Negyven éve, 1975. szeptember 30-án, közvetlenül a bejrúti leszállás előtt a Földközi-tengerbe zuhant a Malév Tu-154-es repülőgépe. A szerencsétlenséget – melynek oka "hivatalosan" azóta is ismeretlen – senki nem élte túl.
A Malév 240-es, HA-LCI lajstromjelű Budapest-Bejrút járata a hajnali órákban, nyolc perccel a bejrúti repülőtérre való leszállás előtt zuhant a Földközi-tengerbe. A gépen tartózkodó 50 utas (egy magyar, két finn, egy szaúd-arábiai, egy egyiptomi, egy angolai, két francia állampolgár, négy francia apáca, egy brit család, valamint több mint harminc libanoni arab férfi) és a tízfőnyi magyar személyzet életét vesztette.
 |
A gép lezuhanásának oka máig rejtély. Elképzelhető, hogy fedélzetén fegyvert szállított, mert a 161 utas számára tervezett gépen csak hatvanan utaztak, az utastér egy részét leplombált ládák foglalták el. Még elképzelhetőbb, hogy a Palesztin Felszabadítási Szervezet budapesti irodáját megnyitó palesztin delegáció volt a célpont, amely azonban végül nem ezzel a járattal utazott haza; a gépre még további ötvenhárom ember váltott jegyet, de a delegáció nem szállt fel az induláskor. Egyes elbeszélések szerint Magyarországon akkoriban titkos katonai felkészítést is kaptak a szervezet aktivistái, akik a katasztrófa idején fellángoló libanoni polgárháborúban vállaltak volna szerepet.
Tanúk elmondása szerint a gép indulása előtti napokban már nem lehetett rá jegyet váltani, továbbá az indulás napján többször is órákkal halasztották el a gép indulását. Ebből egyesek arra következtetnek, hogy a PFSZ-tagok számára fenntartott helyekre valamiért nem érkeztek meg az utasok. Mások pedig azt gyanítják, hogy a raktérben elhelyezett nagy tömegű (feltételezésük szerint fegyver) rakomány miatt le kellett csökkenteni a fedélzeti utasok számát. Szemtanúk szerint a repülőgépet Budapesten az indulás előtt egy kimondottan félreeső helyen várakoztatták, amikor egy időre megszűnt a repülőtér kivilágítása. A repülőtér magyarázata szerint áramszünet okozta az üzemzavart, mások szerint ekkor rakodták a fegyvereket a gépre, megint mások szerint a magyar titkosszolgálat kívánta azt a látszatot kelteni, hogy a PFSZ tagok a sötétség leple alatt felszálltak a gépre.
A szerencsétlenség kivizsgálására nemzetközi bizottság alakult, melynek libanoni volt a vezetője, a tagok közül három libanoni, öt magyar, két orosz és két brit volt. A hivatalos magyarázat szerint a gép ismeretlen okból zuhant a tengerbe, a halottak – szintén hivatalosan – nem kerültek elő, és nem is kapták meg a végtisztességet. A roncsokat és a fekete dobozt soha nem keresték, nem is hozták felszínre, pedig az angol haditengerészet felajánlotta a segítségét. Az akkori magyar kormány arra hivatkozott, hogy a közel-keleti háborús viszonyok miatt lehetetlen a maradványok felkutatása.
A katasztrófa után Budapesten felavattak egy emlékhelyet a Farkasréti temetőben, amelyet a baleset 30. évfordulóján felújítottak. 2003-ban újabb hivatalos vizsgálat indult, melyről a Nemzetbiztonsági Hivatal jelentést is készített, ám ezt szigorúan titkosnak minősítették. 2009-ben a magyar kormány fejenként 4 millió forintos kegyeleti támogatást ajánlott fel a magyar áldozatok hozzátartozóinak.
"A bejrúti légiforgalmi szakértők úgy sejtik, hogy rakétával lőtték le" – korabeli lapszemle
MTI: „A KPM jelenti, hogy a MALÉV MA 240-es Budapest-Bejrút járata szeptember 30-án, hajnali órában, 8 perccel a bejrúti repülőtéren való leszállás előtt, eddig ismeretlen okból a tengerbe zuhant. A gépnek 50 utasa volt, közöttük egy magyar. A gépen 10 főnyi személyzet teljesített szolgálatot. A szerencsétlenség kivizsgálására bizottság utazott a helyszínre.”
Reuter brit hírügynökség: „A baleset okáról közvetlenül a történtek után semmit nem mondtak, de a part menti szállodák vendégei elmondták, hogy 3 óra 45 perc körül nagy robbanást hallottak és ezt követően azt látták, hogy egy tűzlabda a tengerbe vágódik”.
Magyar Hírlap, 1975. október 1.: „A Közlekedési és Postaügyi Minisztérium jelenti, hogy a Malév 240-es budapest–bejrúti járata szeptember 30-án a hajnali órákban, nyolc perccel a bejrúti repülőtérre való leszállás előtt eddig ismeretlen okból a tengerbe zuhant. A gépnek ötven utasa volt, köztük egy magyar. A gépen tízfőnyi személyzet teljesített szolgálatot. Valamennyien életüket vesztették. A szerencsétlenség színhelyén mentőhajók tartózkodnak, és folytatják a kutatást a gép utasai után. A szerencsétlenség kivizsgálására bizottság utazott a helyszínre, és a libanoni hatóságok közreműködésével megkezdte a munkáját.”
MTI, október 7., „csak a szerkesztőségek szigorúan belső tájékoztatására szolgáló” kiadvány: „A Frankfurter Rundschau tudósítójának hétfői jelentése szerint a bejrúti légiforgalmi szakértők úgy sejtik, hogy rakétával lőtték le a múlt héten a MALÉV gépet. A gépen állítólag több tonna fegyver volt, melyet a libanoni polgárháborúban szemben álló feleknek szántak.”
"Szándékos kegyetlenség volt a gép lelövése, a palesztinok voltak a célpont"
Németh László, a légikísérőként meghalt Tallér Ágnes férje:
„Bizonyítékaim vannak arra, hogy a Malév abban az időben rendszeresen fegyvereket szállított polgári járatokon. Ezeket a szállítási okmányok meghamisításával, más áruként tüntették fel.”
„A repülőgép 186 millió forintnak megfelelő akkori valutában volt biztosítva. Nálam van a Malév 75–76-os főkönyve, amelyben az áll, hogy ebből csak 86 millió érkezett meg a Malévhez – részemről ez azonban csak egy mellékága a történetnek. Érdekes azonban, hogy azok az emberek, akik fegyvercsempészéssel magas profithoz juttatták a szocialista államot, még ahhoz sem vették a fáradságot, hogy az áldozatokat hazaszállíttassák, és tisztességgel eltemessék. Nagyon sok ember van, akinek a családját anyagilag is tönkretette a tragédia. Nekem anyagi problémáim nincsenek, és az a célom, hogy ezt az ügyet emberhez méltóan lezárhassam valaki felé, akit nagyon szerettem.”
„A bizottság megállapította, hogy a repülő ismeretlen okokból történő robbanás következtében zuhant a tengerbe és hogy nem tudják, miért zuhant le. Ehhez képest több mint érdekes, hogy annak az angol C-130-as Herculesnek a pilótáját, aki a tragédia után két és fél órát körözött a helyszínen, és 250 lábra is leereszkedett a történtek szemrevételezése végett, meg sem kérdezték. Huszonhét év után én voltam az első, aki az ügyből kifolyólag Mike Dikson kapitány nagy csodálkozására lakásába bekopogtam.”
2003. november 3., dr. Csapody Miklós interpellációja:
„Köszönöm, elnök asszony. Ha azt akarom, hogy elhangozzék ez a súlyos kérdés, kénytelen vagyok elfogadni, de ez elképzelhetetlen, ennyi erővel a szociális minisztert is kérdezhetném.
Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tegnap, halottak napján elindultunk szeretteink sírjaihoz, ki-ki a maga temetőibe. De mit tegyenek azok, akik pontosan tudják, hol pusztultak szeretteik, ám akik azonban mégsem kaphatták meg a minden embernek kijáró végtisztességet mind a mai napig? ’75. szeptember 29-én 23 óra 10 perckor szállt fel Ferihegyről a Malév 240-es járata Bejrút felé. Közel három óra múlva a már a leszálláshoz készülő repülőgép a libanoni főváros légikikötőjétől tíz kilométerre eltűnt a repülésirányítás képernyőjéről, és a gép a tengerbe csapódott. A finn külügyminiszter nemrég egy, a katasztrófáról szóló filmben ezt monda: A repülőgép lelövése szándékos kegyetlenség volt. Ki és miért tette, látszólag ismeretlen, de az elég egyértelmű, hogy a célpont az a palesztin csoport volt, amelynek tagjai a gépen utaztak, és akik Budapesten kaptak katonai kiképzést.
A tragédiához az vezetett, hogy a Malév olyan területre indított polgári járatot civil utasokkal és ismeretlen szállítmánnyal, ahol háborús cselekmények folytak. Ez okozta a tízfős magyar személyzet – Pintér János, Kvasz Károly, Majoros László, Mohovits Árpád, Horváth István, Herczeg Miklósné, Németh Lászlóné, Fried Richárd, Kmeth Ágnes, Szentpály Mercedesz – és az egyetlen magyar utas, Glausius Gábor halálát. A katasztrófa kivizsgálására a harci események és más okok miatt a szerencsétlenség után már nem került sor. Kísérlet sem történt arra, hogy az elhunytak földi maradványait felkutassák, azonosítsák és hazahozzák.
Mindez már a múlt. De ez a múlt lezáratlan. Hiába fordultak a kegyeleti bizottsághoz, hiába a Vöröskereszthez.
Interpellációm nem politikai, sem kül-, sem belpolitikai tekintetben. Interpellációm kegyeleti ügy; azért is csodálom, hogy így kezeli ezt a kormány. Éspedig nem általánosságban az, hanem a lehető legkonkrétabban, mert ennek a sokak által hírből ismert szerencsétlenségnek a története nem talált, hanem vállalt ügyem. Olyan segítségkérés vállalása, amellyel választópolgáraim, a hozzátartozók bíztak meg. Nem politikáról van szó tehát, hanem az elemi tisztességről, a végtisztességről és a hozzátartozók lelki megnyugvásáról. Arról, hogy a halálba küldött magyar gép szolgálatteljesítés közben meghalt személyzete és utasa is végre magyar földben nyugodhassék.
Ezért is fordulok önhöz, ezek szerint, államtitkár úr, nem a közlekedési miniszterhez. Azt kérem, hogy a kormány intézkedjék róla, hogy az ország légi szerencsétlenségben elhunyt polgárainak megadassék a végtisztesség itthon, magyar földben.
Figyelemmel várom válaszát.”
Adalék az ügy elmaszatolásához:
Részlet a magyar vizsgálóbizottság vezetőjének beszámolójából:
 |
Emlékezzünk az áldozatokra a Végvár zenekar gyönyörű dalával!
(Kuruc.info – MTI – Wikipédia – Retró Levéltár blog nyomán nyomán)
Korábban írtuk:
– Eltűnt – a Malév Izrael által lelőtt járata áldozatainak emlékére
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
