Érdekes számok érkeztek a tramtrainről

Érdekes számok érkeztek a tramtrainről

Tavaly több mint 2,3 millió utazás volt a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő tramtrain-járatokon – közölte a MÁV Zrt.

Azt írták, hogy a járatok csúcsidőben 20 percenként közlekednek, és az elmúlt két évben több mint 1,7 millió kilométert tettek meg. Tavaly 467 ezer menetjegyet váltottak a járatokra és közel 13 ezer bérletet vásároltak májusig az utasok.

Hírdetés

Úgy folytatták, hogy a vasútvillamoson az országbérlettel és a Csongrád-Csanád vármegyei bérlettel is lehet utazni, utóbbiból 2023-ban a MÁV–Volán-csoport 120 981-et értékesített, ebből 52 688 kedvezményes árú volt.

Kitértek arra is, hogy január 1-jétől emelkedett a tramtrain járatok díjszabása, és változott a pótdíjak mértéke is.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »