Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
Egy szélsőséges nyugat-európai politikus föllépett egy közép-európai ország parlamenti ellenzékének rendezvényén, és a nagy többséggel demokratikusan megválasztott kormány ellen uszított.
Immár nyílt hazaárulás.
Nem a szélsőséges nyugat-európai politikus részéről – őt csak megfizetik egy populista szerep betöltéséért: azaz felbérelt ripacs -, hanem az adott közép-európai ország parlamenti ellenzéke részéről.
Idegen érdekeket szolgálnak.
Az ellenzék frusztráltsága beteggé tette a régóta hatalom nélkül vergődő figurákat. Immár meghívják magukhoz a nyíltan az adott ország ellenzékeként hisztériázó csökött populistát, s vele próbálnak nagyobbnak tűnni.
Belesodródtak a hazaárulásba.
Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
Pénzért eladjuk az országot.
Hogy görcsösen verjük a balhét esténként, kerítést mászunk, nekiszaladunk az ajtónak és visszapattanunk róla, önmagunkat földre hasaltatjuk és tarkóra tesszük a kezünket – gyávaságunkat, beszariságunkat is bemutatva -, az hagyján.
Az még belefér egy banánköztársaság „demokráciájába.”
De hogy az ország üvöltöző ellenségét meghívjuk, és magunkat mutogassuk vele, gyerekek, ezt azért ne csináljunk, mert lebukunk, mindenki megtudhatja, hogy ócska hazaárulók vagyunk, eláruljuk szavazóinkat.
Ilyen józan egyéniség már nincs a szélsőségben.
Valamikor Hruscsovot hívták meg, és négy szürke lovat ajándékoztak neki, hogy az adott ország vezetősége nagyobbnak tűnjön. Furcsa fintora a történelemnek: Hruscsov nem sokkal később megbukott.
Nyugat-Európa is ingatag: bárki megbukhat hamarosan.
Ezért görcsös erőlködés mutatkozik Nyugat-Európában is: már átvették a pénzt, végre akarják hajtani a kapott feladatot, erre már nincsen sok idő, kapkodni kell, át kell erőltetni a legvadabb árulásokat is a törvényekbe, hogy a következő kurzus már kész helyzetet örököljön.
Ezeknek a nyugati árulóknak a cinkosa a közép-európai ellenzék is.
Ők csak külföldi segítségben reménykedhettek a múltban is: elődeiket Moszkvából tankok segédletével hozták vissza a térség országaiba, és ültették a társadalmak nyakára. Majd 1956-ban is, 1968-ban is tankokkal tartották fenn a hatalmat.
Most nem Keletről, hanem Nyugatról várják a vörös segélyt.
De a hazaárulás szerkezete ugyanaz. Meghívni egy Nagy Elvtársat, dörgölőzni hozzá, belebújni a fertályába, butítani vele a társadalmat. „Még ő is velünk van! Az ő dicsfénye ránk is kiárad” – ezt ábrázolják a megtervezett színpadi képek.
Demokráciával kell védekezni a hazaárulók ellen is.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
