Egyre láthatóbbak a zsidó közösségek az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben

Egyre láthatóbbak a zsidó közösségek az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben

Fél évvel azután, hogy az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein felvette a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, lassan és fokozatosan kezdenek egyre láthatóbbá válni a zsidó közösségek a hétköznapi életben a két Öböl-menti arab államban.

Kóser élelmiszert árusítanak, nyíltabban tartják a zsidó ünnepeket, sőt még egy vadonatúj vallási bíróság is működni kezdett házasságkötési és válási ügyek intézésére.

“Lassan-lassan javul a helyzet” – mondta Ibrahim Nunu, a bahreini zsidó közösség vezetője, akinek az irányítása mellett a Bahreinben élő zsidók nemrég a purim alkalmából közös virtuális ünneplést rendeztek az öböl menti arab régióban élő zsidók számára.

Nunu az egyik alapítója annak az új ernyőszervezetnek, az Öböl-menti zsidó közösségek szervezetének, amely a Perzsa-öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) hat arab monarchiájában élő kis zsidó közösségeket fogja össze. A szervezet célja, hogy nagyobb elfogadottsága legyen a régióban a zsidó szokásoknak a mindennapokban.

Segédkeznek például kóser igazolások kiadásában szállodák, éttermek és élelmiszergyártók számára, illetve útmutatást adnak arra, hogyan kell megrendezni például a bar-micvókat, a körülmetéléseket vagy a temetéseket.

“Még azért kell egy kis idő ahhoz, hogy itt a semmiből megjelenjen egy kóser étterem” – mondta Nunu. Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna még az ideihez hasonló szerény online összejövetel is a purim alkalmából, mert az Izraelhez fűződő kapcsolatok kérdése nem is olyan régen még tabunak számított, és a zsidók nem vállalták nyilvánosan az identitásukat.

Mindez jelentősen megváltozott azzal, hogy tavaly Izrael megállapodást írt alá az Egyesült Arab Emírségekkel és Bahreinnel, aminek következtében több ezer izraeli turista és üzletember érkezett a régióba, ahol már külön iparág ütötte fel a fejét esküvők és különféle ünnepségek megszervezésére az izraeli látogatók igényeinek megfelelően.

A két ország hatóságai villámgyors PR-kampányba kezdtek annak érdekében, hogy saját magukat befogadó és a zsidókkal szemben toleráns muszlim menedékhelynek állítsák be éles ellentétben például Szaúd-Arábiával és Iránnal.

Hírdetés

“Kinyílt egy ajtó” – mondta Eli Abadi, az Egyesült Arab Emírségekben működő zsidó tanács új vezető rabbija, aki szerint érezhetően nagyobb a nyitottság és a lelkesedés az országban a zsidó közösségek jelenléte, a zsidó emberek és a zsidó kultúra iránt. A libanoni születésű Abadi úgy vélte, a változás nemcsak az emírségekben, hanem az egész Öböl-menti térségben végbemegy majd.

Az Egyesült Arab Emírségekben élő, mintegy ezres lélekszámú zsidó közösségnek csaknem minden tagja külföldi állampolgár, aki üzleti ügyben érkezett a régióba. Új közösségről van szó, amelynek most mindent az alapoktól kell felépítenie. Abadi szerint a közösségen belül csak nagyjából 200 aktív tag van, de várhatóan egyre többen fognak bekapcsolódni.

Jean Candiotte, New York-i tv-rendező, aki hét éve él Dubajban, arról mesélt, hogy felszabadító az új hangulat: míg régen érzékeny ügynek számított, hogy muszlim országban élnek, ma már nyíltan lehetnek önmaguk a zsidó közösség tagjai, részt vehetnek zsidó rendezvényeken és tarthatják az ünnepeiket.

Bahreinnek ezzel szemben van régi zsidó közössége: a nagyjából 80 körüli tagjuk a 19. század végén érkezett kereskedő iraki zsidók leszármazottjai.

A muszlim világból lényegében eltűntek a zsidók Izrael állam 1948-as megalapítása után. Az Öböl-államokban nagy számú palesztin, libanoni, egyiptomi és pakisztáni él, emiatt az utóbbi években több zsidó ember nem szívesen fedte fel nyilvánosan vallási identitását.

Az Egyesült Arab Emírségekben például a letelepedési engedély kérvényezésekor meg kell adni a jelentkező vallását, viszont az űrlapon a zsidó kategória nincs a lehetőségek között.

A régió bizonyos országaiban azonban törékeny ez az átalakulás, sokkal lassabb a változás például Szaúd-Arábiában és Katarban is.

MTI

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »