Kedves Néném! Kívánom, hogy ez a tavasz hozzon magunknak jó egészséget, szerencsét és megnyugvást! Hogy legyen vége már!
Hol is kezdjem? Szívesen írnám, hogy minden rendben van, hála istennek, jól vagyunk! De az az igazság, hogy semmi sincs rendben. A járvány idestova több mint egy éve nyomasztja a lelkünket, betegíti meg embertársainkat, és százával szedi naponta az áldozatait. 66 leszek két hónap múlva, egyszer már beoltottak. Többször is, de az még gyerekkoromban volt. Hatvanhatban már ott izgultam a tévé előtt a magyar–brazilon az angliai foci-világbajnokság alkalmával, amit ugyanúgy meg kellett volna nyerniük Albertéknak, mint 54-ben a svájcit Puskáséknak. De ne sopánkodjunk a kimaradt történelmi helyzeteink miatt!
A hatvant sebesen elhagyva már igencsak közelítek a hetvenkedéshez, bár nem sejtem, hogy ez pontosan mit fog jelenteni.
Nekem ezek az azonos számú születésnapok (44, 55, 66) nem tudom, miért, de kedvesebbek, mint a kerek évfordulók. Talán azért, mert még nem kerekek. Fizikailag már régóta nem vagyok a régi. Focizni, röplabdázni jó pár éve nem enged a térdem, az úszás és a futás sem esik mindig jól, néha egy rövid sétára is nehezen tudom rávenni magam. Gyógyszereket is szedek magas vérnyomásra, cukorra, meg különböző vitaminokat önbecsapásra.
Elmaradtak szép lassan a régi italozások, a jéghideg sörök, a finom borok és pálinkák, a kocsmázások, és nem csak a járvány miatt van így.
Egyébként a dobozos söröket már nagyon utálom, csapolt sörre vágyom! Mindhiába! A barátaim is szépen megfogyatkoztak. A budapestiekkel javarészt a hülye politika miatt vesztünk össze. De hullanak is szép sorban, már össze sem tudom számolni, hány halottam van közeli rokonokból, barátokból.
Régen állandóan cikáztam Érsekújvár és Budapest között. Most is kellene, de már elsősorban a gyerekekhez és az unokákhoz, akik sokkal határozottabbak voltak, mint mi: a hazát választották a szülőföld helyett.
Mi is megtehettük volna, csalogatnak is minket még mindig, csak nagyon erősek, visszatartók ezek a szülőföldbe ágyazódott fránya gyökerek. Meg aztán állítólag egy öreg fát már nagyon nehéz átültetni.
Az egészben az a legszomorúbb, hogy zárva vannak a határok emiatt a francos járvány miatt! A vírus pedig a sorompón ülve ott röhög a karhatalmi erők szemébe.
Mit neki határzár! Schengeni személyi igazolvány, schengeni negatív antigénteszt, schengeni pozitív munkáltatói igazolás, hamarosan schengeni Covid-útlevél is, schengeni ki-bejárás.
Az egész egyébként olyan, mint egy sci-fi-film a kétfajta szájmaszkkal és a kijárási tilalommal együtt. Az anyaországban a (bolt)nyitások napján döntött rekordot a napi halálozás, pedig már több mint 2,5 millió magyar volt beoltva akkor! A vírus ezt tudta?
Az emberek bizalmatlanul kerülgetik egymást az utcán, nem lehet tudni, ki fertőz, ki nem.
A legnagyobb ünnepeket sem töltik együtt a családok, a nagyszülők félnek a saját unokáiktól, az öleléseiktől. Iszonyatos állapot! Nem szeretem a videócsetelést velük, mert tudom, hogy az csak olyan udvariaskodás a részükről, le kell ülni, mert hívnak a nagyszülők, inkább futnának valahova a szabadba. Mi is, de nem tehetjük!
Utoljára hagyom, hogy persze már kisreményű kisnyugdíjas vagyok.
Most megpróbálkozom újra az írással, az boldoggá tesz. Szürreális hangulatkép: kandalló előtt hintaszékben ringatózó, viszkijét szürcsölgető, pipafüstöt eregető ápolt, nyakkendős öregúr háziköntösben.
Aki azon gyötri magát, hova utazzon, vagy ideje lecserélni a személygépkocsiját? Inkább a filmekben látunk ilyet. Tájainkon gyakoribb a nyugdíjkézbesítő postást az ablakból izgatottan leső, otthonról ki sem mozduló öregúr meleg fürdőköpenyben, hogy a fűtést letekerhesse, és aztán fillérekre és napokra beosztva borítékolja a havi alamizsnát. Külön borítékba kerül a rezsire és a gyógyszerre szánt összeg.
Február a legjobb hónap, mert a legrövidebb, a harmincegy napos hónapokat utálja, akkor a vége felé már felezi a pirulákat is, hogy kitartson még egy ideig ő is meg a gyógyszere is. A telet nem szereti, mert fűteni kell, és hamar kell lámpást is gyújtani.
Hát így állunk, kedves Néném ebben a jobb sorsra érdemes haza egyik leszakított csücskében!
Maradok híve, és üdvözletemet küldöm határon túlról a határon túlra!
Megjelent a Magyar7 2021/15. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
