Energetikai agytröszt: először vált fő energiaforrássá az EU-n, illetve Belgiumon belül a szél- és napenergia

Energetikai agytröszt: először vált fő energiaforrássá az EU-n, illetve Belgiumon belül a szél- és napenergia

Share 0 Tweet 0 Share Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A tájékoztatás szerint a 2024-es év első hat hónapjában az EU villamosenergia-termelésének 60 százaléka származott szél- és napenergiából, míg a fosszilis tüzelőanyagok szerepe 27 százalékra esett vissza. Amennyiben a vízerőművek által előállított energiát is számításba veszik, a megújuló energiaforrások együtt az Európai Unió áramtermelésének felét adták, ha pedig az atomenergiát is beleszámítják, akkor a villamos energia csaknem háromnegyede, azaz 73 százaléka származott a mért időszakban alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokból – olvasható a jelentésben.

Hírdetés

A gázfelhasználás 14 százalékkal esett vissza az intézet szerint, amely a csökkenés háromnegyedét öt uniós országnak, köztük Belgiumnak tulajdonítja, ahol a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása 38 százalékkal esett vissza az előző évihez képest. A fosszilis tüzelőanyagok használatának visszaeséséhez a szél-és napenergia egyre elterjedtebb felhasználása mellett az enyhe időjárás, illetve a vízerőművek egyre nagyobb kihasználtsága is hozzájárult. Az agytröszt részéről kiemelték, hogy az elért eredmények fontosak az éghajlat szempontjából is.

Share 0 Tweet 0 Share


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »