EP-képviselők sürgetik Ukrajna, Moldova és Grúzia EU-tagjelölti státuszát

EP-képviselők sürgetik Ukrajna, Moldova és Grúzia EU-tagjelölti státuszát

Közös nyilatkozatot adtak ki az Európai Parlament képviselőcsoportjainak vezetői, melyben arra kérik a június 22-23-24-én ülésező uniós állam- és kormányfőket, hogy mielőbb adják meg Ukrajnának, Moldovának és Grúziának az EU-tagjelölti státuszt.

Az Európai Parlament weboldalán közzétett nyilatkozatban kiemelik, hogy

, és hogy az Uniónak ilyenkor egyszerre kell bátran és elszántan cselekednie, illetve jövőképet mutatnia. Hozzáteszik, hogy az EU-nak egyszerre kell olyan megbízható partnerként és hitelt érdemlő geopolitikai szereplőként fellépnie, amely méltó elveihez és értékeihez azáltal is, hogy szolidaritást vállal azokkal, akik ugyanezekért az európai eszmékért állnak ki. Megjegyzik, hogy éppen ezért kell segíteni az ukránokat a vágyaik elérésében, miszerint egy szabad, demokratikus és virágzó országban szeretnének élni, és hozzáteszik, hogy méltányolják, hogy ezeket a törekvéseket magáénak érzi Grúzia és Moldova.

A képviselőcsoportok vezetői nyomatékosan kérik, hogy egy érdemeken alapuló eljárás keretében elsőként adják meg Ukrajnának és a Moldovai Köztársaságnak az EU-tagjelölti státuszt, a továbbiakban pedig összpontosítsanak arra, hogy mellettük Grúzia is megkaphassa ugyanezt. Emlékeztetnek: az EU a jövőben is elkötelezett a nyugat-balkáni országok iránt.”

Hírdetés

Ukrajna, Grúzia és Moldova elnöke 2021 júliusában közös nyilatkozatot írt alá, hogy országaik szándékoznak az Európai Unió tagjává válni. Hangsúlyozták, hogy céljaik közösek, és nem akarnak visszatérni a múltba. „Készek és eltökéltek vagyunk arra, hogy küzdjünk európai jövőnkért, hogy elkerüljük a belső megosztottságot és a külső provokációk jelentette veszélyt” – mondta Szalome Zurabisvili grúz elnök.

Április 18-án az ukrán elnöki hivatal közölte, hogy kitöltötték az európai uniós tagjelölti státusz elnyeréséhez szükséges kérdőívet, ami az első, legfontosabb lépés az uniós csatlakozás irányába.

A NATO-ból nem kérnek, az EU-t szeretnék

Moldova március 7-én jelentette be, hogy a NATO-hoz nem, de az Európai Unióhoz szeretne csatlakozni, az ukrajnai orosz invázió miatt ugyanis rendkívül nagy nyomás alatt érzi magát.

Euronews


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »