Az urivi áttörés 81. és a Don-kanyar-emlékkápolna felszentelésének 30. évfordulóján fellobbantak az emléktűz lángjai január 12-én este. A pákozdi Mészeg-hegyen az 1942–43-as Don menti csatákban hősi halált halt, fogságot szenvedett és túlélő katonahősökre immár harmincadik alkalommal emlékeztek ökumenikus imádsággal.
A megemlékezésen Bobory Zoltán költő, író, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség tiszteletbeli elnöke Nyílt levél című írását olvasta fel, amelyet az urivi áttörés során hősi halált halt Harmat Imre hadnagynak címzett. A műben a Don-kanyar-emlékkápolna megálmodója felidézte azokat a pillanatokat, hogyan ismerte meg az 1943-ban elhunyt hadnagy és bajtársai történetét, hogyan „találkozott” vele és emlékét hűen őrző özvegyével a Don-kanyarban a kilencvenes évek elején tett emléktúrán. Bár nincs felmenője, aki kint járt vagy kint maradt a Donnál, azonban a történelmi tények ismeretében „igenis érintett vagyok, százharmincezerszeresen, mint mindnyájan, mi, magyarok”. Bobory Zoltán felidézte a kápolna születését, amelynek létrejötte „végtelen örömet jelent nekünk, a lelkiismeretünk megnyugvását”.
A doni tragédia 81. és az emlékkápolna felszentelésének 30. évfordulóján rendezett ünnepségen megjelenteket a Katonai Emlékpark Pákozd Nemzeti Emlékhely és a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, valamint az emléktüzet biztosító 457. számú Prohászka Ottokár Cserkészcsapat nevében Berdó Gábor, a szövetség elnöke köszöntötte. Örömét fejezte ki, hogy az állam és a Székesfehérvári Egyházmegye, valamint közéleti személyek és civilek támogatásával megkezdődhetett az emlékkápolna felújítása, amely hamarosan régi fényében ragyoghat és betöltheti történelmi szerepét.
Immár 28. alkalommal emlékeztek ökumenikus imádsággal és emléktűzgyújtással a magyar hadtörténelem legnagyobb tragédiájára. Berdó Gábor beszédében felidézte, 1943. január 12-én a reggeli órákban indult meg a Don mellett védelmi vonalba helyezkedett Magyar Királyi 2. honvéd hadsereg ellen a Vöröshadsereg támadása, amelyet az urivi áttörés néven jegyeztek be a magyar hadtörténet fekete könyvébe. A hadműveletekben a 2. magyar hadsereg elveszítette harci, technikai eszközeinek szinte egészét, állományának több mint 70%-át. Hősi halált halt és fogságba esett – a máig pontatlan adatok szerint – 100–120 ezer ember, illetve eltűntek is vannak köztük. A túlélők közül szinte mindenki megsebesült vagy fagyási sérüléseket szenvedett. „A mi tisztünk az emlékezés és a tiszteletadás. A hazáért küzdeni és meghalni a legnagyobb dicsőség, amit az utókor soha nem feledhet. A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség 1991-es megalakulása óta őrzi és ápolja a hősök emlékét, szervezeti keretet adott a túlélőknek és ad a leszármazottaknak, akik ma is itt vannak közöttünk. Dicsőség és hála a hősöknek, megbecsülés a hátramaradottaknak, tisztelet az őrzőknek” – zárta gondolatait a szervezet elnöke.
Wass Albert A bujdosó imája című verséből vett idézettel kezdte emlékező beszédét Tanárki Gábor, a Fejér Vármegyei Kormányhivatal főispánja. A doni események felidézését követően szólt arról a hosszú-hosszú időszakról, amikor a Donnál történt eseményekről hallgatni kellett, az onnan hazatérteket és az ott elesettek emlékét megvetés és hallgatás övezte. Voltak azonban olyan bátrak, akik úgy érezték, az nem helyes, hogy a hazájáért szolgálatot teljesítő és a haza szolgálatában elesett katonáról ne lehessen megemlékezni. Megemlítette Nemeskürty István 1972-ben megjelent könyvét, amely a Reqiuem egy hadseregért címet viseli, valamint Sára Sándor filmrendezőt, aki 25 részes dokumentumfilmet forgatott a Donnál szolgáló katonák történetéről, majd 1991-ben Bobory Zoltán kezdeményezésére megalakult a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, amely őrzi és ápolja a hősök emlékét. Hozzátette, az 1993-ban, közadakozásból megépült emlékkápolna a nemzeti emlékezet helyszínévé vált az elmúlt három évtizedben.
„Zarándokhellyé vált, ahol minden alkalommal bizonyosságot teszünk arról, hogy őrizzük a hősök emlékét. Ez valamennyiünk szent kötelessége, hiszen a magyar katonának a hosszú évszázadok során mindig az a feladat jutott, hogy nem csak Magyarország, de Európa határait is őrizni kell, és ez az örökség a mai napig él. A mai napig őrizzük Európa határait, hiszen őriznünk kell. Láthatjuk, hogy most nem fegyverrel támad a külső ellenség, de ébernek kell lennünk. A mi feladatunk gondoskodni arról, hogy soha többé ne jöhessenek el oly vészterhes idők, ne uralkodhassanak olyan ordas eszmék, amelyek lehetetlenné teszik azt, hogy a hazájáért szolgálatot teljesítő és a legdrágábbat, az életét áldozó magyar katonáról ne lehessen megemlékezni. Emlékezzünk hát a Don-kanyarban elesett hősökre kegyelettel és méltó módon” – hangsúlyozta Tanárki Gábor.
A beszédet követően fellobbant az emléktűz lángja, majd a magyarországi történelmi egyházak képviselői, Spányi Antal székesfehérvári római katolikus megyéspüspök; Bencze András evangélikus lelkész, püspökhelyettes; Berze János református lelkész; Mészáros László alezredes, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat protestáns tábori esperese és Fekete Dániel, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség kántora mondták el imáikat a Don mellett hősi halált halt katonák emlékére.
A megemlékezés zárásaként a tisztelet és az emlékezés koszorúját közösen helyezte el Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes; Spányi Antal megyéspüspök, Tanárki Gábor főispán és Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere. Koszorút helyeztek el továbbá a Magyar Honvédség Parancsnoksága és a Székesfehérváron állomásozó katonai szervezetek, a Történelmi Vitézi Rend, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Hadtörténi Intézet és Múzeum, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Katonai Emlékpark Pákozd, valamint a Honvédség és Társadalom Baráti Kör képviseletében.
Forrás: szekesfehervar.hu/Székesfehérvári Egyházmegye
Fotó: Berta Gábor
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
