Ugye az idősebbek még emlékeznek a régi viccre: „Mi volt a különbség a török és a szovjet megszállás között? Hát az Oszmán Birodalomban nem tették kötelezővé a török nyelv tanulását!” Jó ideje már, hogy az orosz nem kötelező. A tanárok is átképezték magukat az angolra vagy elhagyták a pályát. Jó negyedszázad múltán pedig az a helyzet, hogy a rendszerváltás mámorának elmúltával alig találni olyan szakembert, aki igazán jól ismeri az orosz nyelvet. Pedig az igény egyre nagyobb rá. Tele van ugyanis Európa orosz turistákkal, a török tengerparton, Cipruson és Montenegróban szinte a fő nyelv az orosz, de ugyanez a helyzet Karlovy Varyban vagy Hévízen is.
Nem véletlen tehát, hogy a munkaerőpiacon is előnyt élvez az, aki egyebek mellett tud oroszul is. Egy friss felmérés szerint a magyarok döntő többsége támogatja, hogy aki akarja, az tanulhassa az orosz nyelvet. Az utóbbi évtizedben már egyre többen ismerkednek az újra felértékelődött orosszal, s nemcsak a nyelvvel, hanem a kultúrával, a társadalommal is, amelyben a tanszékek mellett egyre nagyobb szerepet játszanak a Magyarországon működő orosz központok is.
Új nemzedékek zsigeri ellenszenv nélkül
– Évekkel ezelőtt a legtöbben azért jöttek orosz szakra, mert egzotikus nyelvet akartak tanulni. Ma már inkább az vezérli őket, hogy Oroszországot perspektivikus régiónak tartják – osztja meg lapunkkal tapasztalatait Gyimesi Zsuzsanna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának tudományos munkatársa, az elődintézményével együtt 26 éve orosz központként, tanszékként és tudományos műhelyként működő Ruszisztikai Módszertani Kabinet és Könyvtár vezetője.
A Debreceni Egyetem szlavisztikai intézetének igazgatója, Goretity József azt emeli ki, hogy az új nemzedékek már semmi olyan zsigeri ellenszenvet nem éreznek, amilyen a 90-es évek fiataljaiban a Szovjetunióval kapcsolatban még megvolt. A 90-es évek elhidegülése után több az információ és a személyes tapasztalat is. Így sokan látták, hogy Oroszország gyakorlatilag egy évtized alatt magára talált, rengeteg az orosz turista Budapesten, Hajdúszoboszlón és Hévízen. Nyugat-Európában is lépten-nyomon oroszokba botlanak, s ez azt erősíti meg bennük, hogy az orosz nyelv és mentalitás ismeretére szükség van, ez lehetőséget jelent a munkaerőpiacon is.
– Lengyelország még előbbre jár, nagyjából 5-6 millióan tudnak oroszul. Nagyobb az érdeklődés, már csak azért is, mert a félelmek is nagyobbak. A bonyolult politikai kapcsolatok ellenére a két nép társadalmi szinten azért jól megérti egymást – árnyalja a képet Wolosz Róbert, a Pécsi Tudományegyetem szlavisztikai intézetének lengyel származású vezetője.
„Visszaállt a rend”
Magyarország a körülöttünk élő szláv népekkel összehasonlítva hátránnyal indul az orosz világban. – Néhány nyári tábor tapasztalata alapján úgy érzem, Magyarország ezért kicsit a periférián van, pedig a hallgatók tudása sokszor jobb, mint például a lengyeleké vagy a szerbeké – mondja Gyimesi Zsuzsanna. Goretity József ez utóbbival egyetért, s megjegyzi, számtalan oroszországi partnere beszél szuperlatívuszokban a hazai ruszisztikai képzés színvonaláról. – Bizton állíthatom, hogy Magyarország nemcsak az orosz, hanem a szláv világnak is része – fogalmaz.
Debrecenben tíz éve szinte minimálisra csökkent az orosz szakos hallgatók létszáma, tíz fő körüli évfolyamok voltak, a diákok közül többen kárpátaljai fiatalok, akik eleve beszéltek valamiféle kevert szláv nyelvet, s különböző okoknál fogva eljöttek oroszt tanulni. – Jelenleg 25-30 fő tanul egy-egy évfolyamon, ami a mesterképzésre jelentősen redukálódik – mondja Goretity József.
Volt mélypont az ELTE-n is, 80-100 főről 5-re esett le az évfolyamok létszáma, de az elmúlt tíz évben már határozottan növekszik az érdeklődés. – Évente nagyjából 60 diák jelentkezik. Visszaállt a rend – egészíti ki Gyimesi Zsuzsanna. Pécsett évente 20 diákot vesznek fel, negyedük azonban általában nem fejezi be az első évet.
Erős politikai hátszele van az orosz kapcsolatoknak
– Nagy a teher a diákokon, napi két, két és fél órát kell a nyelvvel foglalkozni, ha egyről a kettőre akarnak jutni, hiszen Lengyelországgal ellentétben nálunk úgy érkeznek az egyetemre, hogy nem tudnak oroszul – vezet be a részletekbe Wolosz Róbert. – Korábban már az orosz nyelv bizonyos szintű tudásával érkeztek a hallgatók, míg ma azzal a céllal jönnek, hogy megtanulják a nyelvet. A ruszisztikára pedig olyanok jelentkeznek, akiket Oroszország komolyabban érdekel, ám egyáltalán nem biztos, hogy értik a nyelvet – erősíti meg az elmondottakat Gyimesi Zsuzsanna is.
A mesterképzés alatt ösztönzik a hallgatókat, hogy kijussanak Oroszországba, amit sok egyénileg pályázható ösztöndíj segít. Ha valaki akar, akkor négy félév alatt több alkalommal is eljut oda. Ezt segítik a tanszékek közötti kapcsolatok, esetünkben a jekatyerinburgi egyetem történelem tanszékével. Gyümölcsöző és érdemi ez a kapcsolat.
Erős politikai hátszele van az orosz kapcsolatoknak, a politikusok célként kölcsönösen évente 200-200 ösztöndíjas cseréjéről beszélnek, az egyetemek szintjén azonban a különleges magyar–orosz politika egyelőre nem igazán érezteti a hatását. A tudományos együttműködést ráadásul az oktatók elmondása szerint megnehezítette, hogy Oroszországban átszervezték az akadémiai rendszert, s az addig szerződésben rögzített, kitaposott utak helyett újakat kell keresni.
– Ez nagy érvágás az utak finanszírozására nézve. Az államközi szinten deklarált rendszerek szétesőben vannak, helyette a műhelyek együttműködése és a pályázatok jelentik a megoldást. Az oroszok nyernek is komoly pályázati pénzeket, míg a magyar oldalon ez egyelőre nem igazán mondható el. Ebben az átalakulásban mindenki keresi a helyét – vázolja a helyzetet Gyimesi Zsuzsanna.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 02. 02.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
