Elmentek Lutetiába

Havasi János (Pécs)

Menyhért Damaszkusznál fordult vissza. Estére asztmás rohamokat kapott. Egy pártus gyógyász megállapította, hogy a zsákjába rejtett tömjén és mirha okozza a bajt. „Megértheted, testvérem, hogy ilyen hosszú úton nem vihetem a te zsákodat is” – jelentette ki Boldizsár, így aztán Menyhért is lemaradt. Boldizsár lábát a saru törte fel, de a sok arannyal a hátán végig kitartott. Időközben az ég is kitisztult, a csillag vakítóan ragyogott a betlehemi istálló fölött. A jászol azonban üres volt, és körülötte a szalmát sem érintette senki. – Elmentek valami Lutetiába – mondta a házigazda, aki csak hosszas nógatásra fogott bele a történetbe: – Tudod, barátom, nekem semmi közöm a mások magánéletéhez. Annyit hallottam, hogy erősen vitatkoztak. A férfi az összeírásra hivatkozva maradni akart, de az asszony valami küldetést emlegetett. Hogy neki üzent a Mindenható a gyerekkel kapcsolatban. Mert hogy az asszonyka erősen várandósnak látszott… „József, értsd meg, nekem napnyugatra, Lutetiába kell mennem. Galliában most nagyobb szükség van ránk, mint Galileában” – ezt ismételgette az ifjú hölgy. „Szodománál is bűnösebb várost találsz majd, de ne rettenj meg. Fiadnak az egész világon küldetése lesz” – erre az üzenetre hivatkozott, amikor kivezette a szamarat és felült rá. A férfi egy darabig tanácstalanul álldogált, aztán elindult utána. Azóta nem hallottam róluk semmit. Maga bölcs embernek látszik, maga érti ezt? És hol az ördögben van az a Lutetia? De Boldizsár hallgatott. Azon tűnődött, ki fogja most már megköszönteni a szent családot… Havasi János (Pécs)

Hírdetés

A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete által kiadott Gúnyhatár – Léphaft-karikatúrák körülírva című kötetből (Illyefalva, 2021, szerk. Ambrus Attila) A könyv kapható a Háromszék lapterjesztő standjain.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »