Miközben Magyarországon ellopják a kis Jézust a köztérre kitett Betlehem-jelenetből, aközben a totális rendőrállam USA betiltotta a karácsonyt. Nemhogy Christmas nincs, de már Xmas se. A köztereken felállított fenyőfákat pedig tilos karácsonyfának hívni, a szabványos megnevezés immáron a „közösségi fa”. Ha belegondol az ember, ennyi erővel akár Facebook-fának is hívhatnák, elvégre az is egy közösség. Nem igaz?
Erre a degenerált debilségre állítólag azért volt szükség, hogy ne sértsék bizonyos kisebbségek érzékenységét. Figyelünk, ugye? Nem a befogadó ország törvényei, szokásai, hagyományai a mérvadók, hanem a „gyüttmentek” érzékenysége! Ez a gyakorló önfelszámolás maga, ehhez kétség sem férhet! A világ, úgy tűnik teljesen megőrült.
Az önmaga farkába harapó kígyó lassan visszatekeredik a pártállami idők „Fenyőünnepéhez”. Öreg barátom, Misi bácsi szokta volt mondani: „Tulajdonképpen semmi különbség nincs, legfeljebb csak annyi, hogy annak idején szovjet háborús filmeket kellett nézni, most meg amerikaiakat.” Annak idején ruszki hatalmi szóra cenzúrázták, vagy tiltották be a karácsonyt, most meg amerikaira. Végül is nem tök mindegy? Egyik totalitárius állam olyan, mint a másik totalitárius állam. Egy kutya.
(Asszem Sly tudhat valamit, valószínűleg bennfentes lehet. Még jó, hogy emléket állított a Karácsonynak a Feláldozhatók szériában. A jobb kezét alakító Jason Statham karakterét hívják a filmben Christmas-nak. A 3, részben Doki (a valóságban is adócsalásért leültetett Wesley Snipes) meg is kérdezi tőle: „Úgy hívnak, mint a Karácsonyt?” A magam részéről csodálkozom is, hogy engedhetek bemutatni Amerikában egy ilyen filmet?)
Emlékeznek még Eleanor Jacksonra? A Somerset grófságban fekvő Radstock városában a helyi önkormányzat munkáspárti tanácsnoka volt az illető, amikor is az az őrült ötlete támadt, hogy tiltsák be Anglia nemzeti lobogóját, a Union Jack-et, mondván, hogy a nemzeti jelkép sértheti az 5620 lakosú városban élő muszlim kisebbség (akkor éppen 16 fő) érzékenységét.
És ha hiszik, ha nem, megszavazták!
Az eset kapcsán akkoriban ezt írtam:
„Magunk között legyen mondva, asszem ez a gyakorló idiotizmus. Ez védhetetlen! Ez már olyan foka az önfeladásnak, valamint a tolerancia félreértelmezésének és a kényszeres megfelelni akarásnak, hogy égbe kiált! De legalábbis, ahogy mifelénk mondani szokás: itt a baj már nem kicsi!”
És nem csak én gondoltam így!
A városka lakói azért kiakadtak. A Daily Mailnek nyilatkozók közül a legtöbben egyszerűen nonszensznek minősítették a döntést, és jelezték, őket bizony a kutya nem kérdezte meg arról, hogy milyen zászlót tegyenek ki. (Fölmerült még problémaként, hogy egyáltalán mit csináljanak április 23-án, ami Szent György napja, és mint ilyen megkívánná a piros keresztes zászlót.) A helyi muszlimok is meglehetősen kényelmetlenül érzik magukat. Rizwan Ahmed, a bristoli muszlim közösség vezetője szerint a politikai korrektség ezzel már túl messze ment, és őket egyáltalán nem zavarta eddig, és ezután sem zavarná az angol zászló. A Brit Muszlim Tanács szóvivője Nasima Begum szerint pedig Szent György zászlaja a befogadást és nem a kirekesztést jelképezi, ráadásul az illető szent még az iszlám előtt élt, így egyáltalán nem érti, miért kellene zavarnia a muszlimokat.
Forrás: fotelkalandor.blog.hu
Vajon kiknek az érzékenységét sérti a karácsonyfa, vagy az ünnep, melyről a nevét kapta?
A muszlimokét, akik maguk is prófétaként tekintenek Jézusra, és tisztelik őt? Aligha hiszem.
Kik azok, akiket Angliában irritálhat a nemzeti lobogó, a Union Jack?
Akadnak ilyenek? Van élő ember, aki találkozott már ilyen alakokkal?
Vagy az egészet csak kitalálták? – kérdezhetjük jogosan, hiszen az angol kisváros esetében is arról van szó, meg sem kérdezték azokat, akikre hivatkoznak.
Visszatérve a párizsi eseményekre.
Most arra a kínos apróságra ne is pazaroljuk a drága időt, amely a megrendezettségre utal, amikor a címekben profi elkövetőkről írnak a lapok, majd két bekezdéssel lejjebb arról értesülhetünk, hogy a kocsiban maradt az egyik elkövető személyi igazolványa.
Ilyen van?
Vedd már észre, itt csak ilyen van!
A dolog azért érdekes, mert a legújabb szalagcímek már arról harsognak, hogy ez volt „Európa 9/11-e.”
Ez tényleg beszédes hasonlat. Főként akkor, ha ma már kellő dokumentáltság és feltáró munka következményeként kijelenthetjük, hogy a 2001 szeptember 11-ei merénylet belsős munka volt, az USA politikai haszonszerzési célzattal gyakorlatilag feláldozta – értsd: vágóhídra vitte – a saját polgári lakosságát. A tornyokban dolgozó izraelieket nem, nekik beszóltak, hogy aznap még véletlenül se menjenek be dolgozni!
Kicsit olyan ez, mint amikor az ikertornyokba beleszáguldó repülőgép – vagy inkább a gondosan, tervszerűen előre elhelyezett robbanótöltetek – következtében még az acél is megolvadt, de valamilyen isteni csoda folytán az egyik elkövető útlevele épen és sértetlenül került elő a roncsok közül.
Figyelünk, ugye? Az acél nem bírta ki a nagy hőt, de a papír útlevél (biztos speciális papírból készült), na, az valahogy mégis csak megmaradt!
Ilyen van?
Vedd már észre, itt csak ilyen van!
Az is kiderült, hogy a feltételezett elkövetők rajta voltak az amerikaiak listáján.
Kicsit olyan ez, mint amikor a cigánygyilkosságok egyik elkövetőjének megfigyelését akkor állították le, amikor az illető fegyverhez jutott.
Ilyen van?
Vedd már észre, itt csak ilyen van!
Nem lehet nem arra gondolni – főként akkor, amikor egy nap után már szóba kerül a Moszad is, túlontúl ismerős az elkövetés módszere és kivitelezése –, hogy az eredeti, az amerikai 9/11-hez hasonlóan esetleg ez is egy előre eltervezett és megrendezett terrorcselekmény volt. De legalábbis az ember hajlamos arra, hogy ha ne is ezt higgye, de legalább mindenképpen elgondolkodjon rajta.
Na és akkor, hogy’ jön ide a karácsonyfa betiltása és a Union Jack? – kérdezheti joggal a tisztelt Olvasó.
Hát csak úgy, hogy minden éremnek két oldala van. És akkor a pereméről még nem is beszéltünk!
Bizonyos életkor felett az ember már nem vesz mindent készpénznek, ami a médiából rázúdul. Ha valaki ellátogat a Kuruc.info weboldalra, ott láthat néhányat a francia lap karikatúráiból. Mit mondjak, nem lehet egy lapon említeni őket sem a karácsonyfával, sem pedig a Union Jack-kel. Az egyik esetben mondvacsinált, az élettől teljesen elrugaszkodott hülye hazugságokkal erőltetnek rá a társadalomra olyasvalamit, ami addig nem volt része az életének, és köszönik szépen, de nagyon jól meg voltak nélküle (lásd karácsonyfa betiltása). A másik oldalon, azok részéről, akik toleranciáról, mások jogainak tiszteletben tartásáról hadoválnak egész álló nap, olyan, nyugodtan mondhatjuk, mocskolódás szintű, a szarkazmushoz már nemigen, inkább a pofátlan cinizmushoz (vagy inkább cionizmushoz?) közelálló véleményformálást találunk, mely vallási, eszmei alapokat gyaláz, s mint ilyen, ennek következtében – a jelek szerint – bizony hamar kinyílik a bicska, vagy felhúzzák a géppityut.
Más népek vallási, kulturális, tradicionális örökségén, valamint gyökerein gúnyolódni – még ha mértékletesen is – finoman szólva nem ildomos. Főként akkor nem, ha azt ennyire megalázó és gyomorforgató formában teszik, ahogyan ez a lap és annak munkatársai tették. De mi történik akkor, amikor elveszítik a mértéket? Hát ez.
Ráadásul a szólásszabadság, annak mindenek feletti istenítése is, mint olyan, meglehetősen érdekes aspektusba kerül, hiszen, ha valaki csak efféle gondolatokkal tud a nagy nyilvánosság elé lépni, talán mindannyian jobban járnánk, ha meg sem szólalna. Merthogy sok értelme a mondanivalójának nincs. Inkább csak a bajt tetézi vele.
Természetesen jómagam is elítélem a párizsi mészárlást. Istent, élet és halál mindenható urát játszani egy rövid, ám szinte soha véget érni nem akaró pillanatra bizonyára nagyon könnyű, csak aztán utána egy egész hátralévő életre fizetni kell utána az árát. Megölni embereket néhány karikatúráért, ez még akkor is védhetetlen, ha a vallásalapító Mohamedet egyáltalán nem szabad ábrázolni. Nemhogy karikatúrán, de semmilyen más formában sem.
Ha már mindenképpen brutális hatást akartak elérni, teszem azt eltörhették volna az újságírók ujjait, hogy megnehezítsék a jövőbeni munkájukat. Vagy valami ilyesmi.
Eddig előre kitalált mondvacsinált ürügyekkel kényszerítették rá az emberiségre a különféle szigorításokat, valamint egyéni szabadságjog-korlátozásokat. Ennek igazi nagymestere az Amerikai Egyesült Államok. A think-tankekben kreálnak egy problémát, lásd 9/11, megvan az ürügy, amire hivatkozva tálcán kínálhatják a megoldást – mindig tetszetős indoklásba csomagolva, mindig a te érdekedben –, te pedig, legtöbbször mindent feláldozva a kényelem oltárán – a soron következő voksolás alkalmával, a szavazatoddal fejezed ki, hogy „Igen, ez kell nekem! De még mennyire, hogy ez kell!”
Csakhogy most apró homokszem került a gépezet fogaskerekei közé.
A fagyi visszanyalt!
Itt a kisebbség, amelyiknek tényleg sérti az érzékenységét, amelyiknél tényleg elszakadt a cérna. Ahogyan – egyes volt parlamenti képviselők és miniszterek szerint –a cigány kisebbség esetében eltérő kulturális identitásukból kifolyólag náluk megengedett az ún. „megélhetési lopás” (a fehér embernél nem, csak náluk!), úgy a muszlimoknál – úgy tűnik szintén eltérő kulturális identitásukból kifolyólag – ez a dolgok elintézésének bevett gyakorlata.
És hogy mennyire nem lehet messze az igazságtól a párizsi események kommunikációjában a 9/11-re való hivatkozás? Mi sem bizonyítja jobban, mint az angol kisváros esete. Ott sem azt mondták, hogy az angol lobogó sérti a muszlimok érzékenységét, hanem, hogy SÉRTHETI! Mecsoda különbség! És ez itt a lényeg, a feltételes mód! Az állandó veszélyérzet lebegtetése, ami bármikor bekövetkezhet, s ahogyan azt láthattuk, éppen most, be is következett!
Mi szóltunk! Jó előre! Mi megmondtuk, hogy ez lesz. Ó pardon, hogy ez lehet. És lett is!
A feltételes mód diszkrét bája. A lehető legideálisabb, hiszen bármi lehet belőle.
A változat: Ha esetleg mégsem következik be, mi éberen állunk a vártán. „Jobb félni, mint megijedni!” Pedig ez is egy ordas nagy hazugság, hiszen ha megijedsz, azt utólag még ki lehet mosni, de ha félsz, az azt jelenti, hogy állandó rettegésben élsz.
B változat: Bekövetkezett. Lásd „Ugye én megmondtam előre” típusú fenti szöveg részt.
Más szemében a szálkát, magáéban a gerendát sem!
Mindig a másik legyen végletekig toleráns és megértő! Még akkor is, ha az ellenfél nem ellenfél, inkább ellenség, aki immáron létezésében fenyeget. Ezzel szemben a dölyfös nyugati entitásnak, aki évszázadok szabadrablásától elkényeztetett és megrészegült, neki mindent szabad és mindent lehet. Ha nem is bűntelenül, de azért büntetlenül.
Legalábbis eddig azt hitte.
Ezzel csupán az a baj, hogy a pofára esés mindig akkor a leghangosabb, amikor elsül a kézben az a bizonyos sokat emlegetett kapanyél, miközben a fagyi a rideg valóság közepette visszanyal.
Már pedig most hangos dörrenések közepette halálos áldozatokat is követelt magának a selejtes világuralomra törekvés.
A további véráldozatok elkerülése végett javaslom a nyugati világnak, hagyjon fel a féktelen önzéssel és vegye végre tudomásul, hogy rajta kívül még más emberek is élnek ezen a sárgolyón.
Én nem vagyok Charlie!
Uff, én beszéltem.
Isten áldja Magyarországot!
1 öntudatos pécsi polgár
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
