A Vas megyei Boba községben csütörtökön 88 éves korában elhunyt Imre Ferencné, született Káldos Piroska, aki az édesapját elvesztette a falu vasútállomása ellen 1944 októberében végrehajtott ellenséges légitámadás következtében. Piroska néni az édesapjával egy időben hősi halált halt, majd szintén a bobai temetőben örök nyugalomra helyezett német katonák sírját, valamint a Temes megyei Szakálházáról elmenekült bánáti svábok jeltelen, fölszámolásra szánt tömegsírját is gondozta, rájuk rendszeresen virágot vitt.
A héten elhunyt Imre Ferencné, Piroska nénit bobai gyermekként jól ismertük, később pedig újságíróként több médiumban is megszólaltattuk, mint az Árpád-korban alapított falu eddigi történetének legsúlyosabb, legtöbb halálos és sebesült áldozatot követelő tragédiájának hiteles tanúját. Halálhírének vétele után a kegyeletes búcsúztatót elsősorban azért írjuk, mert miután az édesapja meghalt a második világháború idején Bobát ért ellenséges légitámadás folyamán, Piroska néni több mint hat évtizeden keresztül – amíg erejéből telt – gondozta, virágot vitt az édesapjával egy időben, Bobán hősi halált halt két német katona (pontosabban, három, mert egy Várpalotán elesett német katonát is Bobán temettek el – H. J.) és szintén a vasútállomás elleni támadás során meghalt hat bánsági sváb menekült sírjára.
Boba lakossága a háború után egészen 2009-ig abban a hitben élt – e sorok írójával együtt -, hogy a falu temetőjének tömegsírjában nyugvó hat polgári áldozat délvidéki, vagy bánsági magyar menekült volt. Csakhogy a bánsági menekültek tömegsírjának kereszttel, sírkővel való megjelölésére tett kezdeményezésünk kisstílű, rosszindulatú meghiúsítása, elszabotálása (nemtörődömségükkel az igen tisztelt hazai német kisebbségi érdekképviselők által is, Heinek Ottóval az élükön – H. J.) nyomán elvégzett további kutakodásunk során kiderült, hogy a bobai vasútállomáson veszteglő német katonai szerelvényt 1944 októberében ért gyilkos támadás után még néhány óráig a faluban tartózkodó, a légitámadást élve megúszó bánsági menekültek a helybeliekkel kiválóan beszéltek magyarul, de ennek ellenére nem magyar, hanem Temesvár környéki sváb menekültek voltak. Piroska nénit 2009 nyarán, bobai otthonában fölkereste dr. Wenczl Miklós, a Vas Megyei Német Önkormányzat akkori elnöke, aki megköszönte neki, hogy gondozta a németek sírjait. „Nem kell ezt megköszönni”, mondta a már akkor is nagyon idős asszony.
A napokban elhunyt Piroska néni a fentebb említett változás hallatán csak ennyit mondott: „Nézd, engem ez különösebben nem érdekel. A légitámadáskor édesapámmal egy időben meghalt német katonákról is tudtam, hogy nem magyarok, de amíg végső nyughelyüket az itteni jegyző engedélyével rátemetéssel föl nem számolták, kötelességemnek tartottam, hogy az ő sírjaikra is vigyek virágot.” Reméltük, hogy a hosszas levelezés és kilincselés után 2008-ban végre egy kereszttel vagy szerényebb sírkővel megjelölik majd a Bobán meghalt bánáti menekültek – akkor még úgy tudtuk, hogy határon túli magyarok – tömegsírját. Csakhogy a falu akkori polgármestere mindent elkövetett annak érdekében, hogy a Vas Megyei Közgyűlés és a Honvédelmi Minisztérium által – az akkor ellenzékben levő Orbán Viktor megkeresésének köszönhetően – az emlékműállítás céljára rendelkezésre bocsátott összegen ne a jeltelen tömegsírra állítsanak sírkövet, s ne tüntessék föl rajta az áldozatok neveit.
Végül úgy szabotálták el a tömegsír rendbetételét, megjelölését, hogy a polgármester saját maga tervezett egy, a tömegsírtól távolabbi helyen fölállított emlékművet „emlékül azokra, akik a bobai temetőben nyugszanak örök nyugalomban, jeltelenül”. (Emlékül tehát azokra a német katonákra is, akiknek sírját rátemetéssel megszüntették, illetve a jeltelen sírjukból egyelőre még ki nem forgatott bánsági menekültekre – H. J.) A német katonák és a bánsági polgári áldozatok nevét az egyébként nagy méretű emlékművön egy mindössze 24 x 24 centiméteres márványtáblán, jóformán csak nagyítóval vagy a fényképezőgép teleobjektívján keresztül nézve olvasható föliraton örökítették meg. Ha a táblát nedvesség, csapadék éri, a hártyavékonyan bevésett, igen apró betűs szöveg olvashatatlanná válik, a nevek teljesen eltűnnek…
Amint fentebb már említettük, a második világháború végének közeledtén, 1944. október 13-án ellenséges légitámadás érte a Vas megyei Boba község vasútállomásán várakozó német katonai szerelvényt, illetve a rákapcsolt, Temesvár környékéről az előretörő orosz és román gyilkolászó hordák elől Németország felé menekülő bánsági svábokat szállító vonatot. A minden valószínűség szerint amerikai repülőgépekről végrehajtott fedélzeti géppuskatűz következtében a helyszínen, Bobán hősi halált halt két német katona, míg a bánsági Szakálháza (németül: Sackelhausen) nevű faluból elmenekült hat sváb polgári személy, illetve egyetlen bobai lakos, a most elhunyt Piroska néni édesapja, aki szerencsétlenségére a vasútállomás melletti Kisvölgy nevű dűlőben a feleségével együtt éppen őszi betakarítási munkát végzett. A halálos áldozatokon kívül több német katona és bánsági sváb menekült is megsebesült, de néhány órával a támadás után ők útjukat folytatták Németország felé.
Legutóbb csütörtökön jártunk Bobán, megcsodáltuk, hogy milyen szépen virít a jó tíz évvel ezelőtt, a Piroska néni ajándékozta téltemető virág, amikor megszólalt az alvégi evangélikus templom lélekharangja. Csak később, már Budapesten tudtuk meg, hogy a kemenesaljai kis faluban aznap Imre Ferencnéért szólt a harang. Temetése február 14-én lesz Bobán az Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház szertartása szerint. Abban a temetőben helyezik végső nyugalomra, ahová több mint hat évtizeden keresztül virágot vitt az idegen földön hősi halált halt német katonák, és a szülőföldjükről menekülni kényszerült és Bobán halálukat lelt bánsági svábok sírjára.
Isten nyugosztalja!
Hering József – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
