„És lesz az Úr nyomorultak kővára, kővár a szükség idején.” (Zsolt 9, 10)

Életünkben mennyi veszedelem, nyomorúság van! Hányszor voltunk, vagyunk nagy szükségben! Menekülnünk kell. Hová? Kihez?

Azt mondják a politikusok, hogy valamikor régen elnyomás volt! Ma már nincs elnyomás? Nem hordanak rozsdás vasláncot a nyakukon „a rabok”… Nem, igazán nem! Legalábbis nem látni. Akkor hát nincs is elnyomás?

Tudom, hogy van! Nyögnek és szenvednek az elnyomott emberek ma is.                          

Menekülnének, de nincs hová. Kik ezek a szenvedők, elnyomottak? Azok, akik nem ismerték meg Isten védelmét, oltalmát, gondoskodását, szeretetét.

A sátán gondoskodott róla évtizedeken keresztül (nem is a régmúltban), hogy Isten létezését tagadják, és a Benne hívőket rettegtessék, bántsák, üldözzék.

De ilyen emberekkel tele van a világ, mondhatná valaki. Igen, ez a baj, az egész világ szenved és nyomorog a rabság miatt, a bűn, a megkötözöttség láncai miatt. Nem kell Isten! Csak a kábulat kell. Ebben az állapotban nem gondolkoznak, sokszor nem éreznek fájdalmat sem az emberek. A kábulat a menekülés egy bevált formája manapság. A baj csak az, hogy eljön az ébredés ideje, és ez az állapot rosszabb, mint az előbbi. Mert annak a felismerése, hogy a menekülésnek nincs vége, nem oldódott meg semmi, még jobban fáj, ami előbb fájt. Elárvultak az emberek, nincs család, nincs otthon, csak romok vannak. A romok alatt pedig haldoklók milliói. Ki menti meg őket? Nincs segítség számukra? Nagy nyomorúságban, szükségben nyög a világ, a szenvedők segítséget várnak, mi pedig tétlenkedünk.

Van menedékhely. Van Isten, aki segíteni akar. Oltalmat, védelmet kínál az Úr.  

Hírdetés

Dávid ismerte ezt a védelmet, Isten oltalmát, segítségét. Ő is szenvedett, félt, fenyegették, halálra keresték, a sátán megkísértette, elbukott, de kegyelmet kapott, megtért és oltalmat talált Istennél. Tudatos hitvallása ez a zsoltár: „És lesz az Úr nyomorultak kővára, kővár a szükség idején. Azért Tebenned bíznak, akik ismerik a Te nevedet: mert nem hagytad el, Uram, akik keresnek Téged” (Zsolt 9, 10–11).

S mi hányan éltünk lelki szükségben, nyomorúságban? Sokan, talán mindnyájan, kedves olvasóm. Ki szenvedett rabságban, megkötözöttségben?

Nem, én nem vagyok alkoholista, és nem vagyok kábítószeres sem! – tiltakozhatunk! Milyen nagy rabság a szorongás, az aggodalom, a gyűlölet, a harag, a pénzsóvárgás, a kielégíthetetlen szexuális vágy, a beképzeltség, nagyravágyás, irígység, felgerjedés, indulatosság…

Nahát, ezt nem is gondoltam, hogy ez is megkötözöttség, mondják egyesek. De igen, ez mind bűn! Lehet ez titkos bűn, esetleg nem látják és nem tudják az emberek, de megkötöz, rabbá tesz. Mi, Isten megváltott gyermekei nem hordunk ilyen vagy hasonló rozsdás láncokat? S ha már rád nehezedtek láncaid, nyomorúságod, hová menekülsz, kitől várod a segítséget? Keresed Istent, menekülsz hozzá segítségért, védelemért, mert bízol benne? Vagy tagadod és keresel valami kábulatot?

A Lélek figyelmeztet, az ige biztat, Jézus hívogat: menekülj, mentsd meg életedet, nézz fel a magasba, ott van a te menedékhelyed, az oltalom, a szabadulás! Isten tárt karokkal vár rád! Ismered az Urat, bízhatsz benne! Kérheted segítségét, bocsánatát, szabadítását. Ha nem teszed, elvész az életed, a házasságod, a gyermeked, rommá lesz az otthonod. Felelős vagy, cselekedj hamar! Menekülj, ne ámítsd és ne kábítsd magad! Elvész a népem, ha a keresztények és hívő keresztyének álmosak, nem éberek, nem vigyáznak és nem állnak be a  lélekmentő szolgálatba! Mentsétek meg lelkeinket! – kiáltják némán a romok alól. S.O.S. Vigyázz, figyelj, segíts! Isten másokért is számonkér majd egyszer.

Bízom benned, Uram Jézus, mert ismerem megmentő kegyelmedet, tapasztaltam sokszor  megbocsátó szeretetedet. Áldott légy! Köszönöm. Könyörgök szeretteimért, családomért, népemért, az egyházért. Isten, légy irgalmas hozzánk! Szeretnék lámpás vagy gyertyafény lenni e sötét világban. Szeretnék utat, irányt mutatni feléd a hozzád vezető úton. Áldj meg engem erőddel, kitartó hűséggel! Köszönöm, hogy oltalmam, kőváram vagy. Ámen  

(Morzsák 4., 2006)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »