Énekhangon mondom a magamét

Énekhangon mondom a magamét

Strausz Boglárkát a bodrogköziek legutóbb az idei újévi koncert egyik fellépőjeként láthatták, hallhatták szülőfalujában, Nagytárkányban. A fiatal, törékeny leányzóból sugárzik a tehetség és az ének iránti alázat, elkötelezettség.

Bogi hangja úgy igazán, mélyen egy nyári koszorúzási ünnepség alkalmával ragadott magával. Tisztán, bársonyosan, selymesen szállt a szél szárnyán minden általa előadott dal. A közelmúltbeli, nagytárkányi római katolikus templomban hallott előadását követően csak megerősödött bennem az érzés: ennek a lánynak arany van a torkában. 

Gyermekkorát a Tisza-parti szülőfalujában töltötte. A helyi alapiskola alsó tagozatát követően a nyolcosztályos királyhelmeci gimnázium lett az alma matere. Édesanyja a dicsőítő énekeket előadó Emmánuel zenekar egyik tagja, akit lánya a próbákra már egész kicsi korától elkísért. A Bogit körülvevő zenei közeg természetes módon határozta meg éle-tét, s mivel kevésnek bizonyult a közoktatási tanterv heti egy zeneórája, szülei a királyhelmeci művészeti alapiskolába is beíratták.

Itt nem adatott meg az ének külön szakként, ezért furulyaórákra járt. Ahogy visszaemlékezett, első fellépése-kor 9-10 éves lehetett, amikor tanárnője, Ander Katalin az anyák napi fellépésre egy dalt is kiválasztott neki. Ekkor aratta Bogi első sikerét a Mama című Csézy-dallal. Annak ellenére, hogy Katica néni nem volt énektanárnő, mégis ő látta meg a tehetséges tanítványában szunnyadó lehetőséget, ő karolta fel és biztatta. Kvartás volt, amikor megfogalmazódott benne, hogy komolyan szeretne foglalkozni a zenével. Azon belül pedig az éneket szeretné elmélyülten művelni. A kassai szlovák nyelvű konzervatórium nyújtotta lehetőség helyett anyanyelvén, magyarul akart továbbtanulni. 2017-ben felvételizett, és első próbálkozásra felvételt is nyert a legközelebbi magyarországi, Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnáziumba. 

Érdekelt, vajon mennyire érezte annak hiányát, hogy a hazai oktatásnak nem része a Kodály-módszer, a szolmizáció és a szolfézs. Bevallotta, hogy bizony nagyon is érezte ezt a különbséget, magyarországi társaihoz képest bőven volt mit pótolnia.

Hírdetés

Az általa választott dzsesszének szakon a szolfézs külön tantárgy volt, amiből elméleti és gyakorlati vizsgát is kellett tennie. A négyéves szakgimnáziumi tanulmányok végén az általános tantárgyakon túl a zenei érettségi részeként dzsesszzenész-ismeretekből is vizsgát tett.

Ezután pedig élt azzal a lehetőséggel, hogy további egy évvel meghosszabbíthatta zenei tanulmányait, mert T. Simonné Rieger Magdolna személyében a második évfolyam második félévében kapott egy remek énektanárt, akinek nagyon sok mindent köszönhet. 

Kitűzött célja volt megszerezni a szakképesítést, ami lehetővé teszi számára a dzsesszénekesként való érvényesülést. Úgy érezte azonban, hogy egyetemen az énekművészet más műfajával ismerkedne. A Debreceni Egyetemen a következő tanévben elindul a könnyűzenei képzés, amelyre Bogi is jelentkezett, de egy másik helyen is felvételizik. Elválik, melyik sikerül, ahogy az is, hogy a könnyűzenei tagozaton belül mi mellett teszi majd le a voksát. 

Aki még nem ismerné esetleg Strausz Boglárka hangját, élőben legközelebb egy családias hangulatú koncerten hallhatja Királyhelmecen, a Detty Cafféban, február 4-én, szombaton.

Megjelent a Magyar7 2023/3.számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »