Eredeti állapotában pompázik a girálti kőoroszlán – KÉPEKKEL

Eredeti állapotában pompázik a girálti kőoroszlán – KÉPEKKEL

Ünnepélyes keretek között felavatták Girálton a felújított I. világháborús emlékművet, a girálti kőoroszlánt.

Az első világháborús emlékmű Magyarország kassai főkonzulátusa és Girált városának együttműködése eredményeként újult meg.

„Most talán még jobban át tudjuk érezni azok békevágyát, akik ezt a szobrot emelték. Akik arra vágytak, hogy a fegyverek elnyugodjanak, és ismét béke legyen a világban. Hiszen minden értelmes tevékenység értelme az, hogy békében élhessünk” – fogalmazott. Hozzátette, ugyan az első világháború lezárása nem hozott tartós békét a világban, és a huszadik században többször is a megosztottságé volt a fő szerep, azonban az utóbbi évtizedekben megélhettük azt, hogy párbeszéddel, egymás felé való nyitottsággal és sok-sok közös munkával begyógyíthatók a korábban ütött sebek.

József Attila magyar költő szavaival: a harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés. Az itt látható szobor a közös emlékezés és együttműködés jegyében újult meg. Példaértékűnek gondolom, hogy szlovák és magyar szervezetek össze tudtak fogni a nemes cél érdekében, és meg tudták menteni a közös kulturális kincset, a girálti kőoroszlánt”

– mondta Lengyel Miklós.

Hírdetés

Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulja igazi sikertörténetnek nevezte a szobormentést. Mint mondta, már a helyiekkel való első személyes találkozás alkalmával meggyőződött róla, hogy a város magáénak érzi az emlékművet és kész áldozni a felújítására, de ekkor még nem remélte, hogy még az idén fel is avathatják. Ez mégis sikerült.

„Így a magyar állam társfinanszírozásával, a terheket megfelezve történt a felújítás, szimbolizálva a magyar és a szlovák nép közös történelmét és sorsközösségét.

Bízom benne, hogy a megújult emlékmű és a magyar szöveggel kiegészült információs tábla sok magyar turistát vonz majd a városba”

– mondta a főkonzul.

„Az eltelt több mint száz év, az idő vasfoga és az áthelyezések is súlyos nyomokat hagytak az alkotáson. Jozef Kutný restaurátor hozzáértő kezének munkája segítségével sikerült megteremteni a mai kinézetet, és ezért nagy hálával tartozunk. Még nagyobbra tartjuk Magyarország kassai főkonzulátusának segítségét” – mondta a polgármester hozzátéve, a felújítás célja nemcsak a szobor eredeti alakjának megőrzése volt, hanem elsősorban az, hogy jelképezzük vele országaink között fejlődő baráti kapcsolatokat.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »