Némi mazochizmustól áthatva elolvastam az ÉS című libsi tébolyda cikkét, melyet „A rendszerkritikai alapállás stratégiája” címmel Magyar Bálint és valami Kozák nevezetű szociológus jegyez. Borzasztó élmény volt.
Az iromány, mely hosszú, lapos és rettentően unalmas nem más, mint – elnézést a vulgáris kifejezésért, de nem tudok másképpen fogalmazni – értelmiségi szellemi onánia. Az első néhány tízezer karaktert arra szánják a szerzők, hogy benevezzenek a haladó értelmiség által 1998-ban, az első Fidesz kormány ideje alatt meghirdetett, „Ki tud illően kétségbeejtőbb jelzőt találni a magyar államberendezkedésre” című versenybe. Ez igen unalmas elfoglaltság, lévén a verseny szabályai, bár igen egyszerűek, nem adnak tág teret a fantáziának.
Az első szabály, hogy az elnevezés minél lesújtóbb legyen, és ebből fakad a második, mely szerint mindenképpen szerepelnie kell benne a „diktatúra” (értelmiségi eleganciával „autokrácia”) szónak. Ezek a szabályok aztán különböző, bár egymástól alig eltérő megoldásokat eredményeztek eddig. Egy darabig úgy tűnt a „hibrid rezsim” lesz a nyerő, de most a két nagyeszű szerző előállt a „patronális autokrácia” jelzős szerkezettel, megmutatván, hogy ők sem akárkik. A későbbiekben aztán, mikor az alkotókat magával ragadja a forradalmi hév, már csak „maffiaállamnak” nevezik a honi államberendezkedést, hogy a kevésbé vájt fülű olvasó is tudja, miről van szó.
Gyurcsány Ferenc és Magyar Bálint
Miután a nagy tudományos eredménnyel megvannak, az ún. „bizonyítás” következik, haladó stílusban. Ennek lényege, hogy szakmányban idézik mindenféle Soros-finanszírozta „civil” szervezetek ilyen-olyan kéretlen „jelentéseit”, melyek a napnál világosabban „bizonyítják” nagyívű elmeszüleményüket. Az efféle szervezetek nagy száma amúgy ékesen bizonyítja, hogy mennyi sok pénze van a derék spekulánsnak. Ennyit a „tudományról”.
Ezután jön a legsúlyosabb része a dolognak, tudományosság kritikai álarcát ledobva a szerzőpáros őrjöngésbe kezd. Egymásnak és önmaguknak ellentmondó állítások sorjáznak, melyek mindegyike mögött a libsi rendszerkritika mitikus talpköve rejtőzik: antiszemiták! Ezt természetesen semmiféle bizonyítékkal nem támasztják alá, hiszen nincsenek ilyen bizonyítékok. A megvadulás és összefüggéstelenség ékes példájaként nézzük például az alábbi állítást: „… ugyanis ha ez a demokrácia illiberális, akkor ennek a népi olvasata az, hogy nem liberális, ha nem liberális, akkor nem zsidó, ha nem zsidó, akkor magyar.” Ízlelgessük kicsit.
A derék szerzőpáros felmelegít egy régi toposzt, jelesül azt, hogy a magyar közönség alapvetően antiszemita. Ezt nagyjából a kilencvenes évek óta hallgatjuk, bár az utóbbi időben elhalkulni látszott, mióta a kormány kiváló kapcsolatokat ápol Izraellel. Bár ugye láttuk, hogy egyes elvetemültek szerint még Izrael, azon belül is elsősorban Netanjahu miniszterelnök maga is antiszemita, ami azért erősen vicces kijelentés. Megtudhatjuk belőle, hogy szerintük a liberális az értelemszerűen zsidó. Ha ezt valamely jobboldali állítaná, akkor jönnének a kéksisakosok. Azt is állítja az idézett kijelentés, hogy ami nem zsidó, az értelemszerűen magyar, ami ugyebár hülyeség, hiszen a „nem zsidó” az logikailag lehetne szingaléz, vagy akár jegesmedve is. Aztán hasonlóan értelmes megállapítások tömkelege következik.
Ekkor, mintegy katarzisképpen, cselekvési utasítások jönnek. Ezek között olyan bölcs meglátások vannak, mint például az, hogy ellenzéknek ki kéne vonulnia a parlamentből, de azért a választásokon részt kéne vennie. Ez több szempontból is érdekes elgondolás. Egyfelől ugye az ellenzéki választók azért szavaztak a pártokra és személyekre, hogy azok aztán majd képviseljék őket a parlamentben. Eléggé nehéz lenne nekik megmagyarázni, hogy ezt momentán nem kapják meg tőlük. Ám ha mégis születne ilyen magyarázat, azt is el kéne benne mondani, hogy amennyiben nem képviselik őket az országgyűlésben, akkor éppen mi a fenét csinálnak? További probléma – és alighanem ez a legsúlyosabb – miből élnének a derék képviselő hölgyek és urak? Mert aki nem jelenik meg az üléseken, annak elvehetik a tiszteletdíját. Azt várják el tehát az ellenzéki képviselőktől, hogy munkájukat – bármi legyen is az, ha nem járnak be dolgozni – ingyen végezzék.
Végezetül mélységesen felháborító, hogy az a Magyar Bálint beszél tisztességről, akinek miniszteri tevékenységét korrupciós ügyek övezték, a kakaóbiztos számítógépektől a Mucuska-gate-ig. Akinek pártja levezényelt néhány olyan emblematikus lopást, mint a Tocsik-ügy, vagy a 4-es metró. Aki regnálása alatt, mintegy anti-Klebelsbergként, mélybe taszította a közoktatást, ideológiavezérelt ostobaságból és hozzá nem értésből. Ő akar most az ellenzéki összefogást kihasználva főnixmadárként feltámadni hamvaiból és morális mutatóujját felemelve tisztességről, meg demokráciáról prédikálni. Mindig van lejjebb.
Maczkó Ú. Róbert
filozófus
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
