Újraszámolják a főpolgármesteri szavazatok – a nap hírei

Újraszámolják a főpolgármesteri szavazatok – a nap hírei

Hétfőn egyeztet az üzemanyagárakról a Magyar Ásványolaj Szövetséggel és a Mollal a nemzetgazdasági miniszter. Életbe lépett a péntek éjfélig tartó harmadfokú hőségriasztás.

Elrendelte a Kúria a főpolgármester-választáson leadott összes szavazat újraszámolását. A testület azután határozott így, hogy az Alkotmánybíróság július 5-ei döntésében helyt adott Vitézy Dávid alkotmányjogi panaszának, és ezzel megsemmisítette a Kúria korábbi végzését, ami helybenhagyta a főpolgármester-választás eredményét, vagyis a Karácsony Gergely győzelmét megállapító NVB-határozatot. Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán a Kúria új döntése után arra hívta fel a figyelmet, hogy az NVB hat napot kapott arra, hogy újraszámoljon 782 ezer érvényes szavazatot. Emellett garanciákat vár az újraszámlálás lebonyolításánál.

Hétfőn egyeztet az üzemanyagárakról a Magyar Ásványolaj Szövetséggel és a Mollal a nemzetgazdasági miniszter – közölte a kormányszóvivő. Vitályos Eszter a Kossuth Rádióban azt hangsúlyozta: a szövetség és a kormány korábbi megállapodása szerint a szomszédos átlagárakat kell tartani Magyarországon, de az ismét meghaladja ezt a szintet. Orbán Viktor kormányfő és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken azonnali lépésekre szólította fel a benzinkutakat, és hangsúlyozták: ellenkező esetben a kormány kész beavatkozni.

Életbe lépett a péntek éjfélig tartó harmadfokú hőségriasztás, a hét második felében 40 fok körül alakulhat a hőmérséklet. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri, hogy gyermekeket, háziállatokat egy percre se hagyjon senki az autóban. A következő napokban egyre több területen lesz érvényben másodfokú figyelmeztetés a hőség miatt. Szerdán Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében a legmagasabb fokú, piros jelzés lesz érvényben.

A MÁV és Volánbusz palackozott vizet oszt a nagyobb forgalmú pályaudvarokon és buszállomásokon.

Hírdetés

Európa háborúpárti politikusainak támadásai ellenére folytatja békemisszióját a kormány – jelentette ki Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a magyar uniós elnökség első hete után közölte: az elmúlt hét magyarázatot adott arra, hogy miért mélyül a háborús válság Európában. Hozzátette: a háborúpárti politikusok az elmúlt 2 és fél évben fegyverszállításokkal, nukleáris fegyverekről történő szóbeszéddel folyamatosan mélyítették krízist.

Tompos Mártont választotta a Momentum új elnökének a párt tisztújító Küldöttgyűlése. A Népszava úgy tudja: Tompos Márton mindössze három szavazattal nyert a másik indulóval, Fekete-Győr Andrással szemben. A tisztújító kongresszust azért kellett összehívni, mert a januárban megválasztott Donáth Anna a június 9-i, gyenge EP választási szereplés miatt lemondott a pártelnöki tisztségről.

A Dán Néppárt után a belga Flamand érdek nevű párt is csatlakozik a Patrióták Európáért nevű pártcsoporthoz az Európai Parlamentben, ezzel már 8 tagország jelentette be a csatlakozást. Egy európai parlamenti képviselőcsoport létrehozásához hét tagállamból legalább 23 képviselő szükséges. A formáció megalakítását június végén jelentette be a Fidesz, az Osztrák Szabadságpárt és a cseh ANO. Orbán Viktor korábban azt mondta, hogy a képviselőcsoport hétfőn tartja alakuló ülését.

Varsónak és Londonnak közös stratégiai elképzelése van Ukrajnáról és a NATO-ról – jelentette ki az új brit külügyminiszter. David Lammy a lengyel hivatali partnerével tartott lengyelországi találkozó után azt hangsúlyozta: közös fenyegetések érik őket Oroszország és Fehéroroszország részéről. A brit tárcavezető megismételte: új alapokra kell helyezni Nagy-Britannia és az Európai Unió kapcsolatait, ennek első lépéseként széleskörű kétoldalú biztonsági megállapodásra tesz javaslatot az uniós partnerországoknak.

A kijevi közlés szerint csapást mértek két orosz katonai létesítményre Donyeck megye orosz megszállás alatti részében az ukrán fegyveres erők. A kijevi védelmi minisztérium arról számolt be, hogy eltaláltak egy logisztikai központot, ahol az orosz erők lőszereket és harckocsikhoz való felszerelést tároltak. Emellett drónokkal megsemmisítettek egy nagyobb oroszországi lőszerraktárt a voronyezsi régióban. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt hangsúlyozta: Oroszország reagálni fog arra, hogy az ukrán fél amerikai fegyverekkel lövi a régióit.

Tartós tűzszünet nélkül elfogadja a túsz- és béketárgyalások megindítását a Hamász – közölte a szervezet egyik magas rangú tisztségviselője. Egy szintén magas rangú amerikai tisztségviselő már pénteken arról számolt be, hogy a Hamász újabb javaslata előrelépést jelent a tárgyalási folyamatban és alapját képezheti egy megállapodásnak. A tűzszünettel kapcsolatos tárgyalási folyamat a jövő héten folytatódik.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »