Huszonhárom éve, 1995. április 20-án halt meg Milovan Gyilasz, aki saját szavai szerint „végigjárta a kommunizmus egész útját”: partizánból lett sztálinista vezető, majd az eszméből kiábrándulva Jugoszlávia és a keleti tömb egyik legismertebb ellenzéki személyisége, politikai gondolkodója.
1911. június 12-én született az egy évvel korábban létrejött Montenegrói Királyság Podbiste nevű kis falujában, apja katonatiszt, anyja identitását féltékenyen őrző szerb asszony volt. 1929-ben iratkozott be a belgrádi egyetem bölcsészkarára, ekkoriban elbeszéléseket és verseket is publikált. A baloldali érzelmű fiatal diák fellépett Sándor jugoszláv király diktatúrája ellen, 1932-ben a Jugoszláv Kommunista Párt (JKP) tagja, és az egyetemi pártszervezet titkára lett. Jogi diplomáját 1933-ban szerezte meg, de praktizálni nem kezdhetett, mert politikai tevékenysége miatt letartóztatták, és három év börtönre ítélték. 1937-ben bekerült a legszűkebb pártvezetésbe, 1940-ben a Politikai Bizottság tagjává is megválasztották.
Amikor Jugoszlávia német megszállása után, 1941. július 4-én a kommunista párt a partizánháború megindításáról határozott, a montenegrói szervezést rá bízták. „Baloldali elhajlásai” miatt a párt élén álló Joszip Broz Tito novemberben felmentette, és egy ideig a pártlap, a Borba szerkesztőjének tette meg, de Gyilasz már 1942 elején ismét a főparancsnokság tagja, 1944-ben altábornagy lett. Ekkor utazott először Moszkvába, hogy Sztálinnal tárgyaljon. A háborúban egész családja harcolt, apja, nővére és fivérei mind elestek.
A háború után Tito kommunista kormányában miniszterelnök-helyettes lett, 1948-ban a párt titkárává választották, vezérezredessé léptették elő. Az önálló politikát folytató Tito 1948-ban őt küldte Moszkvába, hogy próbálja meg elsimítani a Szovjetunióval támadt, egyre élesebb konfliktust. Gyilasz és Sztálin megbeszélései kudarcba fulladtak, nem sokkal később Jugoszlávia első szocialista országként szakított a Kominternnel. A szocialista országokban Titót „az imperialisták láncos kutyájának” minősítették, és Gyilasz is megkapta az „áruló” jelzőt. Ideológusként jelentős szerepet játszott az úgynevezett önigazgató szocializmus modelljének kidolgozásában. 1953 decemberében a képviselőház elnöke lett, de a tisztséget csak néhány hétig töltötte be: a jugoszláviai fejleményekkel egyre elégedetlenebb Gyilasz ugyanis a Borba számára írott cikksorozatában élesen bírálta a pártvezetést. Tito válaszul minden politikai és párttisztségétől megfosztotta, a pártból ezek után Gyilasz lépett ki.
A megtorlást kiváltó írásaiban azt fejtette ki, hogy a funkcionárius réteg „új osztállyá” alakult át, a kommunista párt befejezte történelmi küldetését, a fejlődés fékje lett. Kizárása után a The New York Timesnak nyilatkozva a rendszert „totalitáriusnak” minősítette, és új, demokratikus szocialista párt létrehozását sürgette. A riport megjelenése után másfél év felfüggesztett börtönt kapott „ellenséges propagandáért”, majd amikor elítélte az 1956-os magyar forradalom leverését és az ezzel kapcsolatos jugoszláv magatartást, három év letöltendő börtönt szabtak ki rá. Büntetését ugyanabban az intézményben töltötte, ahol a királyi Jugoszlávia idején is raboskodott, azzal a különbséggel, hogy akkor oroszul, most pedig angolul tanult a rácsok mögött.
A börtönből sikerült kicsempésznie Az új osztály kéziratát, a nyugaton megjelent könyv, amelyben Gyilasz a kommunista „oligarchiát” kiváltságos és élősdi, képmutató és kizsákmányoló osztályként jellemezte, hatalmas feltűnést keltett. A kommunista országokban betiltott, de illegális úton itt is terjedő művéért újabb hét év börtönt szabtak ki rá, és megfosztották összes háborús kitüntetésétől is. 1961-ben feltételesen kiszabadult, de 1962-ben Találkozások Sztálinnal című könyvéért újból bebörtönözték. E művében a szovjet diktátort a történelem legnagyobb bűnözőjének nevezte, aki az eszmét saját hatalmával, az államot önnön személyével azonosította.
Gyilaszt kilenc és fél év raboskodás után, 1966. december 31-én helyezték szabadlábra, ezután külföldön tartott előadásokat. Az 1968-as prágai tavasz eltiprását kritizáló nyilatkozatáért útlevelét bevonták, ezután belső száműzetésben élt, csak 1992-ben rehabilitálták, hazájában csak ekkortól jelenhettek meg cikkei. A szovjet peresztrojkáról már annak kezdetekor megírta, hogy Mihail Gorbacsov szovjet vezető egy reformálhatatlan rendszert akar átalakítani, ezért kudarcra van ítélve.
Élete utolsó éveire esett a jugoszláv állam szétesése. Ekkori nyilatkozataiban elítélte Slobodan Milosevic szerb elnök rendszerét. Szavai szerint a kommunizmus ideológiájának helyét a Balkánon a nacionalizmus vette át, Nagy-Szerbia létrehozását lehetetlennek nevezte, és előre megjósolta, hogy a délszláv állam etnikai alapú erőszak és háború közepette fog megszűnni. Milovan Gyilasz 1995. április 20-án Belgrádban halt meg, túlélve egykori barátját, majd hatalmas ellenségét, Titót.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
