Erõszakos kilakoltatás Kolozsváron: gázspray-jel fújták le a csendõrök a távozni nem akaró lakókat

11 tagú családot lakoltatott ki Kolozsváron a Manole mester utcai egyik szociális lakásból a csendőrség, erőszakos eszközökkel, lefújták őket gázspray-jel, még a gyerekeket is – számol be Facebook-oldalán Adrian Dohotaru aktivista, helyi tanácsos.

„Rosszul vagyok nemcsak amiatt, hogy a helyi hatóságok nem előzték meg a kilakoltatást, hanem fizikailag is. Hányingerem van a spray-től, ám én kint tartózkodtam, nem odabent, amikor a lakók beszívták a gázt és erőszakkal hurcolták ki őket a 20 négyzetméteres térből, ahol laktak” – írja az aktivista.

A kilakoltatott család a szomszédba, rokonokhoz költözik, ahol már vannak tízen, így egy személyre körülbelül egy négyzetméter fog jutni – írja. A kilakoltatás törvényessége egy dolog, de az eljárás brutalitása egy másik dolog; a család informálisan lakott az üres szociális lakásban, és még 2013-ban a kolozsvári városháza eljárást kezdeményezett ellenük, az ügyben 2015-ben született ítélet. Ezalatt az idő alatt a városháza távozásra szólította fel a családot, de anélkül, hogy valamilyen lakhatási alternatívát mutatott volna föl számukra – írja Dohotaru. Nem is igényelhettek szociális lakást, amiatt, hogy kizárták őket az igénylők köréből a lakásfoglalás okán. Ugyanebből a szociális tömbből már kilakoltattak ugyanígy egy családot, és a lakás utána üresen állt, ami Dohotaru szerint azt jelzi, hogy a városháza lemond az itt lévő szociális lakásokról, „megadva magát az ingatlanfejlesztők nyomásának”.

Hírdetés

Több szociális lakás kellene, hiszen míg az Európai Unióban a lakások 8%-a tartozik ebbe a kategóriába, Romániában ez az arány 0.3%-mutat rá Dohotaru.

Radikális változásra van szükség a szociális lakhatás terén, mert előbb-utóbb nem lesz elég csendőr a pauperizációba taszított tömegek evakuálására – figyelmeztet.

A városháza szociális munkásokat kellett volna odaküldjön, nem most, hanem már rég, ehelyett a csendőrséget, a helyi rendőrséget, a végrehajtókat küldte, olyan szervezeteket, amelyek finanszírozására tízszer többet fordít, mint a szociális védelemre – ez a stratégia hosszú távon azzal a következménnyel jár, hogy a szociális befektetések elmaradásával elszabadulnak az indulatok, még jobban, mint most, pont ugyanúgy, mint az észak-amerikai gettókban vagy a dél-amerikai favellákban – figyelmeztet az aktivista.

Az alábbi videóban végigkövethető, ahogy a csendőrség képviselői először megpróbálják távozásra bírni a család néhány tagját, veszekednek, a média és a szomszédság az ablakon keresztül követi a történteket, amit adott pillanatban az egyik bent lévő csendőr becsuk. A lakók nem akarnak távozni, a csendőrök elkezdik kifele terelni, majd lökdösni őket, és előkerül a gázspray (a videó 54:30-ik percétől kezd elfajulni a helyzet).

(hírszerk)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »