Élelmiszer-ellátási hiányra figyelmeztet az EU Mezőgazdasági Főigazgatósága

Élelmiszer-ellátási hiányra figyelmeztet az EU Mezőgazdasági Főigazgatósága

Komoly aggályokat fogalmazott meg az EU mezőgazdasági piacainak rövid távú kilátásairól szóló legfrissebb előrejelzésében az unió alapvető élelmiszer-biztonságával, valamint a takarmány- és műtrágyaimporttól való függőségével kapcsolatban az Európai Bizottság Mezőgazdasági Főigazgatósága – idézi a Világgazdaság a szervezet jelentését.

A koronvírus-járvány mellett az orosz–ukrán háború két éven belül már a második olyan jelentős sokk, amely gazdasági visszaesést okoz az európai és a közép-ázsiai régióban – olvasható a jelentésben.

Az uniós testület előrejelzése szerint mindezek következtében 2022-ben a termelés 4,1 százalékkal csökkenhet, ami kétszer olyan súlyos visszaesés lehet, mint a pandémia okozta 2020-as recesszió.

Az előrejelzésben kiemelik, hogy Ukrajna orosz inváziója jelentős zavarokat okozott a globális mezőgazdasági piacokon, nagy bizonytalanságot teremtett a gabonafélék és az olajos magvak jövőbeni globális rendelkezésre állásával kapcsolatosan, továbbá hozzájárult a Covid–19 világjárvány negatív hatásai miatt már egyébként is feszült piacokon kialakult instabilitáshoz.

Hírdetés

Mindezek

alapvető élelmiszer-biztonsági, illetve az EU takarmány- és műtrágyaimporttól való függőségével kapcsolatos rendszerszintű aggályokat vetettek fel.

Mindazonáltal az előrejelzés alapján az EU-ban az idei és a következő gazdasági évben az élelmiszer, a takarmány és a műtrágya rendelkezésre állása egyelőre nem ad okot aggodalomra. Az unió ugyanis élelmiszerből nagyrészt önellátó, hatalmas agrár-élelmiszer-kereskedelmi többlettel rendelkezik, és az egységes piaca valószínűleg ismét bizonyítani tudja a kialakult gazdasági sokkhatások elnyelésében betöltött szerepét.

Az ellátásbeli hiányosságok csak a 2023–2024-es gazdálkodási szezontól válhatnak súlyossá, ugyanakkor a magas piaci árak és az inflációs trendek már jelenleg is több tagállamban jelentős élelmiszerár-emelkedést okoztak, ami súlyosabb szociális problémák előjele lehet.

Mint megírtuk, a Jobbik szerint kétszámjegyű infláció idején nem lehet agyonterhelni az embereket, így azonnali lépésekre van szükség. Jakab Péter ezért azt követeli a kormánytól, hogy radikálisan csökkentsék a benzinen és a gázolajon a jövedéki és forgalmi adókat, illetve hogy nulla százalékos áfa legyen az alapvető élelmiszereken.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »