbbször rózsát, hortenziát, fréziát, liziantuszt, tavaszi virágokat, néha mezei virágokat. A nyári időszakban termelőktől is beszerez néhány szép fajtát.

 Nekem az esküvő az életem. Ebben a szakmában dolgozik a párom is, aki esküvői videós, a lányom pedig fotós.

Elkötelezettségemet és szaktudásomat értékelik, ezt látom az elégedett megrendelők visszajelzései és a húsz éve hűséges vásárlóim számából – mondja beszélgetésünk végén Annamária, akinek egész lényéből sugárszik szakmájának szeretete.

Megjelent a Magyar7 2023/11. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »