Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a tavalyi corbui gyilkosság és nemi erõszak elkövetõjét

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a konstancai törvényszék azt a 29 éves férfit, aki tavaly nyáron kábítószer hatása alatt behatolt szomszédai házába, megölte a családapát és megerőszakolta az egyik lányt.

A döntés nem jogerős.

Az ítéletben ugyanakkor anyagi és erkölcsi kártérítés fizetésére is kötelezik a vádlottat, összesen több mint 2 millió euró értékben.

Az eset 2021 júliusában történt, egy 15 éves lány jelentette éjszaka a 112-es egységes segélyhívószámon, hogy egy férfi behatolt corbui lakásukba, megerőszakolta 20 éves nővérét, és egy éles tárggyal hasba szúrta apjukat. A tettek elkövetése után az arcát maszkkal eltakaró támadó elmenekült.

Miután elfogták, azt mondta a nyomozóknak, rablási szándékkal tört be szomszédai házába, mert szüksége lett volna 2000 lejre, hogy kábítószert vásároljon, mivel azonban csak 250 lejt talált a lakásban, bosszút akart állni a háromgyerekes családon. Az édesapát a hálószobában szúrta meg, az édesanyát, a fiút és a kisebbik lányt bezárta a fürdőszobába, a nagyobbik lányt pedig megerőszakolta. Később a lakásán több bizonyítékot is találtak a rendőrök, többek között a bozótvágó kést is, amellyel a gyilkosságot elkövette. (agerpres)

Hírdetés

—–

Vészhelyzet esetén hívd az 112 sürgősségi segélyhívószámot, ha gyerekbántalmazásnek vagy tanúja, akkor az 119-et.

Ha családon belüli erőszak miatt segítségre van szükséged, hívhatod az áldozatok megsegítése céljából működtetett 0800 500 333-as ingyenes, zöld telefonszámot, vészhelyzet esetén pedig az 112 segélyhívószámot.

A Tanácsadó központ az erőszak megelőzéséért szervezettől is segítséget lehet kérni a 0758 552 397 telefonszámon, vagy a közösségi média oldalukon.

Ha bántalmazás áldozata/túlélője vagy, fordulhatsz segítségért, információért a Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Intézetekhez. Ezen a linken kikeresheted hol található a hozzád legközelebbi székhely, vagy segítséget, információt kérhetsz a 0800500333 ingyenes segélyvonalon.

A közvetlen életveszélyben vagy, akkor hívd az 112-t.

Címlapkép: illusztráció. Fotó: Ichigo121212 / Pixabay -en.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »