Egy újabb lépcsőfok a magasságos idiotizmus felé

A nagyon felvilágosult amerikai társadalom a nyugati törzsfejlődés újabb szakaszába érkezett. Mondhatnák ismét lépett egy lépcsőfokot a magasságos idiotizmus felé. Egy 2010-es oktatásügyi ajánlás alapján ugyanis a jövő tanévtől megszüntetik a kézírás oktatását az Egyesült Államokban. A szövetségi irányelv úgy fogalmaz, hogy „a modern kor gyerekeit már nem szükséges megtanítani a kézírásra, helyette az aktuális kihívásokra kell összpontosítani, aminek középpontjában az informatika található. Elég a gyerekeknek a saját nevüket leírni kézzel, minden más nyugodtan mehet mobilon, tableten, PC-n.”

Így aztán jövő évtől az Államokban egyáltalán nem oktatják a kisiskolásokat a folyóírás elsajátítására, helyette a számítógép, a laptop és a hordozható táblagépek billentyűzetén, érintőképernyőjén történő pötyögést kell elsajátítaniuk a nebulóknak. A tagállamok közül egyedül Indiana a kivétel, ám ősztől ott is el kell kezdeniük gépelni tanulni a harmadikosoknak, akinek három év múlva vizsgázniuk kell a tanultakból. E mellett az indianai gyerekek már egyetlen vizsgájuk esetén sem írhatnak kézzel, a házi feladatokat is kizárólag számítógép segítségével készíthetik el.

Mit mondhatnánk? Igazán szép, igazán értelmes fejlődési irány.

Hírdetés

A hír hallatán fel lehetne tenni egy sor olyan profán kérdést, hogy mi van akkor, ha elmegy az áram, ha lemerült az aksi? Mi van akkor, ha tönkremegy a ketyere, amin lehetne gépelni? És még egy sor olyan felvetés, ami az egyes informatikai eszközök működésképtelenségéhez kapcsolódik. De azt gondolom, nem itt van a lényeg, sokkal inkább a következő nemzedékek további butításán.

Ma még mindannyian tudjuk, hogy az írás elsajátításához és gyakorlásához egy sor olyan képesség szükséges, melynek fejlesztése a mai modern életben is nélkülözhetetlen. Ilyen például a térbeli és időbeli tájékozódás, az érzékelés, a beszédhallás, az analízis és szintézis, vagy a szem-kéz koordináció. Arról már nem is beszélve, hogy a kézírás minden ember meghatározó személyiség-jegye. És most ezt akarja az amerikai kormányzat elvenni, pontosabban oda sem akarja adni a következő generációknak.

Persze ez a fajta törekvés az ő szemszögükből érthető. Minél egyszerűbb, minél könnyebben kezelhető, minél gondolkodásképtelenebb tömegekre van szükség, akiket az elektronikus médián keresztül lehet irányítani, és akik egy pillanat alatt elvesznek a világban, ha nincs net, ha nincs a kezük ügyében egy működő informatikai eszköz.

Alakul ez a szép, új világ.


Forrás:radicalpuzzle.blogspot.com
Tovább a cikkre »