December 25-e, karácsony első napja van. A keresztények Jézus Krisztus születését ünneplik világszerte. Az egyházi vezetők idén is tartottak ünnepi szentmiséket és istentiszteleteket, amelyeken már jóval többen voltak, mint tavaly, amikor még senki nem volt beoltva. A járványügyi intézkedéseket viszont ezúttal is mindenkinek be kellett tartani – hangzott el az M1 Híradójában.
Tavaly a koronavírus-járvány miatt csak korlátozott számban lehettek jelen a hívek a karácsonyi miséken és istentiszteleteken, sok szertartást pedig online, az interneten közvetítve tartottak. Idén a járványhelyzet már megengedte, hogy újra megteljenek a templomok karácsonykor.
Erdő Péter bíboros az Esztergomi Bazilikában tartott ünnepi szentmisét. Azt mondta: a sok lezárás, tilalom, távmunka és videokonferencia között megritkultak a tényleges személyes találkozások. Sok ember életében pedig megjelent a bizonytalanság és a félelem.
Félelmetes és komoly hely a világ, de nem vagyunk benne egyedül. Kísér minket Isten szeretete – fogalmazott Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek.
Majd hozzátette: karácsony ünnepe emlékeztet minket a világ kezdetére, valamint magában hordozza a jövő, a végtelenség és a boldogság ígéretét.
Gyújtsuk meg a fényeket otthonunkban és szerezzünk egymásnak örömet ne csak az ajándékokkal, hanem azzal is hogy kedvesek vagyunk egymáshoz, hogy időt szakítunk egymás számára és akkor közöttünk is megjelenik az a fény, amelyik kezdetben volt és amelynek végső győzelmében Jézus Krisztus szeretetének végső kiáradásában mi is részesedni akarunk – mondta az esztergomi érsek.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »