Havas Henrik szerint Magyar Péter egy új Nagy Imre, aki a gonosz diktatúra pártjának része volt, a gépezetet ő is jóidejig hajtotta, majd eljött a történelmi pont, a forradalom, mikor a lelkiismeretére hallgatott és a forradalom sodrásával ment, majd mártírhalált halt azok által, akik közé tartozott. Kövér László ezzel szemben Károlyi Mihályt látja benne, aki a konzervatív urak közé tartozott, a fennálló rendszer oszlopos része és haszonélvezője volt, majd meggondolatlanul a forradalom élére állt és tönkretette az ezeréves Magyar Királyságot, rövid káoszos uralma után aztán véres terror és országcsonkítás következett.
Mindkét nézet más kiindulópontból indul ki, Kövér a helyes rend árulóját látja, Havas a gonosz rendszer megtért mártírját. Az egyetlen, ami közös a két analógiában az, hogy mindkettő feltételez a társadalomban egy forradalmat. Csak az ehhez való viszony más. Azonban sokkal közelebbi példaképek is vannak a Tisza jelenségre, mint a pátoszos őszirózsás, vagy ’56-is forradalmaink. Ez pedig nem más, mint a fülkeforradalom 2010-ben. Magyar Péter nem Nagy Imre, Magyar Péter nem Károlyi Mihály. Magyar Péter a magyar társadalom jelentős részének a kétségbeesett reménysugár képe. Borzalmasan keserű remény ez, a kilátástalanság, a kiégés és a nihilizmus reménye. A ” bármi jobb, mint ami most van” életérzés manifesztációja a Tisza. Régóta halljuk megannyi embertől, hogy „bármi csak ne az Orbán”. 2010 előtt – sokszor ugyanezek az emberek által- volt híres a ” bá
rmi csak ne a Gyurcsány”. A bármi jobb, mint aki/ami van egy hihetetlenül veszélyes, traumatizált lelkület segélykiáltása, amely nélkülöz mindenfajta racionalitást, mérlegelést, objektív érvek és ellenérvek mentén való gondolkodást, amely a demokrácia velejárója lenne. A „bármi jobb, mint xy” hullám hozta el a NER-t, s lássanak csodát, a legtöbb emberben nem szilárdult meg évek után az a gondolata, hogy, nos hát valóban jobb lett, mint a Gyurcsány alatt. Erős szkepszissel fogadom egy új „bármi jobb, mint Orbán” mentalitásból jövő rendszerváltással kapcsolatban azt, hogy végül másképp alakulna. Amennyiben nem nézzük a racionalitást, mérlegelünk és objektíven végignézzük az érveket, ellenérveket a vágyvezérelt reményképek ellénben. Magyar Péterből lehet Nagy Imre, vagy Károlyi Mihály is még. A közös azonban marad, a forradalom, ami csúfosan elbukott. És el is fog bukni, amíg a társadalom nem kezd önállóan gondolkodni, tenni, akarni, kiállni és elhinni azt, hogy saját magától képes nyomást gyakorolni és eredményt elérni a hatalommal szemben, és ezt nem egy hőn vágyott, ikonizált személytől várja el. A magyar társadalom még apakomplexusban él, lelkileg gyermek, amely a megoldást szinte mindenre a szülőtől várja. Személyektől, kormánytól, államtól. Amíg a társadalom nem lesz felnőtt, addig ez a három dolog mindig, óhatatlanul visszafog élni a hatalmával. Mert semmilyen politikus, sem kormány, sem állam, nem az apánk és nem az anyánk. Ők nem a gyereküket látják bennünk és nem is szeretnek. Szintén gyakran hallott mondtat, hogy „velünk bármit megtehetnek mert hagyjuk”. A helyzet az, hogy a fő probléma még nem ez, hanem, hogy a magyar társadalommal bármit megtehetnek, mert erre is vágyik.
Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »
