Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be ünnepi szentmisét a felújítás alatt álló esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházban január 1-jén, Szűz Mária istenanyaságának ünnepén.
A főpásztor a szentmise elején kiemelte: Krisztus, az Istenember magára vállalta emberi természetünket, hogy testvérünkké váljon, majd felemeljen bennünket is az isteni élet magasságába. Ezt a hivatást teljesítjük, amikor a megszentelő kegyelem állapotában élünk, és minden cselekedetünk a Krisztus iránti szeretetünkből fakad. A bíboros arra kérte az egybegyűlt híveket, hogy csatlakozzanak a szentmise végén felcsendülő Szentlélek-hívó énekhez imádságos lélekkel, és éljenek a teljes búcsú ajándékával.
A bíboros homíliáját teljes terjedelmében közöljük.
*
Krisztusban Kedves Testvérek!
Az év első napján három dologról elmélkedjünk: hogy Krisztus testvérünk lett; hogy sietve kell tennünk a jót; és hogy használjuk az időt érdemszerző tettekre.
1. A karácsony titkát, az isteni Ige megtestesülésének titkát az Egyház különböző ünnepek sorozatában bontja ki. Ma, Újév napján Mária istenanyaságát állítjuk a középpontba, vagyis azt az igazságot, hogy Szűz Mária nem csupán szíve alatt hordozta a megtestesült második isteni személyt, hanem valóban édesanyja volt, mai szóval mondhatnánk: genetikailag is. Tehát Jézus valóban testvérünk lett nekünk, földi embereknek. Nem véletlen, hogy Jézus éppen a feltámadás után mondja majd azt Mária Magdolnának: „Menj el testvéreimhez és mondd el nekik, felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez” (Jn 20,17). Ezzel feltárja nekünk az Üdvözítő, hogy miért akart a testvérünk lenni; azért, hogy személyében minket is, a mi emberi természetünket is felvigye az Atyához, az életnek egy új, magasabb rendjébe.
2. A most felolvasott evangéliumi szakasz elején azt hallottuk, hogy a pásztorok az angyali üzenet után sietve mentek Betlehembe. Ez a sietség a Szentlélektől van, mert az angyal örömhíre után is azt mondja Szent Lukács, hogy hirtelen nagy sereg angyal dicsérte Istent (Lk 2,13). Isten Igéjéről pedig azt mondja a zsoltár: „elküldi szavát a földre, sebesen fut az ő igéje” (vö. Zsolt 147,15). A Szentlélek pedig pünkösd napján szintén hirtelen érkezik el az apostolokhoz. Hirtelen támad a nagy zúgás, mintha csak heves szélvész közeledne. (vö. ApCsel 2,2). Az isteni kommunikáció az ember felé mindig sebesen történik, érzékelteti, hogy Isten túl van az időn és a téren. De az ő üzenetére és hívására nekünk is gyorsan kell reagálnunk. Nem halogatva, nem sokat tétovázva, hanem ha világosan megérezzük, hogy itt és most valami jót lehet és kell tennünk, akkor azonnal reagálnunk kell – persze nem észszerűtlenül, hisz nem vagyunk tévedhetetlenek. De a megérzés, a kegyelem ösztönzése általában igen erősen és jól felismerhető az ember lelkében. A keresztény tökéletességre törekvésnek tehát egyik legfontosabb eszköze, hogy rögtön tegyük meg azt a jót, aminek megláttuk a lehetőségét. Ehhez imádságos életet kell élnünk, hogy egyre jobban felismerjük Isten akaratát, amely személy szerint ránk vonatkozik. Ezért hasznos a napirend, a rendszeres imádság, a gyakori gyónás és szentáldozás is.
3. A mai evangélium utolsó mondata különösen is a mostani ünnepre vonatkozik. Amikor eltelt a nyolc nap, hogy a gyermeket körülmetéljék – halljuk az evangéliumi szöveget (Lk 2,21). Jézus tehát már belépett az időbe, magára veszi térben és időben zajló földi életünk kötöttségeit. Innentől kezdve telik az ő földi életének ideje is. Telik a mi életünk ideje is. Ezzel is közösséget vállalt. De hogy hogyan és mivel telik a mi időnk, ezt érdemes átgondolnunk ilyenkor, Újév napján. Mivel telt az elmúlt évem? Mivel telt az eddigi életem? Minthogy az ember örök üdvösségre hivatott, az az igazán értékes idő, amit itt a földön érdemszerző, jó cselekedetekre fordítunk. Jézus örömhírt hirdetett, betegeket gyógyított, halottakat támasztott fel, végül pedig életét adta a világ üdvösségéért. Ezzel lehetővé tette, hogy mi is a megszentelő kegyelem állapotába kerüljünk, és hozzá társulva valódi érdemeket szerezzünk. Persze ahhoz, hogy egy tettünk érdemszerző legyen, három dolog szükséges: Először, hogy maga a cselekedet objektíve ne legyen rossz. Mert akkor még a jószándék sem teheti azt érdemszerzővé. A cél nem szentesíti az eszközt. Másodszor szükséges az, hogy a megszentelő kegyelem állapotában legyünk, így kapcsolódjunk Jézus Krisztushoz. Ezért olyan fontos most a szentévben is, hogy igaz bűnbánattal, a szentgyónásban megtisztulva nyerhetjük csak el a teljes búcsút. A harmadik feltétel, ami az érdemszerző cselekedethez szükséges, a szándék. Isten országának kedvéért, Krisztusra tekintettel tegyük életünk legkisebb dolgait is. Jézus maga mondja, hogy „aki csak egy pohár vizet ad is nektek inni az én nevemben, azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát” (Mk 9,41). A mi életünk is tele van apró cselekedetekkel és lehetőségekkel. Imádkozhatunk bármilyen jó szándékra, végezhetünk adorációt. De ha a puszta igyekezetünket ajánljuk is fel, hogy pontosan és tolakodás nélkül érkezzünk a munkahelyünkre, már ez is lehet érdemszerző cselekedet. Ezért olyan fontos, hogy ha valaki súlyos bűnt követ el, a szentgyónásban mielőbb visszanyerje a megszentelő kegyelem állapotát, hiszen ettől függ, hogy felragyog-e az életünk, hogy az idő múlása egyben az örök életre szóló gazdagodást hoz-e a számunkra.
Ilyen kegyelmekben, érdemekben és valódi sikerekben gazdag békés új esztendőt adjon nekünk a mindenható Isten! Amen.
Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Fotó: Mudrák Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
