Elfogadták Ipolyság új költségvetését

Elfogadták Ipolyság új költségvetését

Hosszan elhúzódó huzavonát követően az ipolysági képviselő-testület végül csak a február 25-i ülésén hagyta jóvá az idei költségvetést. A tizenegy megjelent képviselőből öten a módosított tervezetet sem támogatták.

Néhány képviselő már 2020 augusztusában arra kérte a városvezetést, hogy dolgozza ki a költségvetés tervezetét, aminek első változatát ennek ellenére csak novemberben kapták kézhez. Amikor a munkaterv témája a testület 2020. december 15-i ülésén a napirendi pontok közé került, amint azt Jaroslav Bandzi elöljáró is megfogalmazta, a legtöbben annak elfogadását feltételezték:

– A képviselők első munkamegbeszélésére előterjesztett veszteséges költségvetési tervezetben kiigazították a veszteséget okozó kiadási tételeket, éspedig a 2021-re tervezett bevételek arányában. A változtatások beépítése után a módosított tervezetet a képviselő-testület egyes szakbizottságai is megtárgyalták, majd többségük a jóváhagyását javasolta.

Mindezek ellenére a mintegy négyórás gyűlés végén mindössze három képviselő voksolt a tervezet elfogadása mellett. Öten ellene szavaztak, hárman tartózkodtak, így a képviselő-testület a decemberi ülésen nem hagyta jóvá a módosított előterjesztést.

– A 2020-as adóemeléssel a város majdnem 500 ezer euró többletbevétellel számolt. Ennek ellenére elsőre olyan költségvetést kaptunk, amiben a városvezetés közel 300 ezer euróval akart többet elkölteni, mint amennyi a bevételünk. Az elmúlt évekhez képest jó néhány kiadás 100, 150 és 180%-kal nőtt, mégsem hozott minőségi változást a város számára. Főként a mindent elfedő »Áruk és szolgáltatások« elnevezésű általános kiadások híztak meg mindenféle magyarázat nélkül” – foglalta össze Zachar Pál.

Az önkormányzati képviselő több okból sem szavazta meg a decemberben beterjesztett költségvetés-tervezetet. Mint megfogalmazta, aggályosnak tartotta, hogy a városvezetés a település tartalékalapjában lévő, évek óta gondosan gyűjtögetett pénzt szinte teljes egészében egyetlen épület – közel 850 ezer eurót felölelő – rekonstrukciójára akarta elkölteni. Zachar továbbá azt is sérelmezte, hogy a tervezet szerint a két városrésznek, Pereszlénynek és Tesmagnak egyetlen eurónyi beruházás sem jutott volna.

A költségvetés-módosítási folyamat megvitatását az idei év első, január 28-ára meghirdetett testületi ülésére halasztották, akkor azonban – mivel az új költségvetési tervezet nem lett elkészítve – érdemben mégsem esett szó a büdzséről.

Mivel a képviselő-testület nem hagyta jóvá a város 2021-es költségvetését, az ipolysági önkormányzat január 1-jétől úgynevezett költségvetési provizóriummal gazdálkodhat. Ez azt jelenti, hogy az egyes hónapok kiadásai nem haladhatják meg az előző, tehát a 2020-as pénzügyi év jóváhagyott költségvetésének az 1/12 részét

Hírdetés

– magyarázta beszámolójában Jaroslav Bandzi.

A sági képviselő-testület legközelebb február 25-én ült össze, s tartotta meg a várostervezési és -finanszírozási szempontból rendkívül jelentős tanácskozását. A közel három órán át tartó költségvetési vitában a képviselők mellett több szakbizottsági elnök és a városi főellenőr is kifejtette a véleményét. Pavel Hudec képviselő beszámolt róla, hogy a pénzügyi szakbizottságban is terítékre került a tervezet témája, s a komisszió végül elfogadásra javasolta azt. Hudec hangsúlyozta, hogy 2010-től, amióta tagja a testületnek, a város pénzügyi kondíciója sosem volt olyan jó, mint jelenleg.

Sťahula Ildikó főellenőr megerősítette, hogy a költségvetési javaslat megfelel a költségvetési alapelveknek, és a pénzügyi szabályozásról szóló törvénynek megfelelően dolgozták ki. Egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy a folyó költségvetésben a város tartalékalapjából 300 ezer eurót fordítanának a helyi művészeti alapiskola épületének a felújítására, holott ugyanerre a célra már meg van kötve egy szerződés, amely több mint 829 ezer euróról rendelkezik. Mint mondta, ezért sem  javasolja a testület számára a költségvetés-tervezet elfogadását.

A vitát követően végül 6:5 arányban megszavazták a 2021-es évre a kiegyensúlyozottnak tűnő városi költségvetést, aminek mind a bevételi, mind pedig a kiadási oldalán 9 450 198 euró szerepel.

Zachar Pál szerint a városnak most egy előremutató, előrelátó költségvetésre lett volna szüksége, mert a járvány okozta gazdasági válság néhány éven belül jelentkezni fog, adókieséseket és a bevételek csökkenését eredményezve.

– Félő, hogy a város ebben az esetben milliós nagyságrendű kölcsönt fog felvenni, s csak két bevételi forráshoz tud nyúlni, az adóemeléshez és az ingatlaneladáshoz. Ezt szerettük volna megakadályozni, érdemi választ azonban nem kaptunk. Számomra ez elfogadhatatlan, mert látom, hogy hosszú távon milyen károkat fog okozni a lakosoknak. Képviselőként így nem tudok asszisztálni ehhez a rossz költségvetéshez – nyilatkozta kérdésünkre a képviselő, aki néhány kollégájával együtt hivatalosan is kérte Štefan Gregor polgármestert és a főellenőrt, hogy vizsgálják értékeljék át a költségvetést.

Az elégedetlen képviselők minden bizonnyal további lépéseket is tesznek a büdzsé újratárgyalásáért, már csak Zolcer Marián ügye okán is. Nevezett képviselő karantén miatt nem vehetett részt az ülésen; szavazati jogával így is élni kívánt, ezért közjegyző által hitelesített voksát írásban nyújtotta be. Kérte, hogy per rollam, vagyis személyes jelenlét nélkül vegyék figyelembe a szavazatát, de a polgármester ezt az alábbi indoklással elutasította: „Ha az ülésvezető per rollam szavazást rendel el, akkor ez lehetséges, de én nem hirdettem meg per rollam szavazást.”

Ennek a lépésnek azért is lett volna nagy jelentősége, mert Zolcer határozottan ellenezte a beterjesztett költségvetés-tervezet elfogadását, ami végül – mint korábban jeleztük – 6:5 arányban történt meg.

Megjelent a Magyar7 2021/12.számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »