Schiffer András bűne az volt, hogy nem volt eléggé ellenséges a kormánnyal.
Nyilvánvaló, hogy Schiffer András fokozatosan egyre nagyobb szálka lett a baloldali és liberális pártok szemében, hiszen egyre több kérdésben ment szembe a neoliberális mantrával.
Schiffer András úgy döntött, hogy lemond a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöki funkciójáról és képviselőségéről, és a háttérben próbálja felépíteni a párt szellemi-értelmiségi hátországát, ha tetszik, agytrösztjét. Egyetlen kérdés marad csupán: vajon igényt tart-e még az LMP arra, hogy ezt ő szervezze meg? Látnunk kell: még ki sem hűltek Schiffer lemondással kapcsolatos gondolatai és nyilatkozatai, az LMP vezetése azonnal a Párbeszéd Magyarországért párttal (PM), Szigetvári Viktorékkal kezdett tárgyalásokba a lehetséges együttműködés formáiról. Az LMP egy másodperc alatt eldőlt balra, ahogyan az őket balközépen támogató és megtartó Schiffer ellépett tőlük. Nagyon úgy tűnik, hogy a Szél Bernadett és Hadházy Ákos fémjelezte LMP képtelen lesz arra, hogy a baloldali szirénhangoknak ellenálljon. Most derül ki igazán, fehéren-feketén: Schiffer András volt az egyetlen személy a pártban, aki újra és újra lekötözte pártját a baloldal édeskés-búgó hívószavával szemben. Eddig bírta. Sajnálatos, roppant sajnálatos.
Schiffer András hitt abban, hogy lehet értelmes módon politizálni a politikai skála balközép részén is. Abban is bízott, hogy van egy olyan baloldali-liberális pozíció, magatartás, amelyik nem a politika háborús logikája mentén cselekszik, alkot véleményt, hanem a közpolitikai témák kritikai megközelítése alapján. Azt gondolta, hogy a magyar politikában uralkodó szélsőséges ellentétek ellenére is lehetséges tárgyalni, meghallgatni és meggyőzni, lehetséges időnként hidakat verni. Ennek a baloldali, zöld, szabadelvű, néhány kérdésben mégis a közép felé húzó politikájának számos tanújelét adta. Jó néhány dologban hajlandó volt tárgyalni a kormánnyal, legutóbb éppen a terrorellenes törvénytervezet kapcsán sem zárkózott el az egyeztetéstől, miközben az MSZP el sem ment a nemzetbiztonság szempontjából alapvető fontosságú törvénytervezettel kapcsolatos tárgyalásokra. Ne is beszéljünk az olyan elképesztő jelenségekről, mint a DK-s Vadai Ágnes, aki egyenesen odáig jutott „tárgyilagos” nyilatkozatában, hogy szerinte nem a nemzetközi terrorizmussal kell foglalkozni, hanem az Orbán-kormány veszélyes terrorizmusával…
Nyilvánvaló, hogy Schiffer András fokozatosan egyre nagyobb szálka lett a baloldali és liberális pártok szemében, hiszen egyre több kérdésben ment szembe a neoliberális mantrával, nem volt hajlandó a píszí szöveget nyomni, egyedül a saját meggyőződését állította mércének. Érdemes kiemelni többek között, hogy igen erős kritikával illette a multinacionális cégek és pénzügyi körök túlhatalmát, az erőltetett globalizációt, amely a gigacégek érdekeit a nemzetállamok érdekei fölé helyezi és a munkavállalókat totálisan kiszolgáltatott helyzetbe juttatja. Míg az utóbbi szempont, a munkavállalói érdekek megjelenítése baloldali álláspont, addig a nemzetállamok szuverenitásának, a demokráciának a védelme megfeleltethető a jobboldal szempontjainak is. Egyáltalán nem véletlen az, hogy az általa vezetett LMP igen radikálisan lépett fel a készülődő TTIP (az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség) ellen, hiszen abban a fogyasztói és dolgozói érdekek végletesen sérülnének, illetve veszélybe kerülne a kormányok függetlensége és önállósága a multinacionális és globális piaci szereplőkkel szemben. Meg kell jegyezni: a kritika és az aggodalom teljes mértékben indokolt, ám a hagyományos baloldali és liberális álláspont az, hogy ezek a nemzetközi megállapodások előnyösek lennének Magyarország számára. Schiffer tehát e kérdésben különutas véleményt képviselt.
De nemcsak e szerződéstervezet kapcsán, hanem általában is eltért a nézőpontja a baloldali és liberális pártokhoz képest a nemzetközi és globális szervezetekhez való viszony kérdésében. Tóbiás Józseftől Szigetvári Viktoron és Fodor Gáboron át egészen az őszödi Gyurcsányig az összes baloldali szereplő gyakorlatilag ájult híve és kiszolgálója e szervezeteknek, különös tekintettel az Európai Unió „bölcs” elitjére, Jean-Claude Junckertől egészen Frans Timmermansig és vissza Angela Merkelig. Schiffer nem állt be ebbe a sorba, és amíg a többi baloldali politikus például a migránsügyben papagájszerűen szajkózza azokat a megállapításokat, amelyeket az említett „bölcsek” ellentmondást nem tűrve kinyilatkoztatnak, addig a volt társelnök korántsem híve a nyakló nélküli befogadásnak, és – miként fentebb már említettem – a fokozódó terrorveszélyt sem becsüli le.
Mindezen túl arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy Schiffer András baloldali-balközép politikusként nem becsülte le a nemzeti szempontokat, és ezzel a baloldalon a fehér hollók közé tartozik. Nem szabad figyelmen kívül hagyni például, hogy ő volt az egyetlen baloldali vagy liberális politikus, aki vette a fáradságot és nyaranta felkereste a tusnádfürdői tábort, ahol vitatkozott kormányzati politikusokkal különféle témakörökben. A szomorú az, hogy már ezt is ki kell emelni Schiffernél, holott a párbeszédre való készség és nyitottság evidens kellene, hogy legyen a balliberális oldalon, de a legkevésbé sem az. Ebben a nyomorúságos baloldali közegben Schiffer normális esetben nem különösképpen említésre méltó diskurzusra való nyitottságát mégis azért kell kiemelni, mert ez még emlékeztet a konstruktív ellenzéki magatartás normáira.
Mindezzel együtt is Schiffer András ádáz ellenfele a jelenlegi kormánynak, mégis úgy tűnik, a baloldal számára kevés volt az ő ellenzékisége. Annál is inkább, mert a többi baloldali és liberális képződmény nem ellenfele, hanem ellensége az Orbán-kormánynak, és nem konstruktív, hanem dekonstruktív ellenzék, ami – természetesen – romboló hatással van az ország és a nemzet érdekeire. Egyre jobban fogyott a levegő a baloldalon Schiffer körül, és valószínűleg be kellett látnia: ez a baloldal alig várja, hogy összeborulhasson, és ebben a nagy vágyakozásban ő tulajdonképpen akadályt jelentett. Akárhogyan is, de meg kellett szabadulni tőle, és valószínű, hogy Schiffer azt előzte meg saját döntésével, ami lehet, hogy később bizonyos háttérpressziók hatására következett volna be, kevésbé elegánsan és több sebet okozva.
Észre kell vennünk, hogy Szél és Schiffer érvelése között mindig is volt egy finomnak tűnő, de nagyon is alapvető különbség: amíg Schiffer, ha a kormányt bírálta például a korrupcióért, mindig hozzátette, hogy a volt baloldali kormányok sem maradtak el ebben, de más témákban is jelezte, hogy a kormány ostorozása nála nem azt jelenti, hogy visszasírja Gyurcsányt. Ezzel szemben Szél kormánykritikája egyirányú hevület, nem egyensúlyozódik ki a baloldali kormányzás bírálatával. Vagyis: a Szél–Hadházy-féle LMP elsősorban jobboldalkritikus, és nem elitkritikus, mint Schiffer. Ergo: a Szél–Hadházy páros készen áll a baloldali kis pártok nagy egybekelésére.
Schiffernek új utakat kell keresnie; azt, hogy milyeneket, nehéz megmondani. Egy biztos most: kilépésével vége van a szépreményű és újat, mást akaró LMP-nek.
Csak Shakespeare Hamletjét tudom ideidézni: a többi néma csend.
Fricz Tamás
A szerző politológus
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
