Egyiptom bűvöletében

Egyiptom bűvöletében

Különleges és izgalmas kiállításokkal várta az érdeklődőket a Füleki Vármúzeum május 18-án, a Múzeumok és Galériák Éjszakáján. A késő esti várséta és kiállításszemle központi témája ezúttal Egyiptom volt, amelynek titokzatossága máig vonzza az embereket.

A látogatókat Füleken három új kiállítás és jó néhány érdekesség várta, melyeknek köszönhetően lehetőségük nyílt az egyiptomi történelem és kultúra egy-egy töredékének élményszerű megismerésére. A Városi Honismereti Múzeumban pedig megnyílt, a „Szlovákiai régészek Egyiptomban” elnevezésű kiállítás. 

– Évek óta tart a feltárás Egyiptomban a Tell el-Retábí lelőhelyen, ahol szlovák és lengyel régészek együtt dolgoznak. A Múzeumok Éjszakájának megnyitóján részt vett Veronika Verešová egyiptológus is, aki előadást tartott a témáról. A tárlaton kiállított fotópanelek a Szudán területén folytatott feltárásokat is bemutatják, hiszen ott is zajlanak ásatások.

Néhány évvel ezelőtt került elő Bogoszlón (Trenčianske Bohuslavice), mégpedig egy kelta lelőhelyen. Ez az egyetlen egyiptomi tárgy, amit régészeti feltárás során találtak Szlovákia területén – avatott be Titton Viktória, a Füleki Vármúzeum igazgatója.

A Bebek-torony ötödik szintjén lévő „Egyiptom, a Nílus ajándéka” című tárlat Hertlík Ján, magángyűjtő tárgyaiból állt össze. 

– A szlovák utazó bejárta az egész világot. Pár évvel ezelőtt szintén az ő kiállítását mutattuk be, amelynek címe: „Görögország az idők kezdetén”. Ján Hertlík nagyon szereti az ókori kultúrákat, s útjairól mindig hoz magával olyan tárgyakat, amelyek leletanyagok másolatai. Ő ezeket saját kezűleg még formálja, festi, dolgozik rajtuk, hogy valóban eredetinek nézzenek ki.

Hírdetés

Egy ilyen érdekes kiállítási tárgy például Tutanhamon arany maszkjának a másolata, vagy a híres Nefertiti királynő mellszobra

, de láthatóak kanópuszedény-másolatok, amelyeket a temetkezés alkalmával használtak az ókori egyiptomiak, továbbá fa- és kőszobrok, vagyis a legismertebb egyiptomi tárgyak másolatai – részletezte tovább az igazgatónő. 

A harmadik új kiállítást a cvinger kazamatájában rendezték be „Tutanhamon sírjának felfedezése” címmel. 

2022-ben a Prágai Egyiptológiai Intézet szervezett egy jubileumi kiállítást „A Felfedezés varázslata”címmel annak apropóján, hogy 100 évvel ezelőtt Howard Carter brit archeológus megtalálta Tutanhamon  fáraó sírját. A kazamatában ennek a nagy egyiptomi kiállításnak egy szelete látható, hiszen az eredeti tárlat azóta is vándorol Csehországban, Szlovákiában azonban még nem mutatták be”

– tette hozzá Titton Viktória. 

Az érdeklődőket a kiállításokon kívül más érdekességek is várták. Volt filmvetítés, pókvadászat a légvédelmi óvóhelyen, kézműves-foglalkozások a gyerekeknek, és a vérpezsdítő ritmusok sem hiányoztak. Jánosková Barbara egyiptomi melódiákat szólaltatott meg hárfán, a szlovákiai Jamadan formáció afrikai ritmusokat dobolt, a közkedvelt Latin Combo Cubano magyarországi együttes pedig kubai zenét játszott. Aki lemaradt a rendezvényről, az se búsuljon. A füleki várban augusztus 31-ig, a Városi Honismereti Múzeumban augusztus 9-ig tekinthetők meg a kiállítások.

Megjelent a Magyar7 2024/21.számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »