Elhunyt Döme Dezső

Elhunyt Döme Dezső

Tegnap érkezett a világhálón a szomorú hír: a 70. életévében örökre letette a dobverőt a magyar könnyűzenei élet egyik legmarkánsabb dobosa, Döme Dezső. Még a zenei oldalakon is méltatlanul keveset írtak róla, de volt olyan portál, ahol mindössze pár szóból „ragasztottak” össze róla egy kétmondatos gyászhírt.

Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul, már csak azért sem, mert Döme Dezső dobosi léte sokkal többet ér két mondatnál és néhány elpuffogtatott üres frázisnál, ugyanis a magyar rock és blues élet egyik úttörő, sajátos stílusú dobosáról van szó, aki már 17 évesen Radics Béla mellett muzsikált, de előtte még a Minibe is beugrott.

A „beugrás” olyan jól sikerült, hogy a gitárkirály meg is jegyezte: „egyszer majd te leszel a dobosom”. Erre a pillanatra nem is kellett sokat várni, mivel Radics Béla az új zenekarába, a Tűzkerékbe 1970-ben meg is hívta. Bálint Csaba Radicsról szóló könyvében így nyilatkozik Döme:

A bemutatkozó koncertemen a fellépés előtt elszaladtam, úgy hoztak vissza, be voltam szarva. Mereven, sápadtan, libabőr. 10 000 ember az Ifi parkban. Hobo nemrég mesélte, hogy ő ezen a koncerten ott volt. Ez a rettegés addig tartott, míg rá nem csaptam a dobokra”.

Aztán a zenekarba érkezett egy rövid időre Tátrai Tibor, majd Póka Egon is, azaz már a hetvenes évek legelején megfordul egy zenekarban a Hobo Blues Band későbbi magja. Pókával a későbbiekben is elválaszthatatlan párost alkottak, a basszusgitáros a HBB-ben is ragaszkodott a doboshoz. A Tűzkerék első felállásának felbomlása után Radics a Taurus tagja lett, Döme pedig a hetvenes évek közepén abban a Nevada együttesben zenélt, ahova majd Radics is belép és átveszi a vezető szerepét.

1976-ban újraformálódik a Tűzkerék, s egy évre rá ismét Döme és Póka van a zenekarban Radics mellett. Ebből az időszakból két utólag kiadott nagylemez is őrzi a játékukat (Tűzkerék ’78 /LP, 2010/; Radics Béla – Dat-Ol-Boogie-Man-from-Angel-Land /LP, 2011/) továbbá Déri János Fiatalok órája című tévéműsorában (1978. május 4.) három dalt is előadnak élőben.

Hírdetés

1978-ban megalakul a Hobo Blues Band, s amikor Póka Egon bekerül a zenekarba, átformálja azt. Ismét szól barátjának, Dömének, aki 1979-ben be is lép. Egy rövid ideig ketten dobolnak Pálmai Zoltánnal, ám végül az utóbbi marad, s vele készül el a HBB első és egyetlen kislemeze, továbbá az első három nagylemez.

Földes László Hobo az Esztrád albumon viccesen be is konferálja: „Egyenes testtartásban: Döme Dezső!” A következő, szintén sikeres Tábortűz mellett című lemezre már Solti János váltja.

1994-ben Döme a Tunyogi Bandhez csatlakozik és 1997-ig a zenekar tagja marad. Közben, 1995-ben, a P. Mobillal is szerepel egy rövid ideig. 2006 és 2007 között az Új Tunyogi Band dobosa lesz, valamint állandó tagja a Radics Béla emlékzenekarnak. Póka Egonnal és Závodi Jánossal megalapították a Cream Emlékzenekart.

Hobo ekképpen búcsúzott tőle közösségi oldalán:

Meghalt Döme Dezső. Hihetetlen szériában vagyunk, mi, akik a HBB-ben megfordultunk. Kőrös Józsi, Szénich Jani, Fuchs Laci és Póka Egon után most Döme Dodi ment el. A hatvanas évek végén a Bem rakparton, az akkori Miniben, még tinédzserként láttam először dobolni. A zene volt az élete, olyannyira, hogy irgalmatlan szorgalommal gyakorolt még az után is, hogy már nem volt zenekara. Vidám természete és bohóckodásra való hajlama lehetővé tette, hogy a dobolás mellett énekeljen is. Velünk a Megyen a hegyen a turista és a Cipzár című kuplékat adta elő. Ezek az egekbe repítették őt, a klub közönsége fekvő betegre nevette magát és nyilván ez is közrejátszott abban, hogy ráragadt az előnyös testtartásban Döme Dezső jellemrajz. A Hobo Blues Bandben legjobb teljesítményét a Vadászat lemezen nyújtotta, ahol káprázatos dobkíséretet adott a Vészbanyákhoz. 1989-ban játszott utoljára velünk, de én később is meghívtam egy-egy emlékező bulira, ahol imádták. Nemrég felhívott, hogy a következő, 80. születésnapi koncertemen szeretne velem játszani. Sajnos, ez már nem valósulhat meg. Elveszítettük őt, aki még évek óta tartó zenészi magányában is reménykedve készült a visszatérésre. De társa szerető gondoskodása sem tudta megakadályozni halálát, mert hosszú évek óta súlyos szívproblémái voltak. Hálás vagyok a Sorsnak, hogy játszhattam vele és ő hozzátette munkáimhoz, amit tudott. Szomorúan búcsúzom tőle. Legyen neki könnyű a föld.”

Kedves Döme Dezső! Most már újra együtt muzsikálhatsz Bélával és Egonnal az égi zenekarban. Nyugodj békében.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »