Egyszámjegyű szja, támogatás a hazatelepülőknek, csok kiterjesztése – a legfontosabb javaslatok

Egyszámjegyű szja, támogatás a hazatelepülőknek, csok kiterjesztése – a legfontosabb javaslatok

Közzétette 330 pontból álló versenyképességi programját a Magyar Nemzeti Bank. Ezek között vannak javaslatok a demográfiai fordulat érdekében, a háztartási megtakarítások aktivizálására és egy új pénzügyi modell kialakítására is.

  • 1. oldal
  • 2. oldal
  • Munkaerőpiac

    A jegybanki javaslatok között szerepel a munkaerő-tartalék felszabadítása, aktivizálása az adórendszeren keresztül, a bérek fenntartható emelése, a külföldön élők hazavonzása, a felnőttek képzési rendszerének megerősítése és a vállalkozói hajlandóság erősítése

    Az egyszámjegyű szja mellett az MNB javasolja, hogy az állam fizesse a munkába álló közfoglalkoztatott bérét, amennyiben a munkáltató legalább még ugyanannyi ideig tovább foglalkoztatja. Azt is javasolják, hogy a közmunkáért fizetett bér és a minimálbér különbsége emelkedjen, a nyugdíjkorhatár alatt, nyugdíj mellett munkát vállalóknál pedig nőjön a munkajövedelem összegének engedélyezett felső határa. A nyugdíjazási korhoz közel állók számára az önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói befizetések adómentesek legyenek, anticiklikus munkaerőpiaci járulékot vezessenek be, és a sérülékeny csoportokban csökkenjen a munkaidő. Az atipikus foglalkoztatási formák további ösztönzését is fontosnak tartja az MNB a kapacitásbővítés és szervezetfejlesztés érdekében.

    Tovább kell bővíteni a munkahelyvédelmi akcióterv munkáltatói kedvezményeit a szakképzetlen foglalkoztatottak kategóriájával, és az akciótervet ki kell terjeszteni a munkavállalói járulékokra is, ami azonnali nettó bérnövekedést eredményezne, ez pedig rövid távon is ösztönzőleg hatna az érintett csoportok munkavállalására.

    A munkahelyvédelmi akcióterv kiterjesztése gazdaságfehérítő szempontok alapján szektorspecifikus kedvezmény formájában is meggondolandó az MNB szerint. Úgy vélik, hogy

    a nyugdíjazási korhoz közel állók alkalmazásának ösztönzése az önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói befizetések adómentessé tételével fokozható.

    Az anticiklikus munkaerőpiaci járulék bevezetése azt jelentené, hogy a jelenleg 1,5 százalékos járulékkulcs mértéke a munkaerőpiaci konjunktúraciklushoz igazodna. Kedvező foglalkoztatottság mellett magasabb lehetne a járuléknem kulcsa, míg reálgazdasági visszaesés, illetve a munkanélküliség emelkedése idején a kulcs mérsékelhető lenne.

    A jelenlegi, magas kereslettel jellemezhető munkaerőpiaci helyzetben

    előnyösebb a személyi jövedelemadó csökkentése, mint a szociális hozzájárulási adó csökkentése

    – jegyezte meg az MNB. A személyi jövedelemadó csökkentése a munkapiac kínálati oldalát ösztönzi a munkavállalás és a többletmunka valószínűségének növelésével, míg a szociális hozzájárulási adó csökkenése keresleti oldalról támogatja a munkaerőpiacot. A személyi jövedelemadó csökkentésének további előnye, hogy csökkenti a megtakarításokra kapott kamatok után fizetendő adót is.

    A foglalkoztatás bővüléséhez hozzájárulhat a digitális nomádok (földrajzilag nem kötött, elsősorban fejlett technológiai megoldásokkal dolgozó rugalmas külföldi munkavállalók) vonzása is. A digitális nomádok vonzása segítheti az új típusú munkavállalási formák meghonosítását, ezáltal a rugalmas, atipikus foglalkoztatási formák elterjedését, ami versenyképességet javító tényező.

    A külföldön élők hazavonzására az MNB bérfejlesztést javasol az állami hiányszakmákban, kezdeményezi a családtámogatási elemek ismertségének növelését, az államilag támogatott oktatási és egészségügyi rendszer ismertségét erősítő kampányokat, a magyar vállalatok külföldi toborzásának támogatását a költségek leírásával, adókedvezményekkel és a külföldön szerzett diplomák elfogadtatásának egyszerűsítését.

    Demográfia

    Erre a területre nagy hangsúlyt fektet a kormányzat is, Orbán Viktor kormányfő évértékelő beszédében hétpontos családvédelmi akciótervet jelentett be.

    A jegybank

    a csecsemőgondozási díj (csed) és a gyermekgondozási díj (gyed) 70 százalékos plafonjának növelését és a gyed-plafon átlagbérhez kapcsolását javasolja,

    Hírdetés

    hogy a tervezett gyermekek megszületésének anyagi akadályai mérséklődjenek. Javasolja emellett az egyszeri anyasági támogatás összegének munkaviszonyhoz kötött emelését és a támogatás gyermekszámtól függő progresszív növelését. Az egyszeri anyasági támogatás jelenleg az öregségi nyugdíjminimum 225 százaléka, ami 2018-ban 64 125 forintot tett ki.

    A hazatelepülő és itthon gyermeket vállaló fiatalok számára indulótőke-program bevezetését javasolják. Ennek keretében

    minden külföldről hazatelepülő családtag számára egyszeri meghatározott összegű támogatást biztosítana az állam, ha a következő 3 évben legalább egy további gyermeket vállalnak,

    és életvitelszerűen nem hagyják el az országot a következő 5 évben.

    A gyermek születéséhez kapcsolódó ellátások fedezetére a terhesség 6. hónapjában egyszeri egészségpénztári támogatás bevezetését javasolják.

    A felsőfokú intézményben tanuló hallgatók gyermekvállalásának támogatására a jegybank szerint megfontolandó a diplomás gyed összegének további növelése, baba- és családbarát egyetemi kollégiumi férőhelyek létrehozása, a lehetséges passzív félévek számának növelése.

    A gyermekvállalás tervezett időhöz képesti kitolódásának gyakran egészségi okai vannak. Az MNB mindkét nemre kiterjedő célzott szűrővizsgálatok aktívabb támogatását javasolja, ingyenes inzulinrezisztencia-szűrővizsgálatot a szülőképes korban lévő nők számára, a mesterséges megtermékenyítés aktívabb támogatását, a terhesség alatti államilag támogatott vizsgálatok körének bővítését, a magzati halálozások csökkentését a terhességgondozás további fejlesztésével, a védőoltások árának csökkentését, valamint a rendelési idők munkaidőhöz történő igazítását.

    Az MNB a családtámogatási rendszer munkavállaláshoz kötött elemeinek béremelkedéshez igazítását javasolja, továbbá a családi adóalap kedvezmény rendszerének megreformálását a negatív adó engedélyezésével. Utóbbi azt jelentené, hogy azon (legális jövedelemmel rendelkező) háztartások, amelyek a kedvezményt nem tudják teljes mértékben kihasználni, támogatásban részesülnek. Javasolják továbbá a nagycsaládos anyák teljes adómentességének bővítését és a 30 éves kor előtt gyermeket vállaló anyák gyermekei után járó családi adóalap-kedvezmény növelését.

    A javaslatok szerint biztosítani kellene, hogy valamennyi 2 és 3 év közötti magyar gyermek számára legyen elérhető bölcsődei férőhely; bővíteni az óvodai férőhelyek számát, hogy 2,5 éves kortól lehetséges legyen az óvodai felvétel minicsoportokba; a térítési díjakhoz való állami hozzájárulás révén támogatni a magánbölcsődék és magánóvodák igénybevételét; családbarát módon fejleszteni a köznevelési rendszert (például az ügyeletek meghosszabbítása a munkaidő végéig).

    A nők szülést követő munkaerőpiaci visszatérésének támogatására az MNB az atipikus foglalkoztatási formák járulékkedvezménnyel és támogatásokkal való ösztönzését javasolja, a családbarát munkahelyi környezet kialakítását és munkahelyi gyermekfelügyeleti rendszer létrehozásának ösztönzését, a gyermekek nyári táboroztatásának támogatását, a bébiszitterek jogállásának tisztázását, állami iskolabusz-rendszer létrehozását.

    Javasolják továbbá a pénzügyi rendszer szolgáltatásainak családbarát fejlesztését, ilyen például

  • a testvérek számától függő diákhitelkamat,
  • a gyermek előtakarékossági számla (gyesz) bevezetése;
  • a csok vissza nem térítendő támogatásának kiterjesztését a második gyermek megszületésének ösztönzésére;
  • a csok szabályaiban lefektetett értékek módosítását az ingatlanpiaci folyamatok követésére;
  • a használt lakás vásárlásakor igényelhető csok esetén a 35 millió forintos értékhatár eltörlését;
  • befektetési cél esetén a lakásvásárlási szabályok szigorítását;
  • új városrész-koncepciók kidolgozását;
  • az üres önkormányzati lakások hasznosítását;
  • első lakás vásárlása esetén az illetékkedvezmény növelését, új lakás vásárlása esetén az illetékkedvezmény értékhatárának folyamatos felülvizsgálatát.
  • Javaslatokat fogalmaznak meg az építőipari kapacitások bővítésére is az otthonteremtés támogatására, amelyek az építőipari munkaerőállomány bővítését, az állami beruházások ütemezett piacra vitelét és a lakásépítések előtt álló adminisztratív korlátok oldását szolgálják.

    Az MNB szerint a gyermekvállalást el kellene ismerni a nyugdíjrendszerben,

    ezt szolgálná a felnevelt gyermekek számának figyelembe vétele az induló nyugdíj összegének megállapításakor, valamint a családi adókedvezmény figyelembe vétele a nyugdíj megállapítása során.

    A nyugdíjrendszer demográfiai kihívásainak enyhítésére a kiegészítő nyugdíjalapokban való alanyi jogú tagságot javasolják, a munkáltatók kiegészítő nyugdíjalapokhoz való hozzájárulásának támogatását, az állami támogatások hatásosságának növelését.

    Ez egy többoldalas cikk. Lapozzon!

  • 1. oldal
  • 2. oldal

  • Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »