Korunk nagy kérdése, hogy valaki bedolgozott-e a katonaságnál az elhárításba. Na, akkor egy kicsit a gyakorlatból.
1971-72-ben megszüntették a Karhatalmat, az un. kék ávósokat, akik feladata volt a belső rend biztosítása, a munkáshatalom védelme. Aki nem tudná, a fő laktanyájuk Pesten, a Kerepesi úton volt, ahol most rendőrtiszti iskola működik, ha jól tudom. Ebből a feloszlatott alakulatból a tisztek, tiszthelyettesek általában a határőrséghez (zöld parolisok) vagy a honvédséghez kerültek. Mivel megbízható káderek voltak, ezért a honvédségnél ( a határőrség minőségileg és szellemileg magasabb fokon állt, ezért az más tészta ) komoly beosztásba kerültek. Általában elhárító tisztek, vagy ahogy nevezték politikai tisztek lettek. A beosztásukból és önmaguk fontosságának, mindenhatóságának tudatából következően a hivatásos állomány rettegett tőlük.
Egyrészt ostobaságuk, másrészt a mindenbe beleszólást (szabadságolás, előléptetés, külföldi utazás, jutalom, beosztás) engedő és azt kihasználó helyzetük miatt. Sokszor még pl. ezredsorakozón, ünnepeken a trehány öltözetük miatt sem merték megszólni őket. Legtöbbjük alkohol és családi problémákkal küzdöttek. Hogy mégis hagyták működni őket? Igen, mert sok mindennapi problémát megoldottak a maguk módján.
Egy példa. A század klubszobája egy belső vetélkedőn megnyert egy rádiót. A rádió tökéletes volt, több hullámsávos, egyszóval világvevő. Igen ám, de az nem fért össze az éberséggel, hogy netalántán valaki fellazításként hallgathatja a Szabad Európa rádiót. Az elhárító tiszt ezt a súlyos helyzetet úgy oldotta meg sajátkezűleg, hogy beállította a Kossuth adóra a skálát és egy 150-es szöggel, kalapács igénybevételével a fakávában rögzítette az állomáskereső mechanizmusát. A jelentése után, talán még jutalmat is kapott.
Ismertem olyan elhárítóst, aki leszúrta a feleségét (a tisztfeleségek finoman szólva az életmódjukból fakadóan nem a házastársi hűség mintaképei voltak) és a beosztása miatt másfél évvel megúszta..
Hát nem megérte?
Na szóval, ezek a nem igazán iskolázott – általában munkáskáderek – tisztek sorozatban gyártották a jelentéseket. Állandóan szimatoltak éberkedtek. Sok problémát nem okoztak, mert a jelentésük nagy része egyből ment a szemétkosárba, másrészt ha tényleg akadt valami, akkor megjelentek az igazi szakemberek Budapestről a központból és vizsgálódtak, intézkedtek. Ezek a tisztek általában értelmesek voltak és igyekeztek normálisak lenni. Persze így is volt, aki megszívta valami kis hülye kijelentés miatt, de az összeesküvés, politikai indítású fegyelemsértés ( ahogy az elhárítótiszt helyben feltételezte) általában nem állta meg a helyét.
Tovább a mese. Ezek az elhárítósok (kivéve néhány komoly alakulatot) gyártották a papírt. De ez bizony egyedül nem ment. Ezért kipécézték az iskolázottabb, értelmesebb honvédeket és különböző vizsgálódási indokkal felkérették magukhoz. Ez volt a társadalmi kapcsolat. Aztán ezeknek nem volt más feladatuk, mint, hogy stilizálják, gatyába rázzák a jelentést. Sőt adott esetben írjanak egy pozitív hangulatjelentést. Főleg a nagy társadalmi ünnepek (március 21, április 4, november 4, november 7) lezajlása után. Előtte meg a legfontosabb volt a laktanyában fellelhető írógép, zsebrádió begyűjtése egy jól zárható helyre.
A sorkatonák szempontjából volt egy nagyon jó tulajdonsága ezeknek a tiszteknek. Volt saját szabadságos tömbjük és pecsétjük! Ez azt jelentette, hogy minden létszámi korláton túl joguk volt kiállítani eltávot, szabadságot adni a sorkatonának adott esetben és ezt nem vétózhatták meg a századparancsnokok sem. Ezt, aki volt akkoriban katona, igencsak érti. Ezért, aki tudott igyekezett jó viszonyt kialakítani velük. Ez sokszor kimerült a menetrendszerű szeszmennyiség juttatásában, de meg volt a jutalma, mikor kellett egy eltáv. Az elhárítós őrnagy elvtárs sokat állt kint az irodája ajtajában és figyelt. A hivatásosok szinte laposkúszásban közlekedtek, hiszen az „elvtárs figyelt”. A bennfenteseknek ez csupán azt jelentette, hogy az őrnagy elvtárs már megint olyan részeg, hogy nem mer elmozdulni a biztos támasz ajtófélfától…
És ezek a szorgalmas, tucatnyii kitüntetéssel rendelkező (ezért is kapták! ) gyártották a jelentéseket, a jelentésekhez elengedhetetlenül szükséges beszervezett honvédeket, azaz téglákat. Igaz, olykor azok nem is tudtak róla, de kartonjuk volt, elvégre az adataik rendelkezésre álltak. Azért nem kell nagy dologra gondolni. Általában piszlicsáré ügyeket kreáltak. Valaki mondott valamit a nagy Szovjetunióról, de két honvéd elvtársa helyretette és meggyőzte, stb. Tényleg ilyen volt a szint, ahogy már jeleztem, néhány kiemelt és fontos alakulat kivételével. De ahol előfelvételisek voltak, nem fontos alakulatok voltak. Amúgy az egyetemista előfelvételiseket nem nagyon szerették.
Végeredményben egy átlagos alakulatnál nem nagyon volt mit jelenteni a „beszervezett egyéneknek” és az elhárító is arra ment rá, hogy olyan jelentés menjen fel, miszerint tökéletesen ura a helyzetnek, minden problémát hárít és megold. Feljebb általában a helyükön kezeltek mindent. Azért odafigyeltek, de mindenkinek az volt az érdeke, hogy feleslegesen ne problémázzanak. Az egység elhárítótisztjei nem fértek hozzá egy központi aktához. Általában nagyon sok dossziét hoztak létre, ami jól mutatott az emiatt zsúfolt páncélszekrényben az állandóan (éberség ! ) csőre töltött pisztoly mellett.
Ha kíváncsi volt valaki előéletére, arról csak igen alátámasztott kérés után kaphatott iratokat, de általában az is úgy érkezett, hogy lehozta valaki Pestről személyesen és leellenőrizte, mi is van egyáltalán. Az hogy egy alakulati elhárítós tiszt 10 centi vastag dossziéval rendelkezne valakiről, az csak akkor volt lehetséges, ha ő maga állította össze. Ha valakiről meg komolyan csak 1 centi összejött, az már bizony minimum a futkosót jelentette, és nem hagyták növekedni a dossziét.
Az meg végkép elképzelhetetlen volt, hogy megmutassa az elhárító az iratokat egy honvédnak. Sőt ha betartotta a szabályokat, akkor kihallgatáson még az asztalon sem lehetett kint ilyesmi. És azért féltek ők is ilyen rendbontás megtételétől.
A karton? Ugyan… Nagyon sok honvédről állítottak ki egyrészt megfigyeltként, másrészt beszervezettként ilyesmit, anélkül, hogy a delikvens tudott volna róla. A jó munka fokmérője volt a kartonszám, hát gyártották. Végeredmény siker! Szocialista hazáért érdemérem, nyugdíj előtti előléptetés és magas nyugdíj………
Hát nem megérte?
Kabaré?
Vicc volt, de keserűen veszélyes vicc.
Havrilla István
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kategória:Hírek, Jegyzet, Publicisztika
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
